Bejut a Momentum az Európai Parlamentbe a Politico becslése szerint is

2019.05.25. 12:58

 

A Politico legfrissebb, a választás előtti utolsó mandátumbecslése szerint a Fidesz 14, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Jobbik egyaránt 2-2-2, a Momentum pedig 1 mandátumhoz jut az új Európai Parlamentben.

Az előrejelzés szerint a Fidesz a szavazatok 55,08 százalékát kapja meg (ez kevesebb, mint a hétfőn ugyanebben a kalkulátorban prognosztizált 55,3 százalék). A második legerősebbnek a Politico is a Demokratikus Koalíciót mérte, amely a véghajrában 1,79 százalékponttal 10,68 százalékra növelte szavazói arányát az előrejelzésben. Eközben a Jobbik 9,53 százalékot, az MSZP-P pedig jelen állás szerint 8,51 százalékot szerezhet vasárnap.

Az ellenzéki pártok közül a Momentum jelentősen erősödött az utolsó napokban: míg május 20-án a Politico még csak a szavazatok 4,02 százalékát kalkulálta nekik, most 6,02 százalékra teszi a rájuk voksoló magyar választópolgárok arányát, ami igen jelentős eredmény.

A Politico számítása egyébként erősíti a kormányközeli Nézőpont, nyilván a fideszes szavazók mozgósítását célzó kalkulációját, azaz az LMP-nek ugyan sikerült némileg javítania, de így is az 5 százalékos küszöb alatt marad a maga 3,34 százalékával. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékon, a Mi Hazánk Mozgalom pedig az elemzés szerint 1,53 százalékon áll.