Kifizették az autórongálás miatt elítélt vak apuka büntetését

2019.03.18. 08:33

Egy névtelenségét kérő mozgássérült férfi fizette ki annak a látássérült apukának, Zoltánnak a büntetését, akit egy autó megrongálása miatt 60 ezer forint megfizetésére kötelezett a bíróság, számolt be a blikk.hu.

Zoltán februárban a kisfiával és vakvezető kutyájával sétált, amikor nekiment egy – véleménye szerint szabálytalanul parkoló – Audinak, amelybe esés közben belegabalyodott a kutya póráza. Elképzelhetőnek tartja, hogy ekkor valamilyen sérülés keletkezett az autón, azonban elmondása szerint ő nem akart szándékosan kárt okozni. Ennek ellenére az autó tulajdonosa feljelentette őt. A bíróság első fokon azt állapította meg, hogy az autó nem parkolt szabálytalanul, a látássérült férfi viszont szándékosan rongálta meg a járművet, amikor többször belerúgott, 60 ezer forintos kárt okozva (az elítélt állítása szerint havonta összesen 70 ezer forintos rokkantsági nyugdíjat kap).

Miután az eset bejárta a sajtót, jelentkezett egy férfi Zoltán ügyvédjénél, hogy kifizeti neki a büntetést. 

Példaértékű, hogy vannak még emberek, akik ismeretlenül segítenek a másikon. Védencem nagyon hálás a jóakarójának, aki azonban nem akarja felfedni a kilétét. Annyit árulhatok el róla, hogy ő is mozgásában korlátozott, így átérzi Zoltán helyzetét

– nyilatkozta Zoltán ügyvédje a blikk.hu-nak.