Másodszorra nem jött be: elfogták a budai maszkos rablót

2019.05.25. 08:12 Módosítva: 2019.05.25. 08:16

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták azt a férfit, aki még egymillió forintot rabolt Budapest II. kerületében, majd májusban ismét ugyanott próbálkozott, írja a police.hu.

A rendőrségi közlés szerint a férfi még 2019. február 6-án éjfél után betört egy Budapest II., Ördögárok utcai családi házba, az arcát egy maszkkal eltakarta, majd a hazaérkező tulajdonosra egy fegyverutánzatot fogott és pénzt követelt tőle.

A sértett a fenyegetés hatására egymillió forint készpénzt adott át a támadónak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

A tettes május 13-án 15 óra körül ismét visszament a bűncselekmény helyszínére és a kerítésen keresztül bemászott a ház udvarára, ahol újfent megvárta a tulajdonost. A támadó a korábbi rabláshoz hasonlóan a hazaérkező sértettet ismét megfenyegette és pénzt követelt tőle, aki ekkor már nem tett eleget a maszkos férfi követelésének, így a fegyveres férfi rövid szóváltást követően, értékszerzés nélkül távozott.

A nyomozók az eljárás során azonosították az elkövetőt, egy 38 éves ózdi férfit és elfogatóparancsot adtak ki ellene. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozói a Célkörözési Osztály, és a Terrorelhárítási Központ bevonásával 2019. május 24-én Budapest VI. kerületében, a Király utcában elfogták az elkövetőt, majd lakásán kutatást tartottak. ennek során a nyomozók a férfi lakásán megtalálták a bűncselekménynél használt maszkot és gázpisztolyt is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának nyomozói B. Krisztiánt fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.