Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úrral folytatódik a tüntetési hullám

MicrosoftTeams-image.png
2018.12.15. 13:33

Nem ért véget a hideggel és a hóeséssel sem a szerdán indult tüntetési hullám, a pénteki után vasárnapra is maradt még ellenzéki rendezvény

Vasárnap 15 órára a Hősök terére szerveződik tüntetés,

a Facebookon 4600 ember jelezte részvételét, 17 ezer érdeklődő mellett.

Az eseményre időzítve a Momentum a saját gyülekezőjét is meghirdette  a Hősök tere közelébe: 14.30-tól várják a tiltakozókat a Fidesz-székház elé a Lendvay utca 28-hoz. Terveik szerint a tüntetés a Fidesz székház elől indulva az Andrássy úton az Oktogon felé halad, majd a Teréz körúton a Nyugati térig megy, onnan a Bajcsy-Zsilinszky utcán át az Alkotmány utca végén felállított színpadig tart, ahol Donáth Anna, a Momentum alelnöke tart beszédet – tudatta a Momentum a Facebookon, ahol 670 ember jelezte részvételi szándékát, 2600 érdeklődő mellett.

Országszerte és külföldön is tüntetnek

A budapesti tüntetés mellett több városban is tüntetnek vasárnap a túlóratörvény ellen, Nagykanizsán szerdán útlezárással tiltakoznak, Egerben pénteken lesz tüntetés.

A Hősök terén várható nagyobb szabású tüntetéshez csatlakozik a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ), amely szombaton a túlóratörvény miatti tiltakozó levelét adta át Áder Jánosnak címezve a Sándor-palotában. 

A DK szintén csatlakozik a tüntetéshez, a Facebookon már hirdetik, hogy a párt szimpatizánsai a Műcsarnoknál gyülekeznek. "Gyere kék dzsekiben, hozd el a DK-s zászlód és vegyél fehér sapkát vagy sálat!" - áll a felhívásban.

Az MSZP is hirdeti a vasárnapi tüntetést, külön Facebook-eseményt is létrehoztak erre. Azt írják, "találkozzunk, és menjünk együtt tüntetni a rabszolgatörvény ellen! Pontos helyszín: Hősök tere, a földalatti megállója a Mexikói út irányában. Hozz magaddal: ha tudsz zászlót, transzparenst és még tíz embert! Legyen rajtad: valami fehér. Sapka, sál vagy bármilyen más fehér ruhadarab, mert így jelezzük, hogy békésen tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen."

Az MSZP választmánya felhatalmazta helyi szervezeteit és politikusait, hogy az ország bármely pontján rész vegyenek a munka törvénykönyvének módosítása ellen szervezet demonstrációkon és segítsék a szakszervezeteket. A párt ezt azzal indokolja, hogy az ellenállás minden formáját igénybe kell venni – írta az MTI.

Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke egy szombati, budapesti sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a kormány elvette a munkavállalóktól a cafetériát, aztán eltörölte a lakástakarék-pénztárak állami támogatását. A munka törvénykönyvnek módosításával, a "rabszolgatörvénnyel" pedig évi négyszáz túlórára szeretné kötelezni az embereket, úgy, hogy "három év múlva talán megkapják a fizetésüket" – tette hozzá. 

A tüntetésekről beszélve azt mondta, hogy az embereknek kinyílt a szeme, a magyar ellenzék pedig egységesen lép fel. Az ellenzék a héten megállapodott abban, hogy minden tevékenységüket egyeztetik és közösen végzik, "lehet azt mondani, hogy létrejött az obstrukciós bizottság" – mondta, hangsúlyozva, hogy az erőszakot elutasítják.

Az MSZP is fontosnak tartja, hogy a karácsony a családok ünnepe, de a párt nem szeretné, ha a Fidesz ezzel visszaélve "elültesse az ellenállást", ezért még idén bejelentik, hogy mit terveznek januártól.

Hosszú távú polgári ellenállás

 A Párbeszéd utóbbi időkben legaktívabb képviselője, Tordai Bence szombati sajtótájékoztatóján jelentette be: a „rabszolgatörvény” életbe lépésének megakadályozása érdekében karácsonyig kitartó országos demonstrációkról és „hosszú távú polgári ellenállásról” egyeztet az ellenzék, a szakszervezetek és az eddigi tüntetések szervezői – írta az MTI.

Tordai szerint ki kell dolgozni, hogyan lehet még hatékonyabb, még békésebb és még több embert megmozgató tüntetéseket, illetve útlezárásokat, blokádokat szervezni a következő napokra nemcsak Budapesten, hanem szerte az országban.

„Karácsonyig ez kitart” – tette hozzá a képviselő, aki szerint a következő hét feladata lesz megszervezni és felépíteni polgári ellenállás kereteit a rabszolgatörvény életbe lépésének, és a Fidesz túlhatalmának visszaszorítására.

Közlése szerint a Párbeszéd az „utcai ellenállás és a polgári engedetlenség folyamatának előrelendítése” érdekében egy hárompontos csomagot javasol: a munkáltatóktól azt kérik, álljanak ki a dolgozóik mellett és nyilatkozatban, közleményben vállaljanak kötelezettséget arra, hogy nem fogják bevezetni a 400 órás kötelező túlmunkát. (Ezt javasolta Botka László, Szeged szocialista polgármestere is.)

Emellett a Párbeszéd azt követeli Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a tüntetéseket biztosító rendőrök még idén karácsony előtt kapják meg a túlóráért járó javadalmazásukat.

A belügyminisztertől továbbá azt is elvárják, hogy tartsa fenn a békét a tüntetéseken, utasítsa az eljáró rendőröket arra, hogy ne használjanak feleslegesen könnygázt, és akadályozzák meg a provokátorok fellépését.

Tordai Bence szerint ugyanis olyan értesülések jutottak el a Párbeszédhez, miszerint „Fideszhez köthető szélsőjobboldali figurák” jelennek meg a vasárnapi tüntetésen és próbálnak meg feszültséget és a botrányt kelteni.

Tordai kijelentette: nem ért egyet azzal, ha a tüntetők rendőröket dobálnak, de elfogadható "kis tusakodás a rendőrökkel", amire a rendőrök is azt mondják, hogy még "vonalon belül van", de csak addig, amíg személyi sérülés nem történik.

Tordai a Fidesz székházánál tartott tüntetésen ő maga kétszer is felszólalt annak érdekében, hogy a tüntetők ne bántsák a rendőröket, illetve vonuljanak tovább.

Nem értett egyet Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével, aki füstgránátot dobott a rendőrökre, bár megjegyezte, hogy egy nem ártalmas, semmilyen veszélyt nem hordozó eszközről van szó, amitől senkinek nem esik bántódása.

Arra a kérdésre, hogy miért lehetnek külföldi, több esetben CEU-n végzett diákok a tüntetők között, Tordai Bence azt válaszolta: a demonstrációk nemcsak a túlóratörvényről szólnak, hanem az egész rezsimmel mennek szembe, a CEU bezárása miatt pedig érthető, hogy itt élő CEU-s diákok vagy volt diákok is dühösek.

Ha nem soros, akkor gyurcsány

 Az „agresszív politikai aktivisták nem tisztelnek senkit és semmit” – így kommentálta az elmúlt napok budapesti tüntetéseit Hollik István szombaton újságírói kérdésre.

Az utcai erőszak minden formája elfogadhatatlan, a törvényeket, hiszen Magyarország jogállam, mindenkinek be kell tartania – idézte az MTI a kormányszóvivőt.

Az „agresszív politikai aktivisták” azonban nem tisztelik sem a karácsony ünnepét, sem a törvényeket, és nem tisztelnek más, törvénykövető állampolgárokat sem – fogalmazott Hollik István.

A kormányszóvivő szerint „amit az utcai erőszakos cselekmények kapcsán Gyurcsány és a szocialisták csinálnak, az egyszerre visszataszító és felelőtlen.”

Visszataszító, mert amikor Gyurcsányék kormányon voltak, egyszer már tönkretették az országot, és felelőtlen, mert felelős politikusok nem támogathatják a törvénytelenséget és az utcai erőszak semmilyen formáját sem – mondta.

Nyitókép: Huszti István/Index