Kiderült, mit kezdene Kálmán Olga az egészségüggyel Budapesten

2019.06.18. 20:41 Módosítva: 2019.06.18. 22:37

A DK által támogatott főpolgármester-jelölt, Kálmán Olga az ATV Egyenes beszéd című műsorában bejelentette, hogy elkészült a programja, szerdán nyilvánosságra is hozza, de néhány részletet már most elárult belőle. 

Főként az egészségügyet érintő részről beszélt a műsorban. Mint mondta, három szám – az 5, a 15 és a 25 – köré csoportosította a programnak ezt a szeletét. 

  • Az 5 arra vonatkozik, hogy 5 perc alatt tudjon egy budapesti lakos időpontot foglalni szakorvosi ellátásra. Ezt Kálmán egy központi telefonos ügyfélszolgálat segítségével érné el.
  • A 15 azt jelöli, hogy egy budapesti lakos ennyi percen belül el tudjon érni akár az éjszaka közepén is egy ügyeletes gyógyszertárba. A főpolgármester-jelölt szerint ez leginkább szervezés és nem pénz kérdése. 
  • 25 percen belül pedig azt szeretné elérni, hogy a nap bármely szakában, 0–24 időtartamban egy beteg tüneteket produkáló állampolgár meg tudja kapni a megfelelő ellátást.

Kálmán Olga a közlekedésre is kitért, azt mondta, beszélt szakértőkkel a 3-as metró kocsijainak klímával való felszereléséről, ami lehetséges, ellentétben minden más állítással. A BKV-nál maradva közölte: 10 év alatt 1000 hagyományos buszt elektromosra kellene cserélni, lehetne lízingelni is ezeket, ahogy most a BKV alvállalkozói teszik. 

Kálmán Olga az ellenzéki előválasztáson az MSZP–P–Szolidaritás által támogatott Karácsony Gergellyel és a Momentum által jelölt Kerpel-Fronius Gáborral mérkőzik meg.