Egy dühös apa volt a békásmegyeri nő gyilkosa

2018.11.22. 20:42

A 67 éves L. József  lánya a napokban költözött össze a meggyilkolt nő fiával békásmegyeri házukban, aminek a férfi nem örült, és ezért tervelte ki egy asszony szerda hajnali megölését, számolt be az ügy újabb részleteiről az RTL Híradója. A férfi már várta áldozatát a hajnali órákban, és rövid vitatkozás után négyszer rálőtt a nőre, akinek esélye sem volt a túlélésre. 

.A férfit a gyilkosság után két órával részegen találták meg a rendőrök egy kocsiban a fegyverrel, amint épp végezni próbált magával. Az RTL csütörtöki riportja szerint a férfi egy sportpisztollyal lőtte le áldozatát, amit engedéllyel tartott magánál. 

Az áldozat egy budai óvodában dolgozott óvónőként. Az intézményvezető az RTL-nek nem nyilatkozott, csak annyit mondott, hogy a gyerekek és a szülők is szerették a meggyilkolt nőt.  

Az ügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását, a bíróság pénteken dönt az ügyben. 

Frissítés péntek reggel: A Bors szerint a 67 éves férfi azért nem támogatta lánya és az áldozat fiának összeköltözését, mert másfél éve elhunyt a felesége, és már csak a lánya volt az egyetlen támasza. A férfi az ismerősök szerint beleőrült a gyászba, a fejébe vette, hogy az áldozat családja el akarja venni tőle a lányát. A lány a lapnak azt mondta, "ez apám büntetése, amiért a párommal maradtam".

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport