A közmunkaprogram lehet a Fidesz választási sikereinek kulcsa

2019.04.24. 20:23

A politikai klientelizmus, vagyis lényegében egyfajta választási korrupció négy formáját különböztette meg egy új tanulmány Magyarországon, aki szerint ezek mindegyike a közmunkaprogramhoz köthető, és ezzel magyarázta a Fidesz választási sikereit is – írja a Yale honlapja.

Egészen eddig nem tudtuk, hogy létezik-e politikai kliensrendszer az Európai Unió tagállamaiban. Ezekben az országokban a választásoknak szabadnak és tisztességesnek kellene lenniük, így a Magyarországon észlelt jogellenes tevékenységek rendkívül fontosak.

– mondta Isabela Mares, a tanulmány egyik szerzője, aki társával közösen a klientelizmus új típusait azonosította, és egy olyan módszert is kifejlesztettek, amivel dokumentálni lehet a gyakorlatot.

Mares elmondta, hogy a kliensrendszerek kutatása általában a fejlődő országokban zajló szavazatvásárlásra fókuszál, de a mostani kutatásuk során arra jutottak, hogy Magyarországon ennél sokkal fontosabb a 2011-ben megreformált közmunkaprogram, amelynek segítségével a kormány az állami forrásokat váltja szavazatokra.

Az elszegényedett régiókban a közmunkaprogram sok esetben az egyetlen megélhetési forrás, így a politikusok könnyen fel tudják használni a szavazatok megszerzésére, vagy akár azzal is kényszeríthetik az embereket a szavazásra, hogy a juttatások megvonásával fenyegetőznek. Ez utóbbi gyakori volt a 19. században, a kutatók azonban azt találták, hogy manapság is jelen van.

A tanulmány egyébként Magyarországon a kliensrendszer négy típusát különböztette meg, amelyek

  • a szavazatvásárlás,
  • a juttatások szavazatokra váltása,
  • a juttatások megvonásával való fenyegetőzés
  • és a nem állami szereplők (mint például a munkáltatók) nyomása.

A tanulmány elkészítése során 93 faluban kérdezősködtek a kutatók, a felmérésekben pedig az derült ki, hogy az emberek 5-7 százaléka találkozott a négy típus közül valamelyikkel, ami megegyezik az Argentínában tapasztalt számokkal és nem sokkal marad el a Venezuelában mért 10-12 százaléktól. 

A kutatók azt is hozzátették, hogy a politikusok stratégiáit számos tényező befolyásolhatja, de a szegénységet mindenképpen érdemes kiemelni. Mares ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Magyarországon fontos konfliktus, hogy melyik csoportok érdemlik meg a segélyeket, a politikusok pedig gyakran utalnak arra, hogy a mélyszegénységben élők és a kisebbségekhez tartozók megbízhatatlanok.

Mares szerint a fentiek fényében nem meglepő, hogy a Fidesz sorra nyeri a választásokat, hiszen a vidéki polgármesterek az ő kezükben vannak, ezáltal pedig lényegében ők irányítják a segélyek elosztását is. A kutató szerint éppen emiatt fontos, hogy a választási megfigyelők új módszereket fejlesszenek ki, melyekkel könnyebben felismerhetővé válhat a klientelizmus, ezáltal pedig megérthetjük a demokrácia Magyarországon és a kelet-európai országokban zajló erózióját.