1 százalékból élő daganatos alapítvány: nem biztos, hogy a pénz a legjobb segítség a gyermeknek

2019.01.18. 09:23

A Daganatos.hu-t működtető alapítvány kuratóriumi tagja, Gombár Györgyi a napokban közleményt jelentetett meg, amelyben azt írta a magát amúgy daganatos gyerekekkel reklámozó alapítványról, hogy:

Talán furcsán hangzik, de nem biztos, hogy az anyagi támogatás a legoptimálisabb segítség egy daganatos gyermeknek.

Az alapítvány az eddigi működése során közel 1,7 milliárd forintot kapott az 1 százalékos felajánlásokból. Az alapítvány működését jellemző furcsaságokról a 444.hu közölt feltáró cikket, majd az RTL Klub Házon kívül című múlt keddi adásának is témája volt.

Az alapítvány a begyűjtött pénzről úgy nyilatkozott, hogy „az szinte sosem szolgálta közvetlenül a beteg gyermekek felépülését. Ezt biztosan több szervezet is alá tudja támasztani, akik a támogatás útját lekövették, hogy ezekben a helyzetekben a családok leginkább a lemaradt közműtartozásra, tűzifára, lakbérhátralékra fordították a támogatást”.

Hogy akkor mi az optimális szerintük a rák elleni küzdelemben, az tavaly kiderült: egy éve csodás panorámával rendelkező jógaközpontot nyitottak.

A 444.hu beszámolója szerint ráadásul az alábbi panorámás jógatermet engedély nélkül is építették, a házban élők ezért felszólították őket arra, hogy bontsák vissza a beépített teraszt és szüntessék meg a lakástól eltérő használatot.

Az ott élők szerint amúgy sokszor az éjszakába nyúló bulit is tartottak ott, továbbá az sem egyértelmű, hogy egyáltalán daganattal élők használják-e a termet jógázásra. Gombár Györgyi a közleményben azt írta,  a Gyermek Vitál stúdióban tartott foglalkozásokon résztvevőkről több esetben (!) tudomásunkra jutott, hogy daganatos betegséggel kezelték, de erről nem készítünk nyilvántartást” - idézi a nőt a 444.hu.

Az RTL Klub műsora: