Kovács Kokó Istvánon számon lehetett volna kérni a köztévé tartalmait

2018.12.17. 12:35

Az MTVA épületében hétfőn kora reggel az ellenzéki képviselők összefutottak Kovács Kokó Istvánnal. Az egykori ökölvívó azzal hárította el a politikusokat, hogy ő csak a sportcsatornához jött.

Pedig ha valaki, akkor Kovács Kokó István számonkérhető lett volna tartalmi kérdésekkel kapcsolatban is, ugyanis tagja annak a közszolgálati testületnek, amely a tartalomért felelős Duna Média Szolgáltató Zrt.-t felügyeli. A testületnek 13 delegáltja van, Kovács István a Magyar Olimpiai Bizottság küldte a testületben. Egyébként önmagában már az felveti az összeférhetetlenség kérdését, hogy Kovács szerepel is abban a televízióban, amit amúgy felügyel.

Kovács István érthetően bemehetett a televízióba, hiszen az M4-en sűsorvezető. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának más tagját nem engedték be. Németh Vladimir az Indexnek elmondta: hétfőn megpróbált bejutni az épületbe, de a biztonsági osztály vezetője, Fogl Zoltán utasítására nem engedték be, mondván, zárlatot rendeltek el.