Azok az elkényeztetett egykék! Tényleg hátrányos helyzetből indulnak?

Elkényeztetett, beképzelt, önző, aszociális, magányos – ilyen és ehhez hasonló jelzőket szokás aggatni az egyedüli gyerekekre. A köztudatban a mai napig erősen élnek az egykéket érintő sztereotípiák, sokaknak meggyőződése, hogy csak egy kis testvér segíthet megszabadulni a rossz szokásaitól. Mit mond erre a tudomány: tényleg ennyire hátrányos helyzetből indulnak az egy szem gyerekek?

Az amerikai G. Stanley Hall, korának elismert pszichológusa, a 19. század végén egyenesen azt állította: „az egykeség már önmagában betegség”. Erről az álláspontról indított hát a tudomány, az egykék mai megítélése pedig részben köszönhető az ebben az időszakban mélyen gyökeret eresztő általános közvélekedésnek. Mivel ma Magyarországon a gyerekkel rendelkező családok 54 százalékában csak egyetlen gyerek van, jó, ha tudjuk, hogy a tudomány álláspontja megváltozott az elmúlt évtizedekben. Még ma is gyakran gondoljuk úgy, hogy a testvér jelenléte kedvezően befolyásolja a gyerek személyiségfejlődését: megtanul osztozkodni, alkalmazkodni, csapatjátékosként viselkedni, nem lesz egyedül, és természetesen felnőtt korában tud majd a testvérére támaszkodni. És bár ez mind igaz, de a gyerekek ugyanezt elsajátítják testvérek nélkül is az óvodában, később pedig az iskolában.

Mint kiderült, az egykék nagyon hasonlóan fejlődnek, mint az elsőszülött gyerekek, illetve azok, akiknek csak egyetlen testvére van. Mégis vannak olyan területek, ahol az egykék kiemelkedőbben teljesítenek.

A céltudatos egyke

Egy 141 tanulmány eredményét összegző kutatás szerint az egykék sokkal ambiciózusabbak, mint azok, akiknek van testvére is. Egyrészt nem kell megküzdeniük a szülők figyelméért, másrészt a szülőknek is több ideje és energiája marad az egyetlen szemük fényére. Több a pozitív visszacsatolás lehetősége, és sokkal többet tudnak a gyerekükkel foglalkozni, legyen szó különóráról vagy segítségről a házi feladatban. És ez az ambiciózusság felnőttkorban is megmarad.

Ambiciózusabbak?
Ambiciózusabbak?Marko Geber / Getty Images Hungary

Az újabb vizsgálatok során azonban arra jöttek rá, hogy csak akkor ambiciózusabbak az egyedüli gyerekek, ha középosztálybeli családban cseperednek – valószínűleg ezek a szülők jobban ösztönzik a gyermeküket a teljesítményre.

Az alkalmazkodni képes egyke

Az egykék jobban teljesítettek az alkalmazkodókészséget vizsgáló teszteken is. Mivel nekik nem kell megküzdeniük a szülők figyelméért, nagyobb fokú érzelmi stabilitást élveznek. Egy másik tanulmány szerint az egygyerekes családban nagyobb a harmónia a szülők között, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy kevesebb a gyerekek miatt kialakuló konfliktus, és ez pozitívan járul hozzá a gyerekek egészséges érzelmi fejlődéséhez.

Az önálló egyke

Két tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy az egyedüli gyerekek önállóbbak, mint azok, akiknek testvére van. Az egykék több önbizalommal vannak megáldva, valószínűleg a sok-sok magányosan eltöltött játékóra is hozzájárult személyes képességeik kifejlődéséhez. Az sem mellékes, hogy őket soha nem hasonlítgatják a testvéreikhez.

Az erős személyiséggel rendelkező egyke

Egy 115 tanulmány eredményeit feldolgozó metaanalízis szerint az egy szem gyerekek ezen a területen is jobban vizsgáztak, mint a nagy családban felnövő társaik, ráadásul úgy tűnik, hogy felnőtt korukban is megmarad ez a tulajdonságuk. Mivel sokkal több időt töltenek kizárólag felnőttek társaságában, több lehetőségük van felnőttesen viselkedni, és kellő magabiztosságra tesznek szert, hogy határozottan lépjenek fel a felnőttek világában.

Az intelligens egyke

A kutatások szerint az egykék intelligenciaszintje magasabb valamennyivel, és ez igaz mind gyerek-, mind felnőttkorban. Talán nem is csoda, hiszen egy gyerekre sokkal több idő jut, a szülők többet tudnak velük foglalkozni. Az is kiderült, hogy az egykék átlagosan több időt fordítanak a házi feladatuk elkészítésére is, és talán emiatt is jobbak a jegyeik, mint a nagy családban felnövő társaiké. Az egykék kreativitás és a rugalmasság terén is jobban teljesítettek.

Több figyelem jut rá a szülőktől
Több figyelem jut rá a szülőktőlfizkes / Getty Images Hungary

A nem narcisztikus egyke

2019-ben Egy sztereotípia megdöntése címmel tettek közzé egy tanulmányt, amelyben mintegy 2000 németországi lakost vizsgálva jutottak arra a végkövetkeztetésre, hogy az egykék esetében nem nagyobb a valószínűsége, hogy narcisztikus személyiségjegyek alakulnak ki. Ezzel egy nagyon régen megkövesedett előítélet dőlt meg.

Egykék nyelvfejlődési zavarokkal

Az egykék körében nagyobb az esélye, hogy nyelvfejlődési zavarok alakulnak ki. Egy 170 gyereket és a családi hátterüket vizsgáló tanulmány során arra a megállapításra jutottak, hogy kockázati tényezőnek számít, ha a gyerek egyedüli, vagy ha a családban már van olyan, aki nyelvi és beszédzavarokkal küzd.

Az elégedett, ám kevésbé sportos egyke

Egy 2511 gyerek körében elvégzett hollandiai kutatás alapján az derült ki, hogy az egykék önbecsülése és elégedettsége egyáltalán nincs az átlag alatt, ám úgy tűnik, hogy kevésbé érzik magukat tehetségesnek a sport terén. Nem gondolják azt magukról, hogy jobbak teljesítenek az iskolában másoknál, és nem érzik magukat kevésbé népszerűnek sem az iskolai közösségekben.

A nem magányos egyke

Az egykéknek ugyanannyi közeli barátja van, mint a többieknek, ebből a szempontból nem mutatható ki semmilyen különbség a többi gyerekhez képest. Az egyetlen különbség, hogy az egykék az alsó tagozatos éveikben elmaradnak az iskolai népszerűségben azoktól a társaiktól, akiknek van testvérük. Viszont később behozzák a lemaradást, és középiskolában már éppen olyan népszerűek, mint a többiek.

Attól, hogy sokat van egyedül, még nem magányos
Attól, hogy sokat van egyedül, még nem magányosJustin Paget / Getty Images Hungary

Az egyedüli gyerekeknek viszont több problémája adódhat az iskolai szekálások miatt, aminek valószínűleg az áll a hátterében, hogy testvérek híján nem tudták megtanulni, hogyan védjék meg magukat.

Az egykéknél nagyobb valószínűséggel kialakuló erős személyiség és az önállóság egyfajta védelmet nyújt nekik a tinikor zűrös évei alatt. Egy online válaszadást elemző tanulmány szerint mindössze 39 százalékuk szenvedett már legalább egyszer alkoholmérgezést, szemben az elsőszülöttek 69 százalékával.

Bár felnőttként összességében kevesebb barátjuk van, de ha a közeli baráti kapcsolatokat vizsgáljuk, akkor azok száma hasonló, mint a testvérrel felnőtt embereké. Ugyanez igaz időskorban is: nincsen különbség a mások társaságában eltöltött idő mennyiségében.

A nem depressziós egyke

A kutatások arra engednek következtetni, hogy az egykék gyerekként és tinédzserként még talán kiegyensúlyozottabbak is testvérek nélkül. Gyerekkorban a kis testvér jelenléte számtalan konfliktust szülhet, és a testvérek közötti rossz kapcsolat, a szekálások komoly lelki sérüléseket is okozhatnak.

Egy tanulmány szerint azok a tinik, akik nem egyedül nőnek fel, kétszer akkora valószínűséggel fognak depresszióban szenvedni. A kutatók szerint ennek az is a hátterében állhat, hogy ezek a fiatalok nincsenek olyan bizalmas viszonyban a szüleikkel, mint az egykék, nem tudják kibeszélni a problémáikat. Felnőttkorra azonban a különbségek eltűnnek, és egyik csoport sem szenved jobban depressziós vagy szorongásos tünetektől.

Az egyke és a családja

Az egykék pozitívabb kapcsolatról számolnak be a szüleikkel, és ez igaz mind gyerek-, mind felnőttkorban. Ennek ellenére nem töltenek több időt a szüleikkel felnőttként, sőt, valójában 20 százalékkal kevesebb időt vannak a rokonaik körében, ami nem csoda, ha arra gondolunk, hogy nincsenek testvéreik.

Az egyke felnőtt

Tinikorban az egykék nagyobb valószínűséggel döntenek úgy, hogy továbbtanulnak, és ennek nem az áll a hátterében, hogy jobban tanulnak. Úgy tűnik, hogy az ambícióik jobban hajtják őket előre, mint a testvéreket.

Nem olyan rossz ez!
Nem olyan rossz ez!Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Felnőttként magasabb végzettségre és jobb munkahelyi pozíciókra tehetnek szert, amit céltudatosságuknak, intelligenciájuknak és egyéb pozitív személyiségjegyeiknek köszönhetnek. Ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egyedüli gyerekként a szülőkre is kevesebb anyagi teher hárul a taníttatás során, vagyis a családi erőforrások jelentősen hozzájárulnak a sikeres karrierhez.

Az egyke és idősödő szülei

Azt gondolnánk, hogy a testvér nélkül felnőtt emberek több időt fordítanak idős szüleik ápolására, de ez sem igaz. Nem próbálják a meg nem született testvéreket időben pótolni, és nem is érzik nagyobb tehernek az idősgondozást, mint azok, akinek testvéreik vannak. Ezzel együtt, mivel egyedül vannak, összességében nyilván kevesebb idő jut a szülők gondozására, mint azokban a családokban, ahol több gyerek is kiveszi a részét a feladatból.

Az időskor és a testvérek szerepe

Hatvan fő 65 év feletti személyt kérdeztek arról, hogy milyen a kapcsolata a testvéreivel. Azok, akik jó viszonyt ápoltak velük, arról számoltak be, hogy a testvérekkel való kapcsolattartás csökkenti a magányosság érzését és érzelmi támogatást ad.

Az elhízott egyke

Számos kutatás során az a meglepő eredmény jött ki, hogy az egykék hajlamosabbak az elhízásra: 6–11 éves korban 40 százalékkal, míg felnőttkorban 76 százalékkal nagyobb a valószínűsége, hogy túlsúlyosak.

A szakemberek azt is vizsgálták, hogy a szülők hogyan befolyásolják a gyerekek étkezési szokásait. Mind az ételek tiltása, mind a negatív megjegyzések növelik az elhízás kockázatát függetlenül attól, hogy hány gyerek van a családban. Az egygyerekes szülőknek valószínűleg arra is több ideje jut, hogy kritizálják azt az egy szem gyereket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek