Az esküvőnkre egy celluxszal összeragasztott limuzint küldtek

D  AS20070210023
2018.10.22. 09:01

Október 6-án húsz ember halt meg New Yorkban, amikor egy limuzin egy lejtős úton belerohant egy kávézó előtt álló autóba. A limuzinban egy születésnapot ünneplő társaság utazott, újdonsült házasok, szülők és lánytestvérek, a kávézó előtt két ember állt. Kiderült:

a limuzin sofőrjének nem volt megfelelő jogosítványa, és az átalakított kocsi sem ment át az általános műszakin, így az utakra sem vihették volna ki.

Egy 2001-es Ford Expedition autót eszkábáltak át limuzinná, és az érintett tulajdonos társaságnak az elmúlt két évben már négy kocsiját és kivonták a forgalomból. Pár nappal később a rendőrség letartóztatta a karambolozó limuzin tulajdonosának a fiát, aki a cégnél üzemeltetőként dolgozik.

Október 12-én a fővárosi kormányhivatal a Hősök terén egy ellenőrzési akciót tartott az engedély nélküli limuzinosok felderítésére. A megfelelő jogosítványok hiányára, engedély nélküli személyszállításra csaptak le, egy járműnek pedig az elfogadhatatlan műszaki állapota miatt a kormányhivatal megtiltotta, hogy továbbra is forgalomban maradjon.

A szabálytalankodók 600 ezer forintos büntetés mellett arra is számíthatnak, hogy ideiglenesen kivonják a forgalomból az autóikat.

Ezeket az állapotokat erősítette meg nekünk egy hazai limuzintársaság tulajdonosa. Szerinte Magyarországon is valamennyire hasonló a helyzet az amerikai limuzinkultúrához, ezeket a cégeket alig vagy semennyire sem ellenőrzik.

Dávid – mi nevezzük így, mert ő és cége is szeretne anonim maradni – az Indexnek azt mondta, itthon is vannak olyan rossz állapotú autók, amik nem lehetnének forgalomban: "Péntekenként és szombatonként csak szakadt limuzinokkal van tele a Hősök tere. Ez a szakma sajnos nagyon kezd elfajulni Pesten. A vendégek rendszerint az olcsó szolgáltatót keresik, nem gondolva arra, hogy mit kapnak. Csak azt látják, a limuzin az limuzin, és kész."

Tetőablakon kilógás pezsgőt kortyolgatva

A limuzinbiznisz főleg a nyári időszakban kapós. Áprilisban kezd beindulni a szekér, ekkor kezdenek el ugyanis becsorogni a tetőablakon pezsgővel kilógós és sikítozós legény- és lánybúcsúcsok. Dávid szerint nagy százalékban külföldiek (leginkább angolok, svédek) veszik igénybe a szolgáltatásaikat külföldi partnercégek, utazási irodák által, akik különféle programokat szerveznek nekik nálunk. Magyarok alig. Aztán persze ott vannak az esküvők, amikre szintén elég népszerű limuzint bérelni. Ez akkor is megéri a társaságoknak, ha csak a templom előtt kell az autóval várniuk a szertartás végére, mert addig is ketyeg az óra.

Szeptemberben és októberben lép fel a szezonvégi holtidőszak. Novemberben és decemberben érettségizős diákokat visznek a szalagavatókra, afterpartikra, üzletembereket céges bulikra. Utóbbit kedveli Dávid leginkább, mert ezzel a cégvezető "megköszöni az alkalmazottaknak az egész éves munkát", és így a limuzincég és a sofőr is valamennyire a részese lehet ennek a gesztusnak.

Januártól márciusig megint csak holtidőszak van Dávid szerint, csak néhány szülinap, évforduló vagy rendezvény esik be.  És így megy rotációban a dolog minden évben.

Limuzinszex és pornó

A külső szemeknek nyilván az is érdekes lehet, mi történhet abban a rejtélyes pár órában a limuzinban. Mikor arra kértük Dávidot, meséljen valamilyen izgalmas sztorit – ami a limuzinban történik, az ott is marad alapon –, vonakodott. 

Szinte egyszavas válaszokban beszélve azért elmondta, hogy igen, a legény- és lánybúcsúkon néha van sztriptíz vagy chippendale-show a kocsikban, és bár fel van tüntetve, hogy nem lehet, és a társaságok sem szeretik, limuzinszexre is volt már példa, de ez nem túl gyakori.

pornófilmforgatás is zajlott egyszer már az egyik járműben, de akkor az óradíjra még rádobtak 20-30 százalékot.

Az utasok után általában a sofőr takarít, kivéve akkor, ha a részegek belehánynak. Meglepő, de ez Dávid szerint évente csak kétszer-háromszor fordul elő, viszont ez a rókázónak 30 ezer plusz forintjába kerül. Ha már az első tíz percben odahánynak, akkor az utazásnak ott vége is szakad, mehet a kocsi a takarítókhoz.

Közben persze olyan standard dolgokról is beszélt, minthogy a házassági évfordulóra lehet kérni vörös rózsát az ülésre, esküvőre meg csokrokat raknak fel a limuzinra plusz költség nélkül, ami jól mutat a fotókon. Ezek a gyakoribbak történetek egy limuzintársaság életében. Reptérről is gyakran hozatják be magukat az utasok a városba, egyfajta repülőtéri limuzintranszferrel, de celebeket is gyakran fuvaroznak különféle eseményekre. Filmekben és magyar reality sorozatokban is feltűnnek néha, akkor sok dolguk nincs, leginkább csak a háttérben parkolnak. 

Celluxos és linóleumpadlós limuzinok 

Az utóbbi években egyre több limuzintársaság jelenik meg Budapesten, "boldog-boldogtalan ezzel foglalkozik már", mondja Dávid. Ez már 2014-ben is így volt, amikor mi is azt írtuk, hogy az új cégek azzal próbálnak vendégeket szerezni, hogy egyszerűen olcsóbbak. És az utasok általában mindig olcsóbban akarják megúszni. 

A klasszikus limuzin Dávid cégénél egy nyolc fős, átalakított Lincoln Town Car típusú autó, V8-as benzinmotorral, ami 100 kilométeren 20-25 litert fogyaszt.

Csak Egy ilyen limuzin az üzemeltetőnek 3-4 millió forintjába kerül.

És a cégek egynél több kocsival dolgoznak. Persze vannak az extrább, nagyobb és drágább Hummer limuzinok is, amik ennél drágábbak. A legális üzemeltetés mellett még ott a telephelybérlés, az adó és a különböző járadékok, a negyedéves biztosítások (három autóra ez körülbelül 200 ezer forint). 

"Az olcsó cégek miatt nincs utasunk" - mondja. Ezért pedig az órabérekkel próbálnak játszani. Dávid szerint ők megkérik az árát a szolgáltatásnak, de tartani kell a lépést a többi céggel. A nagy konkurencia miatt a cégek lenyomják az áraikat.

Az átalakított limuzinok vezetéséhez hivatásos sofőrként D kategóriás, azaz buszvezetői jogosítvány és kiegészítő GKI kártya (Gépjárművezetési Képesítési Igazolvány) kell, a cég vezetőjének pedig szakmai irányítói képesítés szükséges. A Hősök terén igazoltatott néhány limuzinnál ezek a papírok sem voltak rendben. Bár Dávid szerint "egy buszsofőr többet keres", így aztán sofőrt sem könnyű találni a szakmában. 

Néhány igazoltatott járműnek az elfogadhatatlan műszaki állapotával is gondok voltak, erről Dávid is beszélt az Indexnek. Ráadásul akik olcsóbban dolgoznak, azoknál szerinte a minőségre is kevésbé figyelnek oda.

"A weboldalakon nem merik megmutatni a valódi képeket a limuzinokról, merthogy élőben gyakran nem azt kapják a megrendelők, amire befizettek" - mondja.

Több limuzintársaság Facebook-kommentjeit megnéztük, de Dávid állításaival ellentétben nagyrészt pozitív visszajelzést kaptak. Persze csalódott utasok mindenhol vannak; egy pár például az esküvőjére bérelt két limuzint, de nem voltak elégedettek:

az esküvőnkre kiszakadt, koszos belsejű, celluxszal összeragasztott undorító limuzint küldtek.

Egyébként ha a hozzászólók nehezményeztek is valamit a kommentekben, akkor jobbára a sofőr rossz modoráról vagy a késésekről írtak.

2018. január 1-jétől egyébként változott a személyszállító kocsikra vonatkozó törvény. Például abban, hogy hét évnél idősebb személygépkocsinak minősített járművet nem lehet személyszállításra használni. Vannak olyan cégek Dávid szerint, akik ezt sem tartják be. "Amerikában is meglett ennek az eredménye", mondja.

Borítóképünk illusztráció! Fotó: Kovács Tamás / MTI.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?