Gulyás: Jön a gigaszúnyogirtás, Kálmán Olga ígéretei pedig súlytalanok

2019.06.20. 11:03

Az EU-s helyzetről és a költségvetési törvényről tárgyalt a kormány szerdán, Gulyás Gergely miniszter ezekkel kezdte a csütörtöki kormányinfót. 

Gulyás azt mondta, a ma kezdődő uniós csúcs a személyi kérdések és a következő 5 éves ciklusra vonatkozó tervek miatt fontos. "Olyan döntéseket kell hozni, hogy az EU az eddigi sikertelenség helyett a siker irányába haladjon", mondta. A kormány szorgalmazza, hogy a tagállami gazdaságpolitikának komoly teret kell hagyni, "továbbá az EU-nak egyértelműen ki kell mondania, hogy van egy meghatározó kultúra, a keresztény kultúra", meg kell védje az üldözött keresztény közösségeket. A V4-ek nem támogatják Manfred Weber kinevezését, sem a csúcsjelölti rendszert. Olyan vezetők kellenek, akik nem támadnak tagállamokat, Weber nem ilyen, mondta. Ami még a stratégiát illeti: Magyarország szerint jó lenne, ha a Nyugat-Balkán felé nyitna az EU, de ez nincs napirenden.

Gulyás aztán címszavakban ismertette a kormány szemszögéből legfontosabb pontokat a költségvetési törvényről:

  • a családok támogatása nő a legnagyobb mértékben, "ez a családok költségvetése", a GDP 4,6 százaléka megy ilyen célra.
  • a foglalkoztatottak száma 4,5 millión áll.
  • a globális növekedés lassul, ennek még nincs jele a magyar gazdaságban, de van gazdaságvédelmi akcióterv, hogy a magyar növekedés legalább 2 százalékponttal magasabb legyen, mint az európai átlag.
  • az államadósság évről évre csökken, 2020-ban 66,7 százalék lesz.
  • a hiányt 1 százalékra tervezik, ilyen alacsony a rendszerváltás óta nem volt.

A kormány a szerdai ülésén a szúnyoghelyzettel is foglalkozott. Azt mondta, a lehető legszerencsétlenebb az időjárás, mert volt sok csapadék (jó a szúnyogoknak), utána jött a nagy kánikula (nem lehet irtani). A kormány ezért plusz forrásokat biztosít a szúnyoggyérítésre. 

A következő hetekben minden eddiginél több szúnyogirtás lesz. Nem fognak megszűnni a szúnyogok, de élhetőbbé válnak a mindennapok, mondta Gulyás.

Országos lesz az irtás, de elsőbbséget élvezhetnek turisztikailag kiemelt helyek. A Katasztrófavédelem a felelőse, irtási terv kell, a BM által kért pénzt meg fogja kapni. Százmilliós, akár milliárdos összegekről is szó lehet. Repülőgépes gyérítés a leghatékonyabb. A gyérítés egyébként most is zajlik, ez fog megerősödni majd. 

A kormány köszönetet mond a Szabadságkoncerten résztvevőknek, nézőknek, fellépőknek, Schmidt Máriának, mondta a miniszter.

Újságírói kérdésekre Gulyás azt mondta, hogy 

  • nincs döntés az M0-s befejezésének nyomvonaláról, a NIF politikai döntés nélkül tett fel erről térképet a saját honlapjára, amit azóta el is távolított. Nem hagyható figyelmen kívül a II. kerületiek, az agglomerációban élők véleménye.
  • Az ápolói béremelés mértékéről még nincs döntés.
  • A kormány álláspontja az MTA-val és a kiszivárgott hangfelvétellel kapcsolatosan az, hogy a kormány megállapodott az Akadémiával, hogy a kutatóintézetek bent maradnak az intézményben, "de aztán az elnök nem tartotta magát ehhez, illetve nem szerzett többséget ehhez", ezért a mostani törvényben már nem ez van. Alapvető morális problémák vannak az Akadémián, hogy egy ilyen hangfelvétel kiszivárgott.
  • Fesztiválszervezők keresték meg a kormányt, ők kezdeményezték, hogy legyenek adatok a nagyrendezvények látogatóiról. Biztonsági kockázatként értékelték a szervezők, hogy eddig nem volt ilyen. Az adatkezelést illetően az adatvédelmi hatósággal egyeztettek, megfelel a szabályoknak a törvénytervezet. Az adatokat 90 napig tárolhatják, a hatóságok akkor juthatnak hozzá, ha szükséges, például nyomoznak egy ügyben.
  • Gruevszkivel nem állnak semmilyen jogviszonyban, nem ad szerződéses tanácsot a kormánynak, az állam annyiban segíti őt, amennyivel bármely menekültstátuszú embert. A kiadatási eljárásról nem adnak ki adatokat, ha bármilyen döntés születik, az megismerhető lesz.
  • A V4-eknek nincs konkrét közös jelöltjük az EU csúcsvezetői posztjára, de van olyan, akit támogatnának. Gulyás nevet nem mondott, utalt arra, hogy a sajtóban megnevezett emberekről lehet szó.
  • Addig van értelme a Néppártban maradni, amíg tudnak segíteni a Néppártnak. Jelenleg nem a Fidesz szorul segítségre, mondta Gulyás.
  • Dobrev Kláráról azt mondta, szerinte a magyar politikában a legszélsőségesebb párt a DK, így vélte ezt akkor is, amikor a Jobbik még radikális volt. Ezt az extremizmust támasztják alá Dobrev nyilatkozatai, például Judith Sargentini dicsérése.
  • Kálmán Olga ígéreteiről, például a 18 év alattiaknak ingyenes tömegközlekedésről Gulyás azt mondta, ígéretverseny van a baloldalon, de ebben nem vesz részt a kormány. Tarlósnál többet úgysem tud senki elérni a kormánynál, mondta Gulyás. Akik most a kormány elleni harcot tűzik zászlajukra, lényegesen kevesebbet fog tudni elérni, így ezeknek az ígéreteknek, ezeknek a jelölteknek nincs súlyuk, mondta Gulyás.
  • A Wizz Air-járattörlésről Gulyás azt mondta, fogyasztóvédelmi eljárást fog indítani a kormány, és ő a lehető legszigorúbb bírság kiszabását fogja javasolni. Korábban is ez volt hasonló esetekben, mondta. Előfordulhat, hogy technikai hiba van, de a Wizz Air nem először csinálja, hogy ilyenkor nincs kommunikáció az utasok felé, nem nyújt semmi ellátást nekik a társaság.. Ez a harmadik eset. Az első esetben már volt büntetés, a második eljárás még folyik. Mindez súlyos szankciókra ad lehetőséget. Az eljárás még ma el fog indulni.
  • A HPV-védőoltást az eddiginél szélesebb körben biztosítják.
  • Az új Nemzeti Alaptantervet jövőre tervezik bevezetni, 9 hónapos felkészüléssel.
  • Akkor lesz kormánydöntés a Sorsok Házáról, ha béke lesz a zsidó szervezetek és a történészek között.
  • Gulyástól kérdezték, hogy Vikidál Gyula, mint exügynök miért léphetett fel a Szabadságkoncerten, van-e ennek üzenete azoknak, akik akkoriban ellenálltak a beszervezési kísérletnek. A miniszter erre azt mondta, nem egy közéleti szereplőről, hanem egy művészről beszélünk. Múvészi megfontolásból lépett fel, ennek semmilyen üzenete nincs, legalábbis mi nem szántunk neki, mondta. Szita Károly kapcsán a levéltár állást tud foglalni, nem volt ügynöki tevékenysége, mondta Gulyás. Hozzátette, hogy "az ügynökkérdésnek az SZDSZ-es megközelítése nem helyes", miszerint mindenki ugyanannyira bűnös. Az ügynöki tevékenységet az egyes személyeknél kell vizsgálni és megismerni. Tudunk olyat, aki elvileg ügynök, de még a balliberálisak is hősként írják le, mondta. Például akit úgy szerveztek be, hogy megzsarolták azzal, hogy az anyja, gyereke, felesége nem kap meg valamilyen gyógyszert, de utána az illető nem adott információt az állambiztonságnak. Ez nem értékelhető úgy, mint aki hazafias megfontolásból jelentett, és utána akiről információt adott, azt felakasztották, mondta Gulyás. Az újságíró ez után is többször említette Szita Károly kaposvári fideszes polgármestert, mint párhuzam, illetve Medgyessy Pétert is. Gulyás több kitérő válasz - pl., hogy Medgyessy letagadta az egészet, Szita viszont nyilatkozott róla - után azt mondta, Szitát keressék az ügyben.