Mégis hajlandó elnézést kérni Németh Szilárd

2018.11.19. 17:25

Majtényi Károly, az Eötvös Károly Intézet (EKINT) elnöke a Klubrádióban mondta el, hogy Németh Szilárd mégis hajlandó elnézést kérni az intézettől, és kifizetni a bíróság által kiszabott pénzbüntetést.

Németh az ügyvédjén keresztül üzente meg, hogy a szervezet személyiségi jogainak megsértése miatt elnézést kér, illetve kifizeti a sérelemdíjat és a perköltséget is azután, hogy kiderült, a másodfokú bírósági ítélet ellenére sem volt erre hajlandó, és ezért végrehajtást indítottak ellene.

Az EKINT eredetileg azért indított pert a Fidesz alelnöke ellen, mert Németh tavaly márciusban a Mandineren megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy az intézet a közhasznúsági jelentésében megjelöltnél "sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól, azaz meghamisították a jelentésüket.