Részleteket árult el a rendőrség a Hableány-nyomozásról

47E7DD12-95F5-443B-9311-FF857DC54B30
2019.06.18. 15:40 Módosítva: 2019.06.18. 19:45

A Viking kapitánya nem fogyasztott sem alkoholt, sem kábítószert

– mondta Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján, amin a Hableány sétahajó balesetéről és a nyomozás állásáról beszéltek. Ezzel pedig megcáfolták a Hableány sértetti képviselőként eljáró ügyvéd, Gulyás Krisztián korábbi felvetését, miszerint elképzelhető, hogy a Viking Sigyn luxushajó ukrán hajóskapitánya ihatott a baleset idején.

A rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy a május 29-i balesetnek egyetlen megalapozott gyanúsítottja van, ő pedig a 64 éves ukrán kapitány, Jurij C. Az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult nyomozás.

Felmerült a kérdés arról is, kinél volt a kormánykerék, egyáltalán állt-e valaki mögötte? Csécsi azt mondta, a nyomozás feladata, hogy kétség nélkül tisztázza ezeket a kérdéseket, így erre még nem tudott választ adni.

Ötezer oldalnyi nyomozati anyag

Miután a rendőrség több mint nyolc órás szemlét tartott a Viking Sigyn hajón, ezen több mint ötezer különféle felvételt készítettek, és lefoglalták a hajózási és informatikai rendszer adatait. Június 10-én aztán újabb szemlét tartottak a hajón Visegrádon, ami csak megerősítette az első szemle eredményeit, így a rendőrség szerint nem volt szükség arra, hogy továbbra is itt tartsák a hajót. Egy nappal később, június 11-én a már kiemelt Hableányt is megvizsgálták Csepelen. Erről a rendőrségi szóvivő azt mondta, „26 órás megfeszített munka volt”. A hajót a rendőrség lefoglalta, és „jelenleg is őrizzük”. Csak tárolási megfontolások miatt vitték át a hajót Csepelről Újpestre.

Arra a kérdésre, hogy ha a Hableány bűnügyi helyszínnek számít, akkor vajon a Viking is, a rendőrségi szóvivő nem válaszolt.

A BRFK-n 60 fős nyomozócsoportot hoztak létre, ami csak ezzel az üggyel foglalkozik,

ami Csécsi szerint a budapesti rendőrség számához képest egészen nagy különítménynek számít.

Felvették a kapcsolatot a Duna menti tagállamok rendőrségeivel és a holland rendőrséggel is (erre egy korábbi, nem részletezett ügy miatt volt szükség), hogy segítsék őket, de a nyomozást csak a BRFK végzi.

Az eljárásba különféle szakértőket is bevontak: informatikus szakértőket, igazságügyi, hajózási, nautikai, hidrológiai, műszaki szakértőt, orvosszakértőt (szemészt, közlekedési pszichológust, és olyat, aki a pályaalkalmassági vizsgálatokról tud nyilatkozni). Csécsi azt mondta, a szakértői vizsgálatok „időigényes és felelősségteljes munkák”, így nem tudják megmondani, mikor lesz ezekről egy végleges jelentés a kezükben.

A BRFK eddig 78 tanút hallgatott meg, plusz 230 főt hallgattak meg a balesettel kapcsolatban, tolmácsok segítségével.

Az ügyben eddig 4500-5000 oldalnyi irat keletkezett (köztük 16 térfigyelő kamera anyagai, több tízezer adat, a Vikingről lefoglalt hajózási és informatikai adatokkal együtt). A sértetti képviselő, Gulyás az Indexnek azt mondta, kérni fogja, hogy megkapja az összes nyomozati anyagot, a Viking hajóból kinyert adatokkal együtt.

Tart a keresés

A 28 halálos áldozatból a rendőrség továbbra is három embert keres. 

A keresés ezekben a pillanatokban is tart

– mondta a rendőrségi szóvivő. A Duna több mint 200 kilométeres szakaszán kutatnak még mindig, ezen pedig a BRFK összes bevethető hajója dolgozik. Kereső kutyák, drónok és helikopterek is segítik a keresést, ahogy a Készenléti Rendőrség, koreai katonák, partiőrök és tűzoltók is, valamint Paks, Mohács, Baja, Dunaújváros rendőrei is. Csécsi hozzátette,

a keresés addig tart majd, amíg „reális esély van a megtalálásra”.

Azt nem tudták megmondani, hogy ez a reális esély pontosan meddig tart.

A BRFK életében ilyen mértékű dunai keresésre, kutatásra eddig még nem került sor, ilyen erőltetett eszközöket még nem mozgattunk meg kutatás miatt

– mondta a baleset napjától megállás nélkül tartó kutatásról. Hozzátette, jelenleg is 14-15 hajó vesz részt a keresésben, ami hajónként 2-3 főt jelent.

Az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezető-helyettese, Fülöp Gergely alezredes a sajtóbeszélgetésen részt vevő tolmácstól és koreai sajtótól azt kérte, hogy tolmácsolják együttérzésüket valamennyi – koreai és magyar – áldozat hozzátartozóinak.

(Borítókép: A Hableány-nyomozás sajtótájékoztatója, balról a második Csécsi Soma, a BRFK szóvivője 2019. június 18-án. Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport