"A tanévnyitón egy lázas gyereket kellett hazaküldenünk" - Három tanár mesélte el, hogyan kezdték a szeptembert

Augusztusban sok tanintézmény még nem tudta, mi lesz szeptembertől a közoktatással: kinyithatnak-e az iskolák, és ha igen, milyen feltételekkel.

GettyImages-1220925841
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Augusztus vége felé tette közzé az EMMI az iskolakezdéssel kapcsolatos intézkedési tervet, így az intézményeknek viszonylag rövid idő alatt kellett megszervezniük, hogyan is lesz ez szeptembertől a gyakorlatban. Ekkor dőlt el, mennyire kivitelezhetőek a rendelkezés egyes pontjai, és hogyan készülnek fel az iskolák a járvánnyal szembeni védekezésre, annak megelőzésére. 

Azzal mindenki tisztában van, hogy az intézmények megnyitása és a hagyományos nevelés-oktatás folytatása járványügyi kockázattal jár. Az első tanítási héten négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni a járványügyi helyzet miatt, jelenleg 20 óvodában és hat iskolában van rendkívüli szünet koronavírus-megbetegedés miatt.

Tanárokat kérdeztünk

Cikkünkben három budapesti iskola három tanárát kérdeztük: hogyan indult a tanév, mennyire ment gördülékenyen az iskolakezdés, és betarthatók-e az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott intézkedési terv egyes pontjai. 

GettyImages-1251580701

Sirák Richárd általános iskolai és gimnáziumi magyartanár

Hogyan tudtatok felkészülni a hagyományos tanévkezdésre a digitális oktatás után? Okozott ez valamilyen nehézséget, vagy viszonylag könnyen elindult a tanév?

- A nyár a teljes bizonytalanság jegyében telt, későn érkezett az állásfoglalás, hogy normál rendben elindulhat a tanév, bizonytalan volt, hogy két napig vagy két hétig járunk. A bejelentésig csak találgatások voltak, homályos cikkekből próbáltuk megérteni, elméleti síkon mit jelent például a hibrid oktatási modell. Emiatt a tanévkezdés mindenképpen nehezebb volt, mint bármikor máskor, számos égető kérdés merült fel az alakulóértekezlet során is, amelyek a mindennapok konkrét élethelyzeteire vonatkoznak.

- Mi egy tizenkét évfolyamos intézmény vagyunk, vagyis hattól tizenkilenc éves korig járnak hozzánk diákok, így még több kihívással kell szembenéznünk. Szerencsésnek érzem magam viszont, mert olyan iskolában taníthatok, ahol a pedagógusok rugalmas, gyerekközpontú szemmel alkalmazkodnak a naponta felmerülő, új kihívásokhoz. Sajnos ennek hiányában nagyon nehéz a munkavégzés, mert a valóság, az élet mindig megelőzi a politikai döntéseket, protokollokat. 

Hogyan folyt nálatok az oktatás az első két hétben, kicsit sikerült-e visszazökkenni a "régi kerékvágásba", vagy számítotok arra, hogy rövidesen ismét otthonról tanulnak majd a gyerekek?

- Az első két hétben érzékelni lehetett egyfajta természetes nyomottságot, frusztrációt mind a kollégák, mind a diákok körében azzal együtt is, hogy a túlnyomó többség nagyon örül, hogy újra a társai között lehet. Én személy szerint próbálok pozitívan hozzáállni a helyzethez, és a tanulóimnak is azt mondom, ne kattogjanak azon, mit hoz a jövő, mindig az adott nap feladatait, jelenlétét tartsák szem előtt. Ha folyamatosan aggódunk, az megmérgezi az együttlétet.

A cikk az ajánló után folytatódik

- Nekünk, pedagógusoknak fel kell készülni az esetleges kényszerhelyzetre, emiatt az egyik kiváló kollégánk létrehozott egy központi, egységes Google-rendszert, amely alkalmas lehet egy második körös távoktatásra. A tavaszi időszak nagy tanulsága volt ugyanis, hogy nem lehet a gyerekeket, családokat húszféle eszközzel, appal, fórummal terhelni. Ugyanakkor vannak égető kérdések, amelyek komoly válaszra várnak.

Hogy mi lesz például az érettségiző osztályokkal vagy az elvileg már nem, a gyakorlatban azonban még nagyon is szülői segítségre szoruló ötödikesekkel-hatodikosokkal, netán az induló osztályokkal, akik még csak ismerkednek egymással, és így is egy sor közösségi élményből ki kell maradniuk az előírásoknak megfelelően. Teljesen nyilvánvaló, hogy kell egy higgadt, ésszerű koncepció, nem lehet ugyanazt csinálni, mint első alkalommal, időben is máshol tart a tanév ritmusa, és a tapasztalatainkból is tudjuk, hogy csomó minden nem működött megfelelően. 

GettyImages-652717373

Augusztus vége felé tette közzé az EMMI az iskolakezdéssel kapcsolatos intézkedési tervet. Mennyire kivitelezhetőek egyes pontjai?

- A terv javaslatait két csoportra tudnám bontani: vannak azok az elvárások, amelyek sok helyi testreszabás után kivitelezhetők, és vannak, amelyek teljesen életszerűtlenek. Utóbbi táborba tartozik a tanulók szellősebb elhelyezése. Amíg nem történnek jelentős iskolakibővítések, és közel negyvenfős osztályokat tanítunk, addig ez a célkitűzés szép, de reménytelen. Másfelől viszont nagyon büszke vagyok a diákjainkra, mert azt tapasztalom, hogy felelősen, tudatosan viselkednek ebben a bizonytalan, szorult helyzetben. A maszkot mindenki hordja, vigyáznak egymásra, kerülik a vegyülést - mindebben természetesen mi, pedagógusok is igyekszünk példát mutatni. A takarítóink heroikus munkáját nem lehet eleget dicsérni, rendszeresen, rohamtempóban fertőtlenítenek, töltik a kiürülő papírtörlőket stb.

Az iskolai vezetőség zseniális ötlete volt, hogy a mindennapi élet szabályozásába vonják be a rátermett tanulókat is: több diák közösségi szolgálat keretei között segíti a kapuknál a beléptetést, a tömörülések elkerülését, a maszkviselés betartatását. Ami a lázmérőket illeti, október 1-től elvileg egységesen kötelező lesz minden iskolában. Addig nálunk is az történik, mint valószínűleg mindenhol máshol: azok az osztályok mérnek lázat, ahol a szülők vállalták, hogy az osztálykassza terhére beszereznek ehhez készüléket.

GettyImages-1269160604

Orosz Anita általános iskolai testnevelő tanár

Mennyire tudtátok gördülékenyen elkezdeni a tanévet a tavaszi digitális oktatás után? 

- Egy A és egy B verziót dolgozott ki a tantestület arra az esetre, ha bármikor vissza kell állnunk a digitális oktatásra, így nem fog felkészületlenül érni bennünket, ha újból bekövetkezik az, ami tavasszal. Nagy problémának látom - és ezt sajnos az első két hét alatt megtapasztaltuk -, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknél nem volt biztosított a digitális otthontanulás során a megfelelő szülői háttér és technikai felszereltség, legalább egy jeggyel romlott az átlaguk. Bár az iskola ajánlott fel számítógépeket a nagycsaládos vagy nehéz körülmények között élő gyerekeknek, sajnos nem mindenkinek jutott gép, és nagy szakadékok keletkeztek a diákok teljesítménye, tudása között. Célunk, hogy amíg az iskolában hagyományos oktatás folyik, felzárkóztassuk a hátrányos helyzetű gyerekeket. 

Volt az általános iskolátokban pozitív eset?

- A vírus terjedése nálunk is tapasztalható. Mivel volt pozitív eset egyes családoknál, a tanévet 3-4 kolléga helyettesítésével kezdtük, ami megnehezítette számunkra az oktatást és a higiénés szabályok betartatását, 320 gyermek állandó monitorozását. Bár október elsejétől kötelezővé válik a lázmérés, mi már az első napokban elkezdtünk tesztelni, miután a tanévnyitón egy lázas gyermeket kellett hazaküldenünk. Nagy a fegyelem a tantestület, de a diákok részéről is, fegyelmezetten, a higiénés szabályokat betartva próbálunk túllendülni ezen az időszakon is.  

GettyImages-1213450408

Mennyire kivitelezhetőek az EMMI által meghatározott iskolakezdési intézkedési terv pontjai?

- Úgy gondolom, az kivitelezhetetlen, hogy a diákokat szellősen helyezzük el a tantermekben. Az osztályokban kétszemélyes padok vannak, 20 centiméterre egymástól, ez egy harmincfős osztálynál nem működik. A tanítás során a tanárok maszkot viselnek, a gyerekeknek az órák közötti szünetekben kötelező csak a maszkviselés. Az iskola plexi arcvédő maszkok beszerzését tervezi, miután több család is jelezte, hogy SNI-s (sajátos nevelésű igényű) gyermeke a maszk miatt nem tud szájról olvasni, így a tananyagot sem képes elsajátítani. Ezekre a gyerekekre kiemelt figyelmet kell szentelni.

Hogyan néz ki egy testnevelésóra nálatok? A tornateremben tarthatók az órák?

- Bár a legtöbben nem viselnek maszkot a tanórákon, van olyan tanuló, aki még a testnevelés órát is abban teljesíti, hiszen otthon több generáció lakik együtt, és természetes, hogy féltik a kilencvenéves nagymamát.

- Amíg jó az idő, kint az udvaron vagy az iskola előtt tartom az órákat, de mivel tömbösítve vannak a testnevelésóráink, gyakran van, hogy a másik osztálynak is éppen akkor van edzése, így sokszor csupán a folyosón, az iskola előtt van hely, ahol gyakran más iskolák tanulóival is összefutunk, hiszen ők is csak ott tudják kivitelezni a testnevelésórát. Ha egy tanulóra 6 négyzetméter jut, az órákat a tornateremben is meg lehet tartani, de valljuk be, például egy labdajátéknál kivitelezhetetlen, hogy a gyerekek betartsák a kijelölt távolságot. 

GettyImages-1270306031

Fazekas Gabi gimnáziumi, német szakos tanár

Nálatok hogyan indult a tanév a gimnáziumban, mennyire érződik a levegőben a bizonytalanság?

- Hagyományosnak semmiképpen sem nevezném az idei tanévkezdést, igaz, visszaálltunk az "offline üzemmódba", azonban a kezdeti és máig tartó bizonytalanság, a napról napra változó helyzet megpecsételi az oktatói-tanulói munkát. Mindenki számára jó érzés volt újra visszatérni az iskola falai közé, remek volt látni a csillogó szemeket, az újra találkozás meghitt pillanatait. Ugyanakkor a körülmények és a feltételek igencsak megváltoztak, az ezekhez való alkalmazkodás pedig nem egy egyszerű folyamat sem a tanárnak, sem a diáknak.

A tanulók mennyire vették könnyedén az első két hét akadályait? Úgy tudom, már az első hetekben áttértetek a hibrid oktatásra, ez mennyire könnyen, vagy épp ellenkezőleg, nehezen valósul meg?  

- Nehezen viselték a diákok azt, hogy míg az első héten az osztálykirándulások szinte hagyományos módon folytak le, a következő héttől már szigorú szabályok léptek érvénybe az iskola falai között - kötelező maszkviselés a tanórákon és a folyosón is, folyamatos kézfertőtlenítés, ügyelni a távolságtartásra, semmi ölelkezés. Közben az iskolánkban is diagnosztizáltak a végzős évfolyamban két pozitív esetet, többen karanténba kerültek, ez mind újabb változást hozott.

GettyImages-1226241723

A hibrid szó jól hangzik, de a kivitelezés korántsem olyan egyszerű. Különleges és olykor elég ijesztő pillanatot tud szülni: az egyik órát offline tartom, hagyományos keretek között, és néhány diák, aki karanténban van, bejelentkezik az órámra az osztálytársa telefonjáról. A másik órát digitálisan tartom, mivel az egész osztály otthon van karanténban, viszem a laptopot a tanulók üres osztálytermébe, és Teamsben folyik az óra. Olyan eset is van, amikor a tanár van karanténban, és otthonról tanítja az iskolában ülő diákokat úgy, hogy még egy plusz felügyelő tanár is jelen van offline. Elképzelhető, mennyi energiát, kreativitást, rugalmasságot és digitális tudást követel mindez a tanároktól.

Sajnos nagyon kevés módszertani segítséget kapunk ehhez a hibrid formához, szinte semmit sem. Saját magunk kreativitásától, hozzáállásától függ a dolog. Szerencsére vannak olyan kollegiális csoportok, ahol egymást segítve oldjuk meg a váratlanul fellépő helyzeteket, adunk egymásnak tippeket, módszertani javaslatokat, lelki segélyt. Mi már az elejétől arra számítunk, hogy egy bizonyos pontig ki lehet húzni így, de a jelenlegi járványügyi helyzetet figyelve szinte lehetetlen egy iskolában fenntartani a hagyományos offline tanítást. A hibrid pedig csak ideig-óráig tud működni.

Kötelező-e a maszkviselés az órákon? 

- Az iskolánk jelenleg egy átmeneti helyen működik (a régi épület felújítása miatt), azaz eleve kisebb térben több személy tartózkodik. Nálunk lehetetlen lett volna a csoportbontás, a szellősebb ültetés, ez csak a nyelvi és eddig is bontott csoportoknál valósítható meg. Így az iskolánkban az elejétől kezdve kötelező a maszkviselés a tanórákon és a folyosókon is. Ez alól kivétel, ha egy olyan csoportbontás van, amikor szétültethetők megfelelő távolságra a tanulók. Ez viszont nagyon ritka, hiszen a legtöbb ilyen tanórán sem tud működni kizárólag frontális oktatás, azaz szinte lehetetlen, hogy ne kelljen közeli kontaktba kerülnie a tanulóknak egymással. A testnevelésóra a kivétel, akkor nem kötelező maszkot viselni.

GettyImages-1257826230

- Az iskolába két bejáraton tudnak bejönni a diákok aszerint, hogy kinek melyik épületrészben van az osztályterme. A belépéskor kötelező a fertőtlenítő használata, ugyanez vonatkozik minden tanóra kezdetére. A tanár azzal kezdi az órát, hogy a diákok fertőtlenítik a kezüket, erre a tankerület biztosítja a kellő eszközöket. Igyekszünk állandóan szellőztetni, ha tehetjük, több tanórát kiviszünk az iskola udvarára vagy a közeli parkba. Az eddigi 45 perc helyett 40 perces órák vannak, így a takarítószemélyzet a szünetekben a tantermeket is tisztán tudja tartani, fertőtleníteni. Általában az osztály egy teremben tartózkodik, viszont a bontott órákra, illetve néhány szakórára ez nem vonatkozik, például laborgyakorlatra.

Lázmérés eddig nem volt, októbertől viszont kötelező lesz. Mind a diákok, mind a tanárok komolyan veszik a szabályokat, de szinte lehetetlen mindent betartani. A szünetekben a diákok az osztálytermekben tízóraiznak, leveszik a maszkot, közben együtt beszélgetnek, a szűk folyosó a szünetekben tömve van, képtelenség betartani a távolságot, és persze, mint mindenhol, nálunk is vannak hitetlenkedők, akik csak azért sem veszik fel a maszkot. Természetesen ez utóbbi akár osztályfőnöki figyelmeztetővel vagy intővel is járhat, hiszen az iskolai házirendbe is bekerültek az új szabályok.

Egy anya vallomása a koronavírus idején

Bárki bármit állítson, gyerekkel lenni otthon a legkeményebb meló a világon - főként, ha mellette még karanténból dolgozik is az ember. Kolléganőnk mesélte el, hogyan néz ki egy napja a munka és hároméves kisfia mellett.

Egy anya vallomása a koronavírus idején: gyerekkel otthon lenni nehezebb, mint bejárni dolgozni

Ez kell ahhoz, hogy ne őrülj meg a járvány idején.

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük