20 éven át vette fel halott anyja nyugdíját

2018.11.19. 09:15

Társadalombiztosítási juttatással való visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy győri nő ellen, mert húsz éven át felvette halott édesanyja nyugdíját, írja az MTI.

A 65 éves nő a költségvetést károsító bűncselekménnyel mintegy 13 millió 705 ezer forintra tett szert.

A vádlott édesanyja 1997 őszén halt meg, de a nő a nyugdíjfolyósító hatóság felé ezt nem jelezte.

A 2017 tavaszáig folyósított nyugdíjat a vádlott minden esetben felvette, emellett 2001-ben egy, a nyugdíj folyósításával kapcsolatos adatközlő lapot is kitöltött és aláírt édesanyja helyett.

Az elkövetés 2017 tavaszán, az anyakönyvi adatokkal történt hatósági egyeztetést követően derült ki.

A nyugdíjfolyósító hatóság öt évre visszamenőleg mintegy 4 millió 804 ezer forint erejéig kötelezte a vádlottat az ellátás visszafizetésére, az ügyészség pedig a fennmaradó 8 millió 901 ezer forint kárra vagyonelkobzást indítványozott. A vétség büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés.