Sztárséfé a parlamenti irodaház étterme

2019.03.22. 09:50

A New York Kávéház és a Salon étterem séfjének két cége szerződött öt évre az Országgyűlés Hivatalával, így Wolf András vállalkozásai működtetik majd a Kossuth téren épülő parlamenti irodaház menzáját – tudta meg az Mfor.hu. 

Frissítés: A cikk megjelenése után az Mfor egy frissítést közölt a szerződő cégek tulajdonosa, az Eventrend Global Kft. pontosításával. Azt írják:

a parlament új irodaházában nyíló egység nem a dolgozók számára kialakított étterem lesz, azt mindenki látogathatja majd. A kínálat hasonló lesz a Westendben működő egységben elérhetőhöz, annyi különbséggel, hogy itt egy kézműves pékséget is nyitni fognak.

A lap hozzáteszi, Információik szerint az irodaházban más vendéglátó-egység nem nyílik majd.

Wolf András
Wolf András
Fotó: TV2

A lap szerint a Séf Asztala Étterem és a CER Kft. öt évre összesen 137 millió forintot fizet a bérleti díjért, azaz, valamivel többet, mint amennyit a Gundel fizet a Várban a Miniszterelnökségnek az étkeztetési helyért.

A szerződés már él, de az épület csak szeptemberben készül el, így 51 hónapra elosztva Wolf cégei havi 2,68 millió forintot fizetnek bérleti díjként. 

A CER Kft. látja el a Látogatóközpomt kávézójának üzemeltetését is. A cégnek 2017-ben 2,3 milliárdos árbevétele volt, a Séf Asztala Étteremnek 196 millió forint. 

A CER-ben résztulajdonos Wolf András, a szintén 2012-ben alapított Séf Asztala Étterem által a West Endben és a Papp László Sportarénában működtetett éttermek street food-jellegű menüjéért is Wolf András felel.