Ebben a takaros mediterrán házban nőtt fel Mussolini: a diktátor szülőhelyén ma múzeum működik

Kívülről egy teljesen átlagos, olasz háznak tűnik, ám belül sötét emlékeket őriz az épület.

Mussolini szülőháza
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A történelemkönyvekből már jól ismerjük a múlt véres kezű diktátorait, hiszen nehéz is lenne elfelejteni azt a sok szörnyűséget, amit a hétköznapi emberekkel tettek.

Az viszont már kevésbé ismert, hogyan is éltek a hatalom előtt ezek a vezetők, milyen körülmények között nevelkedtek, és lett belőlük az, akinek aztán egy világ mondta ki rettegve a nevét. Most az olasz diktátor, Benito Mussolini egykori otthonát mutatjuk be.

Békés, mediterrán falucska volt a diktátor otthona

A mai, Olaszország északi részén található Predappio faluban közel 6400-an élnek, ám a’30-as évekig még egészen máshogy nézett ki a település. Csak néhány ház volt az akkori Dovia nevű településen, köztük az az épület, ahol a fasiszta diktátor 1883-ban meglátta a napvilágot. Mussolini édesapja, Alessandro kovácsmester és asztalos, anyja, Rosa Maltoni pedig tanítónő volt, így nem vetette fel őket a pénz, és a rokonság sem volt tehetős. A háromszintes ház második emeletén béreltek egy pici lakást, Benito, az öccse, Arnaldo és húguk, Edvige a konyhában laktak. 

mussolini-szülőháza2
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

A diktátor már fiatal korában sem volt könnyű eset. Későn kezdett csak beszélni, viszont már négyévesen olvasott, ötévesen pedig hegedülni is megtanult – ám a jó magaviselet soha nem tartozott az erényei közé. Édesanyja hívő volt, ám eltiltották a templomból, mert Benito kövekkel dobálta meg a misére érkezőket. Bár a család nem élt jó anyagi körülmények között, legidősebb fiukat mégis 1892-ben egy fanezai egyházi iskolába küldték. Itt szigorú szabályok és előírások voltak, ezek pedig nem igazán tetszettek a lázadó természetű fiúnak. Az iskolában töltött első éve alatt Mussolini késsel megszúrt egy idősebb diákot, anyja könnyei és Forli püspök közbelépése miatt maradhatott csak az intézményben. Később mégis elbocsájtották erőszakos magatartása miatt. Az egykori iskolatársai elmondása szerint Mussolini már tizenévesen megpróbálta vezetni társait, bosszúálló és kegyetlen volt, gyakran verekedésbe keveredett.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Sokak szerint nehéz természetét és nézeteit édesapjának köszönhető, akinek gyerekkorában sokat besegített a kovácsműhelyben. Alessandro elkötelezett szocialista volt, gyűléseket tartott, beszédei miatt többször is börtönbe került és sok ilyen szellemiségű művet is tartott az otthonában, így Benito már hamar megismerkedett ezekkel az eszmékkel. A ház falai tehát sötét emlékeket őriznek, ami egy véreskezű diktátor első éveit is meghatározta.

Turistalátványosság lett az egykori otthonból

Mussolini a hatalomra kerülése után is sok figyelmet fordított szülővárosára, Predappio-ra. 1923-24-es telén földcsuszamlás  a várost és sok embert otthont hagyott, a kormány úgy döntött, hogy építészeti előírások szerint egy nagyobb, rangosabb települést épít Mussolini szülőhelyének megünnepléséreA diktátor nyári szállása, a Rocca delle Caminate is a falu közelében volt. A középkori várat 1927-ben adományozták a politikusnak, és a felújítások után csodás, mediterrán villa lett belőle. A munkálatok során egy világítótornyot is felhúztak, ami mindig erős fénnyel égett, amikor a vezető a rezidencián tartózkodott. A II. világháború idején több fontos találkozót is ide szervezett, de a várat kínzások helyeként is használták, az olasz ellenállási mozgalom tagjait itt verték vagy ölték meg. A háború végén a szövetséges csapatok kincset keresve részben megsemmisítették, a többi bútort a helyiek eltávolították.

mussolini-szülőháza1
Fotó: Pier Marco Tacca / Getty Images Hungary

A kis falu, Predappio még ma is a diktátor emlékeit őrzi. Szülőházából múzeum lett, és az 1945-ös kivégzése után 12 évvel ide szállították a holttestét, ami valóságos zarándokhellyé tette a települést a Mussolini-szimpatizánsok és fasiszták körében. Egyes adatok szerint a falut évente közel százezer látogató keresi fel, és bár 2009-ben betiltották a fasiszta ajándéktárgyak árusítását, 2016-tól újra lehet ilyen jellegű szuveníreket kapni. A helyiek szerint az ajándékbolt tulajdonosa, Pierluigi Pompiglioni a leggazdagabb ember a faluban. Bár az itteni lakosok közül a legtöbben elítélik a fasizmust és amit az egykori diktátor képviselt, mégis örülnek a turistáknak, hiszen számos étterem, vendégház és idegenvezető megélhetése függ tőlük.

Itt pihentek a véreskezű diktátorok: Ceaușescu rezidenciája maga a luxus, Franco tábornok nyaralója, akár egy erőd

Fényűző villákban éltek és nyaraltak a 20. századi történelem hírhedt alakjai.

Itt pihentek a véreskezű diktátorok: Ceaușescu rezidenciája maga a luxus, Franco tábornok nyaralója, akár egy erőd

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük