22-en vannak őrizetben a tüntetések után

2018.12.14. 13:59

Összesen 22 tüntetőt vettek őrizetbe a szerdai és csütörtöki budapesti kormányellenes demonstrációkkal kapcsolatban - értesült pénteken az MTI.

Az állami hírügynökség szerint a szerdai tüntetéssel összefüggésben 35, a csütörtökivel kapcsolatban 16 embert állítottak elő, ez összesen 51. Közülük a szerdai események után 18 embert vettek őrizetbe (ötöt közülük a Központi Nyomozó Főügyészség), a csütörtöki demonstrációval kapcsolatban pedig négyen vannak őrizetben, így jön ki a 22-es szám.

Az előállítások indoka között garázdaság, rongálás, lopás, igazolás megtagadása szerepel. 

Gázmaszkos rohamrendőrök és tüntető a Kossuth téren 2018. december 13-án
Gázmaszkos rohamrendőrök és tüntető a Kossuth téren 2018. december 13-án
Fotó: Bődey János / Index

A szerdai tüntetésen előállítottak között tíz ember büntetett előéletű (többek között lopás, garázdaság miatt). Egy belga és egy német állampolgárt is elfogtak, velük szemben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat eljárást hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt.

A csütörtöki tüntetéseken az előállítások mellett majdnem 300 embert igazoltattak, 201 ember ellen közlekedési szabálysértési feljelentést tettek. A szerdai tüntetésekkor kilenc rendőr, csütörtökön pedig öt sérült meg.