Premieren derült ki, hogy Szente Vajk és párja szakítottak

2021.06.19. 12:19

Véget ért Szente Vajk kapcsolata. A Jászai Mari-díjas rendező csütörtökön mutatta be a legújabb rendezését, a Puskás, a musicalt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Mindenki azt várta, hogy a nézők között szokás szerint ott lesz a kedvese is, aki ezúttal távol maradt az előadástól.

Kapcsolódó

Puskás, a micsoda? Musical? Úgy tűnik, igen

Szente Vajk színpadra vitte Öcsi bácsi életét.

A Blikk megkereste a kecskeméti színház főrendezőjét, hogy mi volt az oka mindennek. Szente Vajk a lapnak megerősítette, hogy vége a kapcsolatuknak.

Már nem alkotunk egy párt, egy ideje úgy döntöttünk, külön utakon folytatjuk. Korábban is szűkszavúan nyilatkoztam a magánéletemről, annyit mondtam, Fannival ismerkedünk, és idővel eldől, hogyan alakul. Köztünk így alakult, de végül barátságban, békében váltunk el

– mondta szomorúan a lapnak.

A pár korábban együtt dolgozott. Vajk rendezett, míg Fanni barátnője táncművészként tevékenykedett a különböző produkciókban. Egy baráti összejövetelen találkoztak, ekkor jöttek össze.

Az álompár tavaly februárban fedte fel a kapcsolatát. Szente Vajknak ez volt az első kapcsolata, amelyet négy évvel ezelőtt zátonyra futott házassága után vállalt a nyilvánosság előtt. A szakításáról is csak azért beszélt most, hogy elkerülje a pletykákat.

Kapcsolódó

Shane Tusup szerepet vállalt a Puskás musicalben

Az úszóedző zavarban volt a szerep miatt.