Timmermans: Orbán nem elég férfi vitázni velem

2019.05.18. 11:04

Budapesten, a Lehel téri piacnál kampányolt szombat délelőtt Frans Timmermans, az európai szociáldemokraták csúcsjelöltje, aki az MSZP meghívására érkezett Magyarországra.

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő Facebook-oldalán élőzte, ahogy Timmermans néhány tíz ember, többségében aktivisták előtt arról beszélt, hogy szerinte a Fidesznek lejt a pálya, de küzdeni kell. Mint mondta, nem olyan Európát akarnak, aminek az a célja, hogy Orbán Viktor és barátai meggazdagodjanak.

Timmermans utána nyilatkozott a helyszínen újságíróknak is, és többek között azt mondta, Orbán elutasította, hogy vitázzon vele, miközben a parlamentben kétszer is név szerint támadta őt. „Orbán nem volt elég férfi, hogy szemtől szemben kiálljon vitázni" – mondta.

Eredetileg az Euronews hírcsatorna vetette fel, hogy álljon ki egy vitára a magyar miniszterelnökkel, amit Timmermans vállalt volna. A Fidesz és a kormánysajtó folyamatosan intenzíven dolgozott Timmermans démonizálásán az elmúlt időszakban.

A vitáról aztán Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke azt válaszolta az azonnali.hu-nak, hogy

Nem volna helyes, ha Magyarország miniszterelnöke beleavatkozna Timmermans és Weber csúcsjelölt urak választási kampányába.