A tízmilliós nyerő sorsjegy legendája

2013.08.14. 10:51
Nyár elején valaki tízmillió forintot nyert egy 200 forintos kaparós sorsjeggyel egy Heves megyei faluban. Vajon a két fiú volt az, akikről a falu beszél, vagy a gazdag vállalkozó, aki szerint már megint rámosolygott a szerencse?

Napok óta kering a neten egy történet egy különös sorsú nyertes sorsjegyről. Mivel nem volt nehéz kideríteni, melyik faluról van szó, elindultunk – az eredeti terv szerint videoriportot készíteni. A történet szereplőit megtaláltuk, de a videóról végül le kellett tennünk, mert vagy nem akartak kamerának beszélni, vagy utólag vonták vissza a nyilatkozatukat. Kérésüket szem előtt tartva nem pontosítjuk, hogy melyik településen történt az eset.

Nem lobogtatnak semmiféle tízezrest

Az első kocsmában rögtön két, tízezrest lobogtató, délelőtt tízkor már masszívan ittas férfival találkoztunk, akik nem hagyták, hogy a kávénkat kifizessük. Micsoda szerencsénk van, gondoltuk, meg is vannak a nyertesek! De gyorsan kiderült, hogy ők csak két vidám fiatal, nem őket keressük. Egyébként is: „a nyertes fiúk nem lobogtattak semmiféle tízezrest, a pénzt jóra használták” – bizonygatta két nő, akikkel a kocsma előtt találkoztunk.

Ők úgy tudják, két fiú a lottózó előtt összedobott kétszáz forintot. A nagyobbik bement, megvette, lekaparták, és nyertek. Arról viszont csak az egyikük hallott, hogy egy helyi vállalkozó ezután megvette tőlük a szelvényt.

Hogy pontosan mennyi volt a vételár, azt nem tudta, de mint mondta, nem ez az első ilyen eset a faluban. „Volt egy egymilliós nyeremény, azt is ő vette meg, nyolcszázért. A srácok, mivel nem akarták kivárni azt a két hetet, már eleve ezt a vállalkozót hívták, hogy megvenné-e”.

Egy másik kocsmában, ahol állítólag sokszor megfordul az idősebb fiú, nem igazán akartak beszélni az ügyről. A pultnál iszogató férfiak csak annyit mondtak: „ha egy ilyen kis faluban az a hír járja, hogy eladták azt a sorsjegyet egy vállalkozónak, akkor biztos lehetsz benne, hogy eladták”.

Kitört a sorsjegyláz

A két fiú az eset előtt egy utcában, egymással szemben álló, tipikus szocpolos házakban lakott, hasonló házak között. Egyikük 15 éves, ő most is ott él a szüleivel – őt nem találtuk otthon. Az idősebb fiú elköltözött, mert a részéből vett egy házat a falu főutcáján. Előtte öt család élt együtt a házban.

Szerencsénkre az utcában olyan fiatalokba botlottunk, akik ott voltak a lottózónál a tízmilliót érő kaparásnál.

A két nyertes fiúról szóló történetet ők is megerősítették, és felidézték, micsoda kaparóláz indult be az egész utcában. „Úgy szaladtak haza, a kezükben a sorsjeggyel” – mesélte verandájukon egy tizenhat-hét év körüli lány. „Utána nem is volt se Black Jack, se Kávészünet. Elkaparták az összes sorsjegyet a lottózóban, az egészet. Kapartam én is. Mindig várták a családit meg a szociálist, hogy tudjanak venni sorsjegyet. De nem ezer meg kétezer forintokat kapartak el, hanem húszezreket. De senki nem nyert semmit” – tette hozzá, és elmondta, hogy egyáltalán nem irigy a fiúkra, hiszen unokatestvére mindkettő, így családban marad a nyeremény.

A sorsjegy eladásáról az utcában a fiatalok nem tudtak, de azt mondták, ők biztosan nem adták volna el kevesebbért, hogy hamarabb kapjanak pénzt, és szerintük a fiúk sem csináltak ilyet.

Közben az egyik nyilatkozó fiatal szülei kocsival hazaérkeztek, és már az utca végéről kiabáltak az ablakon kihajolva, hogy takarodjunk még az utcából is. Mikor kiszálltak, és végre elmondhattuk, miért jöttünk, letiltották a felvételt. Méghozzá azzal, a tízmilliót egy gazdag ember nyerte, nem ők.

Nyertünk! Nyertünk tízmilliót!

Ami igencsak ellentmond a faluban élők emlékeinek. Itt van például a lottózó, ahol a sorsjegyet vették, a faluközpontban; a dicsőségfalon ki van tűzve a nyertes sorsjegy fotója. A lottóárus emlékei szerint is a gyerekek dobták össze a száz-száz forintot, az idősebb megvette, és kint kaparták le.

Nem akarták elhinni, ezért az árus a szkennerrel leolvasta a sorsjegyen található kódot, hogy elhiggyék. „A srácok örömükben azt kiabálták a lottózó előtt, hogy nyertünk, nyertünk tízmilliót" – mondta a lottózós. „A fiúk később a szülőkkel is visszajöttek, mert azok sem akarták elhinni, hogy a gyerekek tényleg nyertek. Akkor megint meg kellett néznem a géppel”.

Arra a kérdésünkre, tud-e arról, hogy a fiúk eladták a sorsjegyet valakinek, az árus nem válaszolt. Aztán kiderült, hogy a szelvényt végül nem nála váltották be. Azt pedig ő is megerősítette, olyan kaparóláz indult be a következő egy hónapban, hogy többször telefonálnia kellett a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy küldjenek még kaparós sorsjegyet, mert elfogyott.

„Természetes, hogy egy nagyobb nyereménynek elterjed a híre, és ilyenkor jönnek, hogy hátha szerencséjük lesz”. A Szerencsejáték Zrt. egyébként ilyen szempontok alapján nem vizsgálja az értékesítőhelyeket, így nincs a nyereménylázakról hivatalos statisztika.

Az idősebb fiú újonnan vett házához egyszerre értünk oda a fiú szüleivel, akik szintén odaköltöztek vele. Átlagos, rendezett, egyszintes falusi családi házról van szó, kovácsolt kerítéssel, előtte bukszusokkal, az udvaron az előző lakó otthagyott dolgaival, plusz a felújítás szemetével.

Kértük a fiatal nyertest, hogy mesélje el a történetet kamera előtt, de az apa végig olyan fenyegetően próbálta letiltani a nyilatkozatot, hogy csak pár mondatot mondott. Igen, nyertek a sorsjeggyel, megfelezték a pénzt, és ő abból vette ezt a házat, amit épp felújítottak. Hogy eladták-e a szelvényt, arról nem beszélt: azt mondta, három hét után megkapták a pénzt.

Sem a nyertes fiú, sem a szülei nem tűntek olyannak, akik eladnának egy tízmilliós sorsjegyet kilenc vagy kilenc és fél millió forintért, ahogy a falu pletykálja.

A falu legszerencsésebb vállalkozója

A vállalkozót, aki a hírek szerint megvette a sorsjegyet, telefonon sikerült utolérni. Elismerte, hogy nyert tízmillió forintot, viszont azt állította, hogy ő vette a sorsjegyet. Rákérdeztünk, nem az történt-e, hogy két fiatal nyert, csak nem akarták kivárni a nyereményt. „Dehogyis – válaszolta. – Én mentem be a lottózóba, kifizettem kétszáz forintot, és nyertem”. Kérdésünkre, hogy nyert-e már korábban is nagyobb összegeket, azt válaszolta, hogy igen: többször is, egy-két milliót.

Évtizedek óta hallani, hogy vidéken a nagyobb lottó- és sorsjegynyereményeket valahogy gyakran nyerik jólmenő vállalkozók. Állítólag akár a nyereménynél kicsit többet is hajlandóak fizetni, hogy legyen az egy-két vagy több tízmillió forintról igazolásuk, jól jön az ilyen, ha felbukkannak a revizorok mondjuk egy vagyonvizsgálaton. Ezek persze csak kósza mendemondák, senki nem állítja, hogy ebben a faluban ez a vállalkozó is így tett volna akár most, akár máshol, hogy tisztára mosson néhány milliót.

Érthetetlen viszont, miért mondja ebben a faluban mindenki, hogy kevesebb, mint tízmillióért adták el a fiúk a szelvényt? A helyiek szerint nem tudták kivárni azt a két-három hetet, de az idősebb srác nem olyannak tűnt, mint aki ilyesmibe belemenne, és a házvásárlás is megfontoltságra utal. Ha igaz a sorsjegyeladás története, valószínűbb, hogy az értékénél többért cserélt gazdát, viszont ezt egyik félnek sem érdeke reklámozni.

A Szerencsejáték Zrt.-nek nincs tudomása nyertes sorsjegyek, lottószelvények adásvételéről. A cég egy-egy nyeremény kifizetésénél csak azokat az adatokat vizsgálja, amelyeket a részvételi szabályzat lehetővé, illetve kötelezővé tesz a nyereményigény elbírálásakor: ilyen például az átvételi igazolás megléte. Aki prezentálni tudja az átvételit, annak utalják a pénzt. Ami biztos: aki házat vesz a főutcában úgy, hogy nincs a vételár forrására hihető magyarázata, az bajba kerülhet.