Az SZTE rektora nem indít vizsgálatot a rektorhelyettes ellen

2019.01.22. 14:44

Mint mi is megírtuk, hetvenkét egyetemi professzor, tanszékvezető egyetemi tanár, tanszékvezető egyetemi docens, professor emeritus és professor emerita írta alá azt a petíciót, amiben azt kérték, hogy a szenátus vizsgálja meg Zakar Péter rektorhelyettes ügyét, mert szerintük az önkormányzati választást befolyásoló nyilatkozatot tett.

Mint ismert, kerekasztal-beszélgetésen vett részt Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár és Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, ahol állítólag arról beszéltek, hogyan kellene nemzetivé tenni az egyetemet, és miért látnák jónak, ha új városvezetése lenne Szegednek, és az nem Botka lenne. Ezt Zakar később egy Facebook-posztban cáfolta: azt mondta, ő nem beszélt az egyetem nemzetivé alakításáról.

A Hvg.hu most azt írja, hogy az SZTE rektora, Rovó László közleményben jelentette be, hogy nem terveznek vizsgálatot Zakar ügyében, mivel szerinte félreértelmezték, félremagyarázták a rektorhelyettes szavait.

A petíciózás és a nyílt levelezés módszere nem vezethet eredményre, az Egyetem visszautasítja a megszégyenítést, azt, hogy kollégánkat pellengérre állítsák mondvacsinált politikai okokból.

A közlemény végén Rovó figyelmezteti a tiltakozó kollégákat, hogy tartózkodjanak a politikai megnyilvánulásoktól.