Gyónás után akarták kirabolni a táti plébánost

2019.05.19. 17:34 Módosítva: 2019.05.19. 20:15

Rablótámadás történt szombaton a táti plébánián – számolt be a Hídlap nevű helyi portál. Azt írják, a személyleírás alapján 40-50 év közötti, ősz hajú férfit keresnek, aki farmernadrágot és dzsekit viselt, barna színű táska volt nála. A táti és tokodi lakosokat is egyaránt sokkolta az eset a portál szerint. 

A táti plébános elmesélte az esetet a Szemlélek.netnek, és azt mondta, sikerült megakadályozni, hogy elvigyék tőle a pénzt. 

Kardos Mihály táti katolikus plébános elmondta, a támadó gyónási lehetőséggel kérezkedett be a a 10-es út mellett lévő plébániára.  

Mihály atya szerint meg is gyónt a férfi, de ez valószínűleg csak színlelés vol a részéről, az igazi bűnelkövetés csak ekkor kezdődött. A plébániára beengedett tettes elkezdte fenyegetni az idős papot, akiné csak egy kis összeg volt. Ezt kevesellve a férfi közölte, hogy meg fogja kötözni a plébánost, majd feldúlja az épületet, további pénz után kutatva.

Erre azért nem került sor, mert sikerült kijutnia az épületből, de a támadó utánarohant, dulakodásba kezdtek. Segélykiáltásai alapján a helyi közösség tagjai értesítették a rendőrséget, így sikerült a rablást meghiúsítani.

A megtámadott pap kisebb sérüléseket szenvedett, de végül nem rabolták ki.