Több ezren tüntettek a klímaváltozás ellen Budapesten

IMG 20190524 125651
2019.05.24. 13:13

Néhány ezren tüntetnek a klímaváltozás elleni fellépésért Budapesten, jelentette a helyszínről tudósítónk. A tömeg a Deák Ferenc térről vonult a Parlament elé, ahol beszédeket hallgattak meg. A többség kifejezetten fiatal, több iskolában tanítási szünet van a tüntetés idején. A Kossuth térnek nagyjából az egyharmada telt meg.

A tüntetők közül sokan azt mondták, hogy azért jöttek ki, mert nem akarjak, hogy kihaljon az emberiség. Klímavédelmet követeltek, és hogy a kormányok vegyék komolyabban a klímaváltozást. A beszédek után a demonstráció kettőkor véget ért.

A klímatüntetéshez politikusok is csatlakoztak az MTI szerint: Jávor Benedek EP-képviselő, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje és Kálló Dániel, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje. 

Jávor Benedek cáfolta azokat a kormányközeli médiában megjelent híreket, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott Avaaz nevű szervezet részt vett volna a demonstráció szervezésében. „Nem a pártok, nem Soros György vagy politikai mozgalmak, hanem fiatalok mennek ki az utcára és követelik, hogy vessünk véget ennek az eszement hülyítésnek” – mondta.

Az eseményről bővebben videós tudósításunkban számolunk majd be.

(Borítókép: Tüntetők a Kossuth téren 2019. május 24-én. Fotó: Simor Dániel / Index)