8%-kal emelik az ápolók bérét

2019.06.15. 17:19

Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten, írja az MTI.

Horváth Ildikó elmondta, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, és több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint. Közölte, a kormány 2016-2018-ban 129 milliárd forintot fordított a szakdolgozói béremelésekre, az idei emelés fedezete 14 milliárd forint, jövőre pedig 82 milliárd forint lesz.

Horváth Ildikó kitért arra, hogy a júliusi béremelés vonatkozik az állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményekben dolgozókra, valamint az Országos Mentőszolgálatnál és az Országos Vérellátó Szolgálatnál dolgozókra is. 

Az államtitkár ismertette a további béremelési fázisokat: a mostani béremelésen túl 2020 januárjában 14 százalékos, novemberében újabb 20 százalékos, végül 2022 januárjában további 30 százalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés lesz.