13 év fegyházat kapott a skizofrén nagykanizsai férfi

2019.03.21. 11:12

Nem jogerősen 13 év fegyházra ítélte csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki 2017 szeptemberében Nagykanizsán, a nyílt utcán különös kegyetlenséggel meggyilkolta volt élettársát.

A skizofrén N. Tibor és a nő 2014-ban kezdték kapcsolatukat, de sok konfliktusuk volt, többször szakítottak, majd kibékültek, gyakoriak voltak a heves veszekedések, amelyek nem egyszer tettlegességig fajultak, idézi az MTI a vádiratot. 2017-ben együtt költöztek Ausztriába, hogy munkát vállaljanak, de a viszonyuk ott sem rendeződött. Néhány hónappal később hazatértek Nagykanizsára, a nő albérletbe költözött, a férfi pedig a saját otthonába.

A nő végleg szakítani akart, de a férfi ebbe nem tudott belenyugodni. Üzenetekben szidalmazták egymást, a nő becsmérlő módon írt a férfi korábbi élettársáról és a tőle született gyermekeiről.

A férfi 2017 szeptemberében azt üzente a nőnek, hogy néhány holmija még nála maradt, ezért menjen el hozzá. Amint a nő megérkezett, máris vitatkozni kezdtek, a férfi az autóba behajolva rángatta az asszonyt, majd a kocsi mellett folytatták a dulakodást. Amikor a nő vissza akart szállni, a férfi kirántotta a földre és egy vasráccsal kétszer is lesújtott a fejére, amikor pedig a földre zuhant, egy nagy késsel több tucatnyiszor megszúrta.

A segélykiáltásokat hallva a szomszéd kihívta a mentőket, de időközben a férfi elvágta a nő nyakát, aki a helyszínen meghalt. A tettes ezek után magát is többször megsebezte öngyilkossági szándékkal, a helyszínre érkező rendőrök elől is csontozókéssel a kezében próbált elmenekülni, de sikertelenül. 

Az asszony testén 35 késszúrást találtak, és mivel ezek elszenvedésekor tudatánál volt, védekezni is próbált, a tettes rendkívül nagy szenvedést okozott neki. A férfi kóros elmeállapotú, paranoiás skizofréniában szenved, de mert pontosan tudta, hogy mire készült és milyen brutalitással követte el a gyilkosságot, a szakértői vélemények szerint közepes fokban korlátozott a beszámíthatósága.

Az ügyész tudomásul vetette a döntést, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport