Bomba miatt nem tudja eltemetni édesanyját egy miskolci nő

2019.02.23. 09:34

Elég abszurd indok miatt nem tudja eltemetni édesanyját egy miskolci nő: kiderült, hogy az anyjának kiválasztott helyen egy bomba van. A Blikk beszámolója szerint Hilda édesapját 2004-ben temették el a diósgyőri temetőben, édesanyja pedig értelemszerűen mellette akart nyugodni. Amikor viszont idén ő is elhunyt, a temető ügyintézője közölte, hogy nem lehet eltemetni, mert az édesapja mellett már egy bomba nyugszik.

Mint kiderült, már 2004-ben észrevették a sírásók a bombát, szóltak is a temető vezetőinek, akik viszont úgy döntöttek, inkább nem szólnak erről senkinek. Most viszont már nem lehet halogatni a problémát, amit viszont senki nem akar megoldani. Elvileg a rendőrségnek kellett volna eljárni az ügyben, ők hívhatják a tűzszerészeket, akiknek viszont 300 ezer forint a napidíja, amit Hilda nem tud kifizetni. 

Az idő viszont sürget. Az elkeseredett asszony úgy döntött, megtartja édesanyja szertartását, a ravatalról viszont a mama a hullaházba került vissza, ahol csak március 11-ig lehet, úgyhogy addig kellene valamit kezdeni a bombával. Hilda már mindenkinek írt az önkormányzattól a rendőrségen át a Honvédelmi Minisztériumnak. Utóbbi helyről a Blikknek azt válaszolták, hogy bár nem hatásköre, megtette a szükséges lépéseket a probléma elhárítására, szakemberek már vizsgálják, hogyan lehetne hatástalanítani a bombát, amint megkapják az ehhez szükséges hozzájárulást.