A macedónok bekérették a magyar nagykövetet a Budapesten bujkáló volt miniszterelnökük miatt

000 UX0J7
2018.11.13. 14:07 Módosítva: 2018.11.13. 21:52

Budapesten bujkál és menedékjogot kért Magyarországon a volt macedón miniszterelnök, vette észre Nikola Gruevszki ezt bejelentő posztját a 444.hu. Ezt már a macedón rendőrség is megerősítette, egy macedón újságíró információi szerint.

A volt kormányfő a Facebookon azt írta, több halálos fenyegetést kapott az elmúlt napokban, de soha nem adja fel, mindig hű marad Macedóniához. Hogy hogyan jutott Magyarországra, az felvet kérdéseket, hiszen elítéltként érvényes útlevéllel nem rendelkezett már.

Gruevszkinek egyébként jogában áll menekültstátuszt kérnie, ennek elbírálása Szijjártó Péter külügyminiszter szerint már folyamatban is van. A szkopjei magyar nagykövetet az elítélt volt miniszterelnök Facebook-bejegyzése után bekérették a mecadón hatóságok,  emellett nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene a 444 információi szerint.

A volt kormányfőt hazájában két év börtönre ítélték, miután 2012-ben miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a győztesnek kihirdetett autókereskedő utólag jutalékot fizetett neki, illetve ő maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. Az Orbán Viktorral is jó viszonyt ápoló volt kormányfőnek november 8-ig kellett volna bevonulnia a börtönbe, azonban ehelyett Budapestre jött. Mint hétfőn megírtuk, mivel a macedón hatóságok nem találták sem otthon, sem máshol Gruevszkit, ellene elfogatóparancsot adtak ki. Gruevszki Soros-ellenes propagandájáról, ami a magyar kormánynak is ihletet adhatott, itt írtunk bővebben.

A rendőrség átkutatta a politikus házát, Oliver Szpaszovszki belügyminiszter pedig bejelentette: a hatóságok fokozottan figyelik a Szkopjéból kivezető utakat, illetve a határátkelőket is. A sajtó azt is közölte, Gruevszkinek nincs útlevele, mert azt még korábban elővigyázatosságból elvették tőle az ellene folyó eljárások miatt.

A Külgazdasági- és Külügyminisztériumtól megkérdeztük, van-e tudomásuk arról, hogyan jutott el Magyarországra a volt miniszterelnök, és hogy valóban felvette-e a kapcsolatot a magyar hatóságokkal. Arra is kíváncsiak voltunk, egy ilyen kényes ügyben milyen eljárásra lehet számítani (különös tekintettel arra, hogy mivel Macedónia "biztonságos harmadik ország"-nak számít, ezért nehezített eljárásban kell bizonyítania, hogy politikai üldöztetés érte odahaza). Cikkünk megjelenése után a külügyminisztérium azt közölte, hogy a menekültkérelmet "sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk. Folyamatban lévő menekültügyi eljárásokról azok lezárultáig nem adhatunk felvilágosítást".

A 600 ezer euró (192,85 millió forint) értékű Mercedes megvásárlására 2015-ben derült fény, amikor az akkor még ellenzéki – azóta kormányfővé választott – szociáldemokrata Zoran Zaev nyilvánosságra hozta Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit. Az eljárás során perdöntő bizonyítékká vált Nikola Gruevszkinek és az akkori belügyminiszternek az egyik telefonbeszélgetése, amelyben az autó megvásárlásáról esik szó.

Nikola Gruevszki, aki 2006 és 2016 között vezette Macedóniát, ártatlannak vallotta magát ebben és további négy ügyben, majd közölte: az eljárások politikai indíttatásúak, és azok mögött a szociáldemokrata kormány áll.

Gruevszki egyébként annak ellenére, hogy börtönbüntetést kapott, képviselő maradhatott, a szkopjei képviselőház ugyanis nem szavazta meg a politikus parlamenti képviselői mandátumának a visszavonását.

Borítókép: Nikola Gruevszki. Fotó: Robert Atanasovski / AFP.