Összeroppant az ítélet után a börtönben a Teréz körúti robbantó

2019.03.19. 05:59 Módosítva: 2019.03.19. 07:33

Idegösszeomlást kapott a börtönben a Teréz körúti robbantás miatt életfogytiglanra ítélt Teréz körúti robbantó, ezért a 27 éves férfit átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), írja a Blikk.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt közölte: az elítélteket folyamatosan figyelik szakemberek, és ha szükségesnek ítélik, a börtönből átszállítják őket az IMEI-be.

P. László 2016. szeptember 24-én távirányítóval robbantott fel a Teréz körúton egy házi készítésű bombát. Két rendőr életveszélyesen megsérült. A támadás kifejezetten a rendőrök ellen irányult, akiktől meg akarta szerezni a fegyvereiket, de ezt nem tette meg. 

P. László a robbantás után küldött egy elektronikus levelet a Belügyminisztériumnak, amelyben azt írta, hogy majd ismerteti követeléseit.

A férfit három hét múlva fogták el Keszthely közelében.  A számítógépén ezután találták meg annak a levélnek a piszkozatát, amelyben 1 millió eurót akart követelni.  

Március 12-én jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélték emberölés kísérletéért és terrorcselekményért, legkorábban harminc év múlva szabadulhat.