Fekete-Győr kiosztotta a rektorokat, tanárokat, orvosokat

image from ios (2)
2018.11.16. 18:32 Módosítva: 2018.11.16. 21:06

Nagyjából ezren tüntettek a CEU elköltözése miatt a Momentum szervezésében péntek este a budapesti Egyetem téren, megtelt a tér.

Mi itt vagyunk, de nem elegen - újra tüntetett a Momentum a CEU mellett

Fekete-Győr András azzal kezdte, beszélhetne arról, "Orbán mekkora takonygerincű tolvaj gazember", de ezt már mindenki ezerszer hallotta, így ehelyett a csöndben maradásról fog beszélni. A rektorokhoz, egyetemi tanárokhoz, orvosokhoz, ápolókhoz, iskolaigazgatókhoz, pedagógusokhoz fogok beszélni, mondta.

Fekete-Győr: Hol vannak?

A Soros-ellenes kampányban ki akarnak dobni egy egyetemet az országból, betiltottak egy tudományterületet, a politika privatizál egyetemeket, a szegényeket eltávolítva a tudástól.

Hol vannak ilyenkor a rektorok, a dékánok, hol vannak az egyetemi tanárok?

- tette fel a kérdést Fekete-Győr. Tavaly Király Miklós dékán, Ürge-Vorsatz Diana kiállt a CEU mellett, a Fidesszel szemben, az ELTE-n a héten sztrájkoltak, csatlakoztak hozzájuk máshonnan is, sorolta ezután Fekete-Győr. 

De ez a kisebbség. Hol a többség, hol az egység a felsőoktatási karban?

- kérdezte. Amikor a tudományosságról beszélünk, nem fideszes vagy ellenzéki dolgokról, hanem több száz éves dolgokról van szó, mondta.

Vészhelyzet van az egészségügyben, hol vannak az orvosok? Vannak cserbenhagyott hősök, akik felállnak, elmondják, mi a helyzet, van, aki küzd a hálapénz ellen, de hol vannak a többiek?

A politika megmondja, milyen könyvből tanuljanak, tanárhiány van, fideszes igazgatók uralkodnak néhány iskolán. Hol vannak ilyenkor a tanárok, a pedagógusok? Itt is vannak cserbenhagyott hősök, például a Tanítanék, mondta Fekete-Győr.

Egységbe kell rendeződni, ha változást akarunk. Mi itt vagyunk, de nem vagyunk elegen a változtatáshoz, szükségünk van rájuk is, folytatta. "Orbán az erő nyelvén beszél, az erő nyelvén ért. Kiröhögi a diplomáciát, átgázol mindenen. A netadós tüntetéstől megfutamodtak. A Nolimpiánál megfutamodtak. Arra kérem a felsőoktatás vezetőit, hogy fogjanak össze, és mi támogatni fogjuk őket", mondta Fekete-Győr.

"Mindig kérdezik, miért nem megyek ki külföldre. Nekem lehetőségem van változtatni, és ha lehetőségem van, akkor felelősségem is" mondta. Beszédét azzal zárta, hogy

vétkesek közt cinkos, aki néma.

Szél: A sötétség egyre nő

Szél Bernadett beszédében azt mondta, ma a legnagyobb bátorság szabadnak lenni, szabadságot követelni. Ő pontosan tudja, hogy az elnyomó hatalom nem a parlamenti felszólalásoktól és stúdióbeszélgetésektől függ, hanem az utcától.

"A mi szabadságunk a szabad oktatás, szabad egyetem, ami megrémíti őket. Mi vagyunk, akiket nem tudnak lefizetni, megfélemlíteni, akinek nem tudják befogni a száját. Látom, hogy sokan feladják, a sötétség egyre nő. Otthon alszanak, akiket az ügyészség futni hagy, miközben legnyomorultabb embertársainkat börtön fenyegeti", mondta.

"Az egyik oldalon mindig ott voltak az elnyomók, másik oldalon a szabadságot követelők. Akiket meghurcoltak, de nem adták fel. Nekik köszönhetjük, hogy itt vagyunk, tudjuk, mit a dolgunk.

Harcolnunk kell, vannak eszközeink, itt vagyunk egymásnak.

Kiállunk a CEU, az oktatás szabadsága mellett", mondta. Szerinte aki egyetemre jár, az szeret a dolgok mögé nézni, meg tudja szervezni a közösségét, és utcára tud menni, amikor kell.

Azt mondta, ott volt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, és tudja, hogy nincs Soros-hálózat. Van viszont az értékek őrzőinek hálózata. Az azonos értékeket valló embereknek meg kell szervezniük magukat. "Álljunk ki az év minden napján amellett, ami nekünk számít. Mindig álljunk ki magunkért és egymásért", mondta. Minden elnyomó a tudástól fél, mindig a történelemben kontrollálni akarta, mondta Széll.

"Ma itt és most zajlik az esemény, amiben egy ország mondhatja, hogy mi ebből nem kérünk", tette hozzá.

Elnyomni, elhallgattatni, elzavarni mindenkit, aki hallatja a szavát

Előttük, a demonstráció kezdetén Bereczki Dávid, a TizenX elnökségi tagja volt az első felszólaló. Arról beszélt, hogy  bűn elősegíteni, hogy egy egész generáció széledjen szét a világban. Szerinte a kormány célja "elnyomni, elhallgattatni, elzavarni mindenkit, aki hallatja a szavát." Azt mondta, nemcsak a CEU miatt vannak itt, hanem a tanulás és tudás jogáért, és kiállnak az ELTE, a Corvinus és az MTA mellett is.

Mécs János alkotmányjogász, aki a CEU-n és az ELTE-n tanult, azt mondta, a CEU "ezer szállal kötődik a magyarokhoz". Szerinte a magyar embereket fosztja meg a kormány a tudástól azzal, hogy elüldözi. Ha jövőre nem lesz itt az egyetem, "az ország szegényebb lesz szellemileg". És egy lerombolt társadalmat évtizedekig tart visszaépíteni, mondta.

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja arról beszélt, hogy Budapest világváros, kulturális és kereskedelmi központ, a tudás és szabadság városa. És a CEU ennek a Budapestnek szerinte szerves része, amikor "el akarják üldözni, ezt a Budapestet akarják tönkre tenni, és NER-lovagok játszóterévé tenni, ahol menekülő bűnözőket bújtatnak luxusvillákban".

A Momentum október végén már demonstrált az a CEU épülete előtt, majd az LMP ifjúsági szervezete is tartott ugyanott egy demonstrációt novemberben Puzsér Róberttel. Most viszont a színhely nem a CEU, hanem az ELTE Állam- és jogtudományi Karának épülete volt.

A mostani momentumos tüntetés, amelynek a párt a "Második figyelmeztetés" alcímet adta, tartogatott egy újdonságot: az egyik felszólalónak ugyanis Szél Bernadettet, az LMP-ből nemrég távozott társelnök-frakcióvezetőt kérték fel. Szél már jó ideje foglalkozik a CEU ügyével, legutóbb két minisztériumban is járt, hogy a CEU-val foglalkozó kormányzati szakértőket megtalálja. Ugyanakkor Szél - bár konkrét szakpolitikai ügyben - de mégis csak egy párt rendezvényén vállalt szónoki szerepet.

A Momentum a tüntetés meghívójában azt írta: "december 1-ig van ideje Orbán Viktornak, hogy megfogja azt a tollat és aláírja a CEU-val a békeszerződést." A CEU ugyanis az októberi bejelentése szerint arra vár, hogy a kormány aláírja a megállapodást New York állammal, és ez biztosíthatja az egyetem hosszú távú budapesti működését. ellenkező esetben Bécsbe költözik az intézmény.

Berlinben is tüntettek a CEU-ért

150 ember tüntetett a Momentummal az oktatás szabadságáért és a CEU-ért Berlinben. 

Kerpel-Fronius Ádám, történész, Hegedűs Dániel politológus valamint a CEU volt diákjai, Reich Orsolya és Claire Lops tartottak beszédet.

Elhangzott, hogy a CEU elvesztése nem magyar, hanem európai ügy. Manfred Weber a CEU-ügyét vízválasztónak tekintette, red line-ról beszélt, de a Fidesz még mindig az EPP tagja. Claire Lops jogász arról beszélt, hogy a CEU-n eltöltött egy év alatt többet tanult, mint azelőtt az öt év németországi jogi tanulmányai alatt olvasott könyvekből.

Borítókép: Huszti István / Index.