Segélykiáltással lemond a Farkasréti Általános Iskola igazgatója

2018.10.18. 20:55
Fazekas László
Fazekas László
Fotó: Farkasréti Általános Iskola

A problémás iskolai állapotokra és az oktatási rendszer működésképtelenségére hivatkozva lemond a Farkasréti Általános Iskola igazgatója. Hosszú, kilenc oldalas levelét a Dél-Budai Tankerületi Központ Intézményi Tanácsának címezte, és ebben azt írja, "nem szabad ennek a helyzetnek a fenntartásához hozzájárulnom. Fel kell vállalnom, hogy kimondjam: rohanunk a szakadék felé!" 

A helyzethez egy Babits-idézetet is választott:

mert vétkesek közt cinkos, aki néma.

Fazekas László azt mondja, 

levele egy segélykiáltás a többi állami fenntartású iskoláért, pedagógusaiért és vezetőikért, de leginkább a jelenlegi és jövőbeli diákokért,

mert bár korábban is számtalanszor kezdeményezett beszélgetést, indítványozott közös gondolkodást a tankerület vezetőivel, többször írt az igazgató kollégáinak, de eddig mindhiába. A lemondásához vezető okokat az igazgató pontokba is szedte, ebből néhány pont:

  • 2013 óta az állami iskolák elvesztették önállóságukat és szabad tankönyv választásukat;
  • a KLIK átszervezése után felálló tankerületi központok létrehozásával sem lett jobb a helyzet;
  • jóval több pénz kell a tankerületeknek éves szinten, mint amennyit kapnak: gyakran a kifizetett tartós tankönyvek után már semmi másra nem marad, pedig például a legtöbb iskola műszaki állapota borzalmasan leromlott;
  • túl sok teher van a pedagógusokon, rájuk szakadtak például az adminisztrációs munkák, az adatvédelmi intézkedések is, naponta 26 órát tanítanak, helyettesítenek, továbbképzésekre járnak, dolgozatokat javítanak, és így szinte lehetetlen eredményesen dolgozni. Mindezekért pedig oklevelet tudnak nekik adni pedagógus napra, több pénzt nem.

Fazekas pedig azt mondja, "nem hajlandó" újabb terheket a pedagógusaira helyezni, és ő sem tud több felelősséget magára vállalni. 

A pedagógusi életpálya megbukott.

És egyelőre nem lát reményt arra sem, hogy a távozó pedagógusok helyett megfelelő szakembereket tudjanak felvenni.

Fazekas szerint a vezető az, aki "minden erejét arra összpontosítja, hogy a rábízott intézményt a víz felett tartsa".

Közben az önbecsülésük egyre csak csökken. Ő maga úgy igazgatósága alatt azt érezte, hogy több esetben nem kapta meg a tankerület támogatását, és azt, hogy "az igazgató feláldozható az önös cél érdekében".

Se új számítógépek, se biztonságos uszoda

Fazekas lemondásához konkrét esetek is vezettek. Például az, hogy bár 2017 decemberében az iskola több számítógépet és projektort is kapott a központi beszerzésből, így a korábban az önkormányzattól kapott gépekkel együtt már fel tudták szerelni a tantermeket. Júliusra viszont "véglegesen kiderült, hogy a tankerület és az önkormányzat nem tudott megegyezni arról, hogy milyen feltételek mellett maradhatnak az önkormányzat által korábban ingyen adományozott számítógépek az iskolában. A nehezen felszerelt munkaállomásokat lebontottuk, és július hónapban elszállításra került mindegy 40 PC."

Erre aztán jött még szeptemberben Molnár László, Újbuda alpolgármesterének furcsa levele, amiben azt kérdezik tőle, "nyilatkozzanak arról, hogy a 2018/2019-es tanév informatika oktatásához, adminisztrációjához /tanári, iskolatitkári/ igénylik-e, hogy az önkormányzat támogassa önöket a számítógép ellátottságuk tekintetében."

Az igazgató végül nem kérte a gépeket, mert nem akart sem az önkormányzat, sem a tankerület számára kedvező döntést hozni a másik ellenében.

Az iskola uszodáját most júniusban kezdték el felújítani, de korábban "előzetes érdemi megbeszélés, amin az iskola vezetője részt vett volna, nem történt". Az első átadásnál a hibajegyzék csak azért került be a jegyzőkönyve, mert Fazekas diktálta azokat.

"A megbízó képviselője nem jelzett hibát. Olyan jelentős hibák felett is igyekeztek elsikkadni, mint: az uszoda két vége közötti szintbeli eltérés van (kb. 1,5 cm), A túlfolyók nem szakszerűen vannak beépítve, az uszodatérben a padozatba beépített lefolyók magasabban vannak, mint a padlószint, törött csempék maradtak a tartóoszlopokon." Végül abban állapodtak meg, hogy próbaüzemet tartanak, és a kivitelező megkezdi a hibák kiküszöbölését. De újabb és újabb hibák bukkantak fel, és a tankerület részéről jelen lévő műszaki vezető sem engedélyezte az uszoda átadását. Még az október 2-i újabb átadás sem sikerült.

Azonnali intézkedést igényel a probléma megoldása. Itt gyermekek érdekeiről van szó! Elkeserít ez a közöny!

De ír még az iskolai székekről is, hogy hatvan darabot kért, mert a régiek elhasználódtak, és a hetedik évfolyamba járók már nem ülhetnek kis székeken, ezért éttermi székeken ülnek. Nem kapott, mert a tankerületnek nincs rá pénze.

A magunkra hagyatottságnak érzését erősíti, hogy jelentős azon kérések, levelezések száma, amire nem érkezik válasz sem. (...) Fogalmam sincs, hogyan lehet forrásokhoz jutni. Nem a nagy beruházásokra gondolok, hanem az apróságokra (pad, szék). (...) Nem tudom olyan színvonalon végezni a munkámat, ahogy a saját magammal szemben megfogalmazott elvárások szerint szeretném – ebben legtöbbször a külső körülmények gátolnak. Az elveimmel és a valósággal való küzdelemben teljesen felőrlődöm. A folyamatos kudarcok aláássák – akár kimondjuk, akár nem – az amúgy is már elporladó vezető képességeimbe vetett bizalmamat és kollégáim bizalmát. Olyan feltételek biztosításáért kell harcot folytatni, ami alanyi jogon kellene, hogy minden iskola számára biztosítva legyen. A meglévő feltételek mellett nem tudom biztosítani a biztonságos iskolai környezetet"

- írja az igazgató, majd levelét egy József Attila-idézettel zárja: "s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés."

Fazekas László intézményvezetői pozícióját 2019. augusztus 10-ig tartja fent.