Este lehűlést hozó hidegfront érkezik

20180602 183448
2018.10.20. 13:51

Szombat délután még napos, kissé felhős időnk lesz, majd este északnyugat felől hidegfront érkezik. Mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, de a front elsősorban a keleti tájakon hozhat esőt, záporesőt, olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Vasárnap reggel erősen felhős, záporos időre ébredhetünk, délután már azonban egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Az északi szél helyenként megerősödik, a Bakonyban és a Zempléni-hegységben viharossá is fokozódhat. Hajnalban 4-10, napközben 10-16 fok várható.

Hétfőn több órára kisüt a nap, de néhol kisebb esőre még számítani kell. Hajnalban 2-8, napközben 13-18 fok körül alakul a hőmérséklet.

Kedden újabb hidegfront és csapadék érkezik, főként a délutáni óráktól kell számítani esőre, záporesőre. Az északi országrészben erős, viharos szélre is számítani kell. A levegő napközben 11-16 fokig melegszik fel.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a szél és az eső mennyire csökkenti majd a szmogot, de egyelőre

Három városban egészségtelen a levegő

Továbbra is számos településen magas a légszennyezettség a szálló por (PM10) miatt. Az Országos Közegészségügyi Intézet szerint három helyen, Dunaújvárosban, Kecskeméten és Sajószentpéteren egészségtelen a levegő.

Továbbra is kifogásolt a levegőminősége Budapesten, Debrecenben, Dorogon, Egerben, Esztergomban, Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán, Oszláron, Pécsen, Putnokon, Sopronban, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tökölön, Vácon, Várpalotán és Veszprémben.

Kérjük, aki teheti, ne üljön autóba.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?