Magyar Ügyvéd Blog

Magyar György: Az előválasztás sikeres politikai innováció

2019. augusztus 18. - Magyar Ügyvéd

magyaru_gyve_d.jpgKudarcnak, bohózatnak minősítette a IX. kerületi előválasztást a kormányoldal, ami szerintük érdektelensége fulladt. A Civil Választási Bizottság elnöke szerint viszont úgy tűnik, a Fidesz tart az ellenzéktől, és a lakájmédia csak teszi a dolgát, amikor igyekszik eljelentékteleníteni mindazt, ami az önkormányzati választások előkészítése kapcsán történik.

Két és fél nap alatt a nyári kánikulában több mint kétezren adták le a voksukat a IX. kerületi előválasztáson, ami a választásra jogosultak csaknem öt százalékát jelenti. Ez Magyar György, a Civil Választási Bizottság vezetője az ATV-nek nyilatkozva hangsúlyozta: : bármely közvélemény-kutatásnál meggyőzőbb eredménnyel szolgált, hiszen a pártok támogatását általában országosan is ezer fős mintán mérik. A kerületben pedig nem nyolcmillió, hanem kevesebb mint ötvenezer nagykorú polgár él.

Magabiztosan, 72 százalékos többséggel Baranyi Krisztina nyerte az előválasztást. Az Együtt korábbi képviselője, most az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a korábbi polgármester támogatását élvező politikus 1464 szavazatot kapott. Az előválasztás vesztese, az 566 érvényes szavazatot összegyűjtő Jancsó Andrea eredménye kapcsán az őt jelölő Momentum országos elnökségi tagja, Berg Dániel azt mondta: elfogadják az eredményt, és gratulálnak Baranyi Krisztina győzelméhez.

Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely a közösségi oldalán azt írta: „teljes hát a csapat, a 23 kerületi polgármesterjelölttel közösen október 13-án kiszabadítjuk Budapestet a Fidesz fogságából, új lendületet, friss levegőt hozunk a fővárosnak. Mert Budapest mindenkié”. Így – legalábbis elvileg – az egyes kerületekben mindenütt közös ellenzéki polgármester indul. Így – legalábbis elvileg – az egyes kerületekben mindenütt közös ellenzéki polgármesterjelölt indul, s remények szerint az ellenzéki pártok szinte kivétel nélkül őket támogatják.

Magyar György álláspontja, hogy az előválasztás sikereres politikai innováció, mert ha kizárólag a pártokra bízzák az ellenzék közös jelöltjére vonatkozó döntést, akkor az túl későn vagy talán soha nem születik meg. Az önkormányzati választás kapcsán tudtak tematizálni, meg tudták mutatni, hogy az ellenzéket nem lehet leírni, s ha megtalálják a megfelelő jelöltet, akkor van esélyük a Fidesszel szemben – szögezte le.

Baranyi Krisztina szerint ez az előválasztás nem jött volna létre a civilek nélkül, akiket szerinte nagyon fontos bevonni a helyi döntéshozatalba. „Erre most ékes bizonyítékot adtak azok a szervezetek, amelyek munkája és a közreműködése nélkül ez nem lett volna meg. Számomra ez az eredmény azt jelzi, hogy az embereknek fontosabb az, hogy ők maguk döntsék el, hogy ki képviseli őket, mint amit a pártok a fejük felett összehoznak” – fogalmazott.

Egyébként az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely nyerte a fővárosi előválasztást, így ő lesz a Budapestet 2010 óta vezető Tarlós István ellenzéki pártok által támogatott kihívója októberben. A leadott mintegy 68 ezer szavazat közül több mint 33 ezret szerzett meg Karácsony (49 százalék), 25 ezer voksot kapott (37 százalék) a Demokratikus Koalíció által támogatott Kálmán Olga, és hozzávetőleg 9800-at (14 százalék) a momentumos Kerpel-Fronius Gábor. Vagyis összességében a választásra jogosult budapesti polgárok 4,8 százaléka voksolt az előválasztáson.

Azt persze nem tudni, hogy az őszi önkormányzati választáson mi lesz az eredmény, de Magyar György sokszor hangoztatott álláspontja szerint a NER legyőzésére egyetlen esély, ha a Fidesszel szemben mindenütt csak egyetlen ellenzéki jelölt áll ki. Amennyiben ez így lesz, számos helyen van esély a kormánypárt legyőzésére. Meggyőződése, hogy az áldatlan viták helyett kizárólag az együttműködés lehet a helyes út.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr2315014854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása