89 hektárnyi erdőt vágnak ki, hogy helyére napelemparkot építsenek

DSC 9594
2019.02.22. 10:36

Inárcs településen tervezik létrehozni Magyarország Giga Napelemparkját. Ehhez a zöld beruházáshoz – ami 100 hektáron fog elterülni – több hektár erdőt (80 hektárról beszélnek) fognak kivágni

– írta egy olvasónk, aki bár nem Inárcson lakik, ismerős a településen.

Inárcson az utóbbi időben valóban fellendült a napelembiznisz. Nem egészen egy éve, 2018 márciusában készült el a településen két darab naperőmű, név szerint Inárcsi Naperőmű 1. és Inárcsi Naperőmű 2. Ezeket akkor ünnepélyes szalagvágással adtak át, erről pedig Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő posztolt a Facebookra.

Az erről is szóló közmeghallgatáson, még 2016-ban mondták el, hogy ezek a naperőművek egy gazdasági ipari besorolású területen, az Ócsai út mellett épülnek meg, erre létesítési engedélyt pedig az országos villamos energia engedélyezési hatóság adja ki.

Az inárcsi polgármester, Gál Imre az átadáskor egy interjúban azt mondta, ennek a vállalkozásnak két előnye is van:

  • iparűzési adó formájában valami „csurran-cseppen az önkormányzatnak”,
  • másrészt környezetbarát energiaforráshoz jutunk, és nem pusztítjuk tovább környezetünket.

Már ekkor szó volt arról, hogy ez a terület a jövőben bővülni fog.  Nos, most ez valóban megtörténik:

A már meglévő naperőművek melletti több hektárnyi erdő helyén, amit kivágnak.

A polgármester az Indexnek is megerősítette, hogy valóban bővülni fog Inárcs napelemkészlete. A Virgin Solar Kft. és az EZRT-Solar Finance Kft. két újabb, egyenként 49,9 MW-os naperőművet készül kiépíteni a település ipari külterületén. 

A két naperőmű összes területigénye 156,26 hektár. A beruházással érintett összesen 89 hektár erdő, rendeltetését tekintve ipari faanyag kitermelés célú, nem őshonos akác erdő. A csereerdősítés során 91,57 hektár méretű új, nem invazív fajokból álló erdőt telepít a fejlesztő

– mondja a polgármester. Eszerint tehát

a napelempark miatt valóban kivágnak 89 hektárnyi erdős területet, de azt eleve kivágásra hozták létre, és helyette új facsemetéket ültetnek majd.

A cégek mögött álló vállalkozó, Zsiros Róbert az Indexnek azt mondta, az új naperőművek helyének kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kellett venniük. Egész pontosan így fogalmazott: „A rendkívül szűk keresztmetszetet jelentő hálózati csatlakozási lehetőség, a földvédelemmel kapcsolatos jogszabályi előírások, a sokszor bonyolult tulajdonosi viszonyok mellett kiemelt prioritást élvezett, hogy a beruházás védett természeti értékeket ne érintsen. Mindezen szempontok figyelembevételével került sor a beruházási helyszín lehatárolására." 

A kiválasztott fás terület tehát a polgármester és a vállalkozó szerint sem esik természetvédelmi oltalom alá. Utóbbi azt mondja, szakértői vizsgálatok szerint

az már amúgy is tizenöt éves, így naperőmű ide vagy oda, a következő években mindenképp feldolgoznák az ottani fákat.

Néhány inárcsi lakos azért eléggé kétkedve fogadta az ötletet, főleg, mert olvasónk szerint az egész megegyezés teljesen titokban történt, és nem kérdezték meg róla előtte a település lakóit. Egy zárt kibeszélős Facebook-csoportban is hosszasan ment erről a helyiek beszélgetése, akik arra is panaszkodnak, hogy a kivágásra ítélt erdő fogja fel a port, de valaki gombászni szokott ott. Egyikük egyenesen azt írja: „Teljesen mindegy, mit írogatunk ide, valószínűleg ez már le van zsírozva!" Nem véletlen a szóhasználat, Zsiros Róbertre utal ugyanis.

Kecskepásztor a falu határában
Kecskepásztor a falu határában
Fotó: Bődey János / Index

Elmentünk mi is Inárcsra, és körbekérdezgettünk a lakosok között, de legtöbbjüknek fogalma sem volt arról, hogy miről beszélünk. Bár a már meglévő napelemparkról hallottak, a bővítésről és a fakivágásról egyáltalán nem. Úgy tűnik tehát, hogy a Facebookon véleményének hangot adó pár emberen kívül nem sok helyit foglalkoztat a téma.

A helyi híresztelések szerint

EZEN A TÖBB MINT 150 HEKTÁRNYI TERÜLETEN BIRKÁK LEGELIK MAJD LE A GAZT, NEM PEDIG GYOMIRTÓZNAK.

Olvasónk szerint „egyértelmű", hogy ez hazugság, mert vajon kinek van ennyi birkája". Zsiros erről azt mondja, a környezetvédelem és a fenntarthatóság" miatt ők nem gyomirtózni fognak, hanem valóban legeltetni. A már meglévő panelek alatt is ezt a módszert használják, és a továbbiakban is erre törekednek majd. Az erőmű a tervek szerint 2020 végén kezdi meg a működését.

Bár az önkormányzat tartott közmeghallgatást a napelemparkról, ahol főleg annak környezeti hatásairól volt szó, 

a helyieknek két időpontot hirdettek meg, amiből csak az egyik volt valódi.

Erről olvasónk így írt:

A lakóknak volt egy meghallgatás kiírva, aminek az időpontja az önkormányzati faliújságra lett kitűzve, és a helytelen időpont a helyi újságban lett hirdetve, ami a település összes háztartásába eljut. De persze az, aki akkor ment volna, az azzal szembesült, hogy a meghallgatás már két napja meg volt tartva, sajna nincs már mit tenni!

A helyi újságban ugyanis január 31-e volt a meghirdetett dátum, a másik viszont egy két nappal korábbi, január 29-i időpont. Utóbbi volt a jó, csak hát olvasónk szerint erről jóval kevesebben értesültek. A polgármester szerint viszont így is „számos helyi lakos részt vett" rajta.

Gál viszont nem önkormányzati faliújságról, hanem Inárcs weboldaláról beszél. A közmeghallgatás kihirdetése a többihez hasonlóan az évek óta bevált gyakorlatnak megfelelően, a község honlapján keresztül zajlott. A hatósági eljárás előírásait figyelembe véve a közmeghallgatás meghirdetése szabályos volt. Az Inárcsi Hírmondóban – havonta egyszer megjelenő helyi újságban – azért nem jelent meg a felhívás, mert a lapzárta időpontjában még nem volt biztos annak időpontja."

Arra a kérdésre, hogy mi változott a tavalyi nyilatkozata óta, miszerint fontos, hogy ne pusztítsuk továbbra környezeteinket, a polgármester ezt írta: „A település fejlődéséhez elengedhetetlenül szükségesek a beruházások, jelen projekt megvalósulása esetén 82 millió forintnyi iparűzésiadó-növekedéssel számolhatunk az elkövetkezendő két évtizedben. A környezetterhelés, környezetkárosítás szempontjából nem sok ipari tevékenységet tudnék felsorolni, amely kevesebb terhelést okozna."

A beruházással kapcsolatban kérdéseket küldtünk Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselőnek, aki cikkünk megjelenéséig nem válaszolt.

(Borítókép: Bődey János / Index)