Pár órán belül három halálos gázolás is történt hétfő este

2018.11.19. 20:55

Pár óra leforgása alatt három halálos gázolás is történt az országban a rendőrség tájékoztatása szerint hétfő este. 

  • 16 óra 35 perckor a Szerencs, Gyár utcában egy férfi autójával elütött egy gyalogátkelőhelyen közlekedő asszonyt. A 85 éves gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.
  •  17 óra 40 perc körül Vámosgyörkön, az István király úton egy 59 éves helyi nő szenvedett balesetet, aminek következtében a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben a helyszínelés ideje alatt.
  • 17 óra 20 perc körül egy autó elütött egy nőt Budapest XIX. kerületében, a Vas Gereben utca 71. szám előtt. A balesetben a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a Vas Gereben utcát az Ady Endre út és a Tóth Árpád utca között, a járműforgalmat a József Attila utcába és a Jáhn Ferenc utcába terelik.

A rendőrség vizsgálja a balesetek körülményeit, az érintett szakaszokon útlezárás várható a helyszínelés ideje alatt. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport