Újra bíróság elé viszik a korábban felmentett pécsi hajléktalant

2018.11.14. 14:54

Csütörtökön lesz az újabb tárgyalása annak a férfinak, aki ellen október végén megszüntették a szabálysértési eljárást, mert a döntéshozó bírósági titkár szerint nem történt szabálysértés. Mivel a rendőrség nem fellebbezett a döntés ellen, az idős férfi akkor szabadon távozhatott. A bírósági titkár akkor azzal indokolta a döntést, hogy bár érthető a jogalkotó célja, de szerinte csak Budapesten tarthatatlan a helyzet, és „még kiforratlan a jogszabály alkalmazása, például az, hogy a rendőrség hogyan rögzíti az első három felszólítást, amely után a negyedik alkalommal el lehetett indítani az eljárást”.

ph
Fotó: A Város Mindenkié Pécs

Szabad Pécs szerint az utcán élésre vonatkozó új szabályok megsértése mellett most egy másik szabálysértési ügyben is ítéletet mondhatnak róla. A lap szerint a hatvanéves férfié volt az első pécsi hajléktalanper, és azóta sem volt újabb.

A férfit ingyenesen védő pécsi ügyvéd, dr. Kiss Gábor Mihály is megerősítette, hogy az újabb tárgyalás csütörtök reggel lesz. Azt is mondta,

nem tartja életszerűnek, hogy valaki, akit három hete már bíróság elé vittek hajléktalanság miatt, az ennyi idő alatt tudná rendezni az életét.

A pécsi férfi volt a negyedik olyan ember, akit az új hajléktalanrendelet alapján állított elő a rendőrség, ezzel megtiltva az utcán az életvitelszerű lakhatást.