Többen jöttek haza, mint ahányan kivándoroltak tavaly

2019.05.21. 07:48

Évek óta először fordult elő 2018-ban, hogy több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak, vagyis pozitív volt a nettó migrációs egyenleg, írja a Portfolio. A portál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott Statisztikai Tükör című kiadványában megjelentekre hivatkozva azt írja, 2018-ban:

20 ezer itthon született magyar tért haza az országba, miközben "csak" 18 150-en távoztak külföldre.

Mindez elsősorban a kivándorlási hajlandóság csökkenésének köszönhető. 2017-ban még majdnem 27 ezer volt ez a szám, 2014-15-ben viszont még a 30 ezret is meghaladta.

A pozitív vándorlási egyenleg leginkább Budapesten, valamint Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében csökkentette a népességfogyást a KSH adatai szerint, amelyek arról is szólnak, hogy a nemzetközi vándorlás népességszámra gyakorolt negatív hatása csak Baranya megyében volt érzékelhető. Az adatok szerint a kivándorló magyarok 31 százaléka Németországba, 30 százaléka Ausztriába és 15 százaléka az Egyesült Királyságba költözött.

45 százalékuk 30 év alatti, 71 százalékuk pedig még nem érte el a 40 éves életkort.

A KSH azért hozzáteszi azt is, hogy a nemzetközi vándorlás mérése "több tényező miatt is nehézségekbe ütközik". A Portfolio így arra jut, hogy egyelőre nem lehetünk biztosak abban, valóban fordulat történt a magyar kivándorlásban, de az látszik, hogy az utóbbi években csökkent az elvándorlási kedv és nőtt a hazatérési hajlandóság.