A Bajnokok Ligája sorsolása után a média, és a szurkolók egy része azon örvendezik, hogy a Fradi Budapestre hozza Messit és Ronaldot. De a csoportbeosztás futballtörténelmi szempontból is tartogat érdekességeket. A három csoportellenfél közül két csapat, nevezetesen a Juventus, és Dinamo Kijev ugyanis a Ferencváros történetének legfontosabb mérkőzései közül egynek-egynek a résztvevője. A Fradi két egymeccses nemzetközi kupadöntőjének.

Juventus-Ferencváros 0:1 1965. VVK döntő

A torinói öreg hölgy, a Juventus nem csak a Fradi legnagyobb győzelméhez "asszisztált", de már a II. világháború elött is többször összetalálkozott egymással a két csapat. A Közép-európai Kupa (KK), más néven Mitropa Kupa 1932-es kiírásában, már az első fordulóban összekerültek egymással, és a Juve viszonylag simán, egy hazai 4:0-s győzelem után, az Üllői úton kivívott döntetlennel jutott tovább. 1938-ban, az olasz győzelemmel zárult VB döntő után bő egy hónappal aztán a Fradinak sikerült a visszavágás. Egyrészt a hat évvel korábbi vereségért, másrészt a világbajnoki döntőért. Ezúttal az elődöntőben találkoztak a csapatok, és a zöld-fehérek a Torinóban elszenvedett 3:2-es vereség után, a visszavágón első alkalmammal győzték le tétmérkőzésen a Zebrákat, egy 2:0-s győzelemmel jutottak a fináléba. Ott azonban vereséget szenvedtek a Slavia Praha ellen.

Legközelebb újra - az addigra az UEFA-rendszerű nemzetközi kupák miatt, a fényéből sokat veszített - KK második fordulójában akadt össze a két csapat, 1962-ben. Ekkor már Mészáros József volt a Fradi edzője, és a későbbi VVK-győztes csapatból is többen pályára léptek már ekkori is a torinóiak ellen (pl. Novák Dezső, Varga Zoltán, Orosz Pál). Ezúttal a budapesti 1:0-s győzelem után, a Stadio Filadelfiában egy 1:1-s döntetlen is elég volt a Juventusnak a párharc sikeres megvívásához.

A Fradi azonban ezután is visszavágott. Története legnagyobb sikerét aratva, Torinóban győzte le az 1965-ös Vásárvárosok kupája döntőben a Juvét. Ez a VVK győzelem a magyar labdarúgás egyetlen nemzetközi kupagyőzelme, teljes Európára kiterjedő kupaküzdelemben. (A KK "csak" regionális nemzetközi kupa).

A VVK küzdelmeit először 1955-ben írták ki. Ekkor még tényleg városok csapatai vettek részt a küzdelemben (legalább is egy-egy város reprezentáns klubcsapata, az adott település nevében indult), ami három évig tartott, a döntőt 1958-ban rendezték. Az első kiírásban még magyar csapatok nem neveztek. A következő kiírástól kezdve folyamatosan alakult át klubcsapatok küzdelmévé, az 1964/65-ös szezonban már hivatalosan is csak klubcsapatok neveztek a sorozatba. Bár hivatalosan nem az UEFA írta ki a sorozatot, így nem számít UEFA-rendszerű kupának, emiatt de jure ugyan nem az UEFA kupa jogelődje. De facto azonban mégis annak tekinthető.

Az első hat kiírásból ötöt a spanyolok nyertek (kettőt-kettőt a Barcelona és a Valencia, egyet a Zaragoza (épp a Valencia ellen)), egyszer pedig a Roma hódította el a trófeát. Korában a Fradi 1963-ban már eljutott az elődöntőig, ahogy egy évvel korábban, a következő évi KEK-döntős MTK is.

Magyarországon, az 1950-es években szovjet mintára, átálltak a tavaszi-őszi rendszerű bajnoki rendszerre. Ezt az 1956-os forradalom után visszaállították, a hagyományos őszi-téli rendszerre, de 1963-ban újra a szovjet módira váltottak. Így, bár az 1962/63-as szezont a Fradi nyerte (14 év után lett újra bajnok), de az 1963-s csonka, őszi bajokságban csak a harmadik helyen végzett, ennek eredményeként indult az 1964/65-ös VVK kiírásban. Noha, mire az első fordulóból továbbjutott, már az 1964-es szezon bajnokának mondhatta magát. A tokiói olimpiát ugyanis októberben rendezték, emiatt a bajokság, már szeptemberben véget ért.

A Brno elleni első mérkőzést szeptember 9-én játszották a Népstadionban, ami ekkoriban a Fradi hazai stadionja volt, a régi Üllői úti stadion ugyanis használhatatlan volt, az újat pedig csak tíz év múlva adták át. Ezen a mérkőzésen Varga és Albert góljával a hazai csapat 2:0-ra győzött.

Ez volt szerdán. Vasárnap, az előző fél szezonos bajnok Győri ETO elleni 0:0-s győzelemmel a franzstadti gárda megszerezte a bajoki címet, majd következő szerdán lejátszották a visszavágót. Ezen a csehszlovákok 1:0-ra nyertek ugyan, de összesítésben Alberték jutottak a második fordulóba. A hétvégén még játszottak egy kupa meccset a Miskolci Honvéd ellen, majd Novák, Varga, és Orosz elutaztak Tokióba, és megnyerték az olimpiát.

A következő fordulóban a Wiener SC volt az ellenfél. A bécsi első mérkőzésen az olimpikonok még nem játszottak, így nem csoda, hogy az osztrákok uralták a meccset. Győzni azonban csak 1:0-ra tudtak. A visszavágó előtt egy újabb kupamérkőzés következett, ami csak hosszabbításban dőlt el a Győr javára, majd a Népstadionban egy 2:1-es hazai győzelem született. Mivel ekkor még szerencsére nem számított az idegenben lőtt gól, harmadik mérkőzésen dőlt el a továbbjutás. A meccs utáni banketten, a két csapat vezetői megegyeztek egymással, hogy a harmadik mérkőzést semleges helyszínen, Münchenben fogják lejátszani, de arra is gondoltak, hogy mi lesz akkor, ha a kupabizottság ezt a javaslatot nem fogadja el. Mert az eredeti kiírás szerint Bécsben vagy Budapesten kellett a mérkőzést lejátszani. Ezért a közös megállapodás megkötése után sorsoltak is, ami szerencsére a Fradinak kedvezett.

A Fradi edzője, a döntő után három hónappal menesztett Mészáros József, Dodó. forrás: https://ulloi129.wordpress.com/

A Magyar Népköztársasági Kupa kiírásának köszönhetően, a Fradi végig játékban maradt, annak ellenére, hogy a bajnokság már két hónapja véget ért, így az MNK bronzmérkőzése után (ekkor még ilyen is volt) tíz nappal, nem egy leeresztett Ferencváros fogadta a bécsieket. Ennek meg is lett az eredménye, a Fradi Albert két góljával 2:0-ra győzött, és bejutott a harmadik fordulóba.

A zöld-fehérek februárban egy afrikai túrán vettek részt, aminek köszönhetően ismét csak játékban voltak, így érkeztek Rómába, az 1960/61-es VVK kiírás győzteséhez, az AS Romához. Az eredményt tekintve ez a párharc volt a legsimább. A Fradi kettős győzelemmel (2:1 idegenben, 1:0 itthon) jutott a negyeddöntőbe.

Itt a Bilbao volt az ellenfél. Ismét 1:0 itthon, 2:1 idegenben, de ezúttal mindkét meccset a hazai csapat nyerte. Vagyis a 2:1 a Bilbao győzelmét jelentette. Így ismét harmadik mérkőzés következett, és a szerencse ismét a magyar csapatnak kedvezett. A harmadik mérkőzést most is a Népstadionban játszhatta a Fradi, és ezúttal egy 3:0-s győzelemmel kvalifikálták magukat a VVK-elődöntőjébe. A mérkőzést egyébként több százezer néző láthatta, mivel a szurkolók kérésére a tévé is egyenesben közvetítette. Ez volt az FTC első VVK-mérkőzése, amely képernyőre került.

Az elődöntőben egy igazi nagyágyút sorsoltak a Ferencváros mellé. A két év múlva BEK győztes Manchester United látta vendégül a magyar bajnokot. A mérkőzést hétfőn rendezték, mivel az UEFA ezt a napot jelölte ki. (Tehát az európai szövetségnek mégis volt köze a kupa lebonyolításához). A 23. percben a Fradi szerezte meg a vezetést, Novák Dezső egy legurított szabadrúgást bombázott a hazai kapuba. A Vörös Ördögök azonban nemcsak megfordították az állást, de már 3:1-re vezettek, amikor az utolsó negyed órára a magyar csapat annyira belendült, hogy szépíteni tudott, sőt majdnem ki is egyenlített.

A visszavágón a Fradi hatalmas fölényben játszott, de csak egy tizenegyes gólt szerzett Novák révén. Hogy nem született több találat, abban a korabeli híradások szerint az egész mérkőzésen botrányosan működő Kitabdijan francia játékvezető keze is benne volt, aki egy kezezés miatt nem adott meg egy újabb büntetőt az FTC javára.

Ismét harmadik mérkőzés következett tehát. Nagy szerencséjük volt a IX. kerületieknek, mert a sorsolás megint nekik kedvezett, hazai pályán játszhatták a fináléba jutásért. A Népstadionban 70 000 néző előtt aratott 2:1-es diadallal a Ferencváros bejutott a VVK 1964/65-ös szezonjának a döntőjébe.

Furcsa világot létünk ekkoriban. Egy két meccses nemzetközi kupadöntő, egy meccsen dőlt el. A döntő napján, ahol az egyik résztvevő egy olasz csapat volt, az olasz válogatott világbajnoki selejtezőt játszott Finnországgal. A szerdai döntő után, vasárnap pedig magyar-olasz mérkőzést játszottak a Népstadionban, ami után a Fradinak lekötött túrája volt az Egyesült Államokban, ezért az FTC vezetői úgy döntöttek, lemondanak a hazai mérkőzés lehetőségéről. Felmerült persze a kérdés, mi legyen, ha döntetlennel zárul a mérkőzés? Első körben természetesen hosszabbítás következett volna. De mi van, ha ez is döntetlen, hiszen, mint láttuk, ekkor még nem létezett a tizenegyespárbaj intézménye. Erre az esetre a Fradi vezetők azt mondták, legyen a Juventus a kupa győztese. Majd észbe kaptak, és azt kérték, hogy hirdessenek két győztest, a kupát pedig fél-fél évig őrizhesse mindkét csapat. Végül

Végh Aladár elnök így búcsúzott el a bizottságtól:

- Uraim, igyekszünk majd úgy játszani, hogy önöknek a lehető legkevesebb gondot okozzuk.

Az igyekezetét siker koronázta. A vitát a Ferencváros csapata zárta le. Jól.

(idézet a Népsort 1965. június 27-i számából).

A Juventus legnagyobb sztárja ekkoriban az 1961-es Aranylabdás, a honosított argentin Enrique Omar Sívori volt. Ő azonban ekkor már 30 éves volt, és nem annyira feküdtek neki Heirriberto Herrera edző (aki csak névrokona volt Helenio Herrerának, a bajnok és BEK-győztes Inter edzőjének) atletikus edzései. Emiatt a döntőre kiesett a trénernél a pixisből, és nem játszott a mérkőzésen.

El tudjuk képzelni milyen meleg volt június 23-án Olaszországban. Még akkor is, ha Észak-Olaszországban vagyunk. A nagy meleg miatt a Fradi játékosok nehezen aludtak a mérkőzés előtti két éjszaka. Ráadásul a meccs előtti napon tartott edzés előtt hosszan kellett várakozniuk, mire beengedték őket a stadionba, mert a Sivori-sztori című filmet forgatták a helyszínen, a címszereplő részvétele nélkül. A rendező azonban résen volt, az edző Fradi játékosokról készített néhány felvételt, hátha hasznát veszi a filmben.

Az olasz szurkolók nem a legjobb hangulatban várták a mérkőzést, ugyanis, bár a bajnokság nagy részében a tabella harmadik fokán álltak, végül csak a negyedik helyen végeztek. Jól mutatja viszont, mennyire erősek voltak otthon, hogy csak a bajnok Intertől kaptak ki hazai pályán. Nem csak Sivori számított egyébként korosabb játékosnak, a spanyol Del Sol is már 30 éves volt, brazil Da Costa pedig már 34, ezért sokan úgy érzeték a csapat fiatalításra szorul, emiatt is érkezett a csapathoz a francia Nestor Combin. 

A Juventus Aranylabdás sztárja, Omar Sivori, a döntőben nem játszott. forrás: Getty Images

A Fradi papíron a 3-2-5-ös felállásban kezdett. Megérne egy hosszabb elemzést a korszak magyar taktikai repertoárja is. De ebbe most itt nem mennék bele. Ezen a mérkőzésen valójában inkább egy 4-2-4-hez közelebb álló felállás lehetett, mert a beszámolók szerint Albert, és Varga is centert játszott, ami azonban általában nem volt jellemző.

A Fradi hivatalos kezdőcsapata: Géczi - Novák, Mátrai, Horváth - Juhász, Orosz - Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi.

A Juventusé pedig: Anzolin - Gori, Sarti - Bercellino, Castano, Leoncini - Stacchini, Del Sol, Combin, Mazzia, Menichelli. Konkrét taktikai felállást itt sem tudni. A Népsport források szerint 2-3-5, de valószínűleg ez is inkább valami 4-2-4 szerű forma. Játékvezető: Dienst Gottfried (Svájc).

A mérkőzés este fél 9 kor kezdődött, ami Magyarországon szokatlan időpontnak számított. A másnapi Népsportba lapzárta miatt nem is tudott bekerülni a második félidő, és így a győzelem tudósítása. A késői kezdést a meleg is indokolta, ami rányomta a bélyegét az első félidei játékra. A hazai csapat meddő mezőnyfölényben játszott ugyan, de komoly helyzetet nem nagyon tudott kialakítani, a Fradi nagyszerű védekezése miatt. A 70 ezres stadion csak félig telt meg ugyan, de mivel a lelátónak csak a 15% volt ülőhely, az állóhelyeken úgy helyezkedtek a szurkolók, hogy az szinte teltháznak tűnt. Ez a fél háznyi szurkoló a félidő végére kezdte elveszíteni a türelmét, a hazaiak meddő játékát látva, és egyre gyakrabban hangzott fel kritikus hang a lelátón. Főleg azután, hogy a 44. percben Albert hagyta ki a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét.

A második félidő első 10 perce még lüktető játékot hozott, de ahogy enyhült a meleg, a Fradi úgy bírta egyre jobban erővel. Lassan őrölték fel az folytonosan fáradó ellenfelet. A 74. percben megszületett a győztes gól. A jobbhátvéd Novák előrehúzódott, a kaputól mintegy 30 méterről tekert a tizenhatoson belülre, Fenyvesi dr. pedig 6 méterről a kapuba fejelt. Albert Flórián később így emlékezett a gólra:

Novák Dezső felém í­velte a labdát, de miközben felugrottam fejelni, az olasz középhátvéd nagyot lökött rajtam. A földön fekve visszanéztem a svájci játékvezetőre és tizenegyest követeltem, ám a bí­ró csodálkozva válaszolt, hogy mit akar, gól volt! Amí­g én büntetőt reklamáltam, Fenyvesi Máté mögöttem befejelte a labdát. Egész pályafutásomat tekintve ez az egyetlen elmaradt tizenegyes, amely után köszönetet mondtam a játékvezetőnek, hogy nem adta meg…

A Ferencváros nagyszerűen védekezett, de ma már nehezen elképzelhető módon, erővel is jobban bírta mint olasz ellenfele. Erről tanúskodik az olasz újságok  beszámolója is:

La Stampa:

A Juventus technikában nem tudta felvenni a versenyt a Ferencvárossal. A végén kiütközött a fáradtság a Juventus csapatán.

Il Giorno:

A zöld-fehérek által diktált iramot a Juventus nem bírta átvenni.

A ’30-as évek legendás olasz szövetségi kapitánya, a világ egyetlen kétszeres világbajnok edzője, Vittorio Pozzo, aki újságíróként volt jelen a mérkőzésen, így dicsérte a győztes csapatot:

Ferencváros a VVK-ban aratott diadala igazolja, hogy a zöld-fehérek mai együttese méltó utódja a 30-40 évvel ezelőtti Ferencvárosnak.

A mérkőzés után Mátrai Sándor csapatkapitány emelte magasba a kupát. A hazatérő játékosoknak nem sok ideje maradt az ünneplésre, a válogatottak Albert, Mátrai, Rákosi, Géczi és Fenyvesi dr. a hazaérkezés után egyből csatlakoztak a válogatott kerethez. Érdekesség, hogy a szerdai döntő után szombaton, a Vasas a KK döntőjében verte 1:0-ra a Fiorentinát, másnap pedig a magyar válogatott győzött 2:1-re Olaszország ellen. A mérkőzésen a Juventus játékosai nem játszottak, ahogy természetesen az egy nappal korábban KK döntőt játszó Vasas és Fiorentina játékosok sem. A Fradiból azonban Géczit leszámítva minden kerettag kezdőként lépett pályára, Albert gólt is szerzett.

Jól mutatja a kor magyar labdarúgásának erejét, hogy a Fradi és a Vasas sikere mellett ugyanebben a szezonban a Győr négy közé jutott a BEK-ben (szintén olasz csapat, a későbbi győztes Inter búcsúztatta őket). A válogatott pedig nem csak, hogy legyőzte (ugyan "csak" barátságos meccsen) Olaszországot, de egy évvel korábban megnyerte az Olimpiát, és harmadik lett a spanyolországi EB-n. Klubcsapataink pedig, a ’60-as években - bár ez a VVK siker az egyetlen európai kupagyőzelmünk - további három döntőt játszottak (MTK 1964 KEK, FTC 1968, Dózsa 1969 VVK). Albert Flórián pedig 1967-ben a VVK gólkirályként megkapta az Aranylabdát.

Sajnos a győzelemnek szomorrú utózöngéje is volt. Hiába a VVK győzelem, a 14 év után megnyert bajnoki cím. Hiába tette újra, talán Magyarország legjobb csapatává, és helyezte fel az európai futball térképre a Ferencvárost. Három hónappal a VVK döntő után menesztették Mészáros Dodót a kispadról.

A VVK győztes FTC kerete: Albert Flórián, Dalnoki Jenő, Fenyvesi II József, Fenyvesi Máté, Friedmanszky Zoltán, Géczi István, Havasi Sándor, Horváth László, Juhász István, Karába János, Kökény József, Mátrai Sándor, Novák Dezső, Orosz Pál, Perecsi Tibor, Rákosi Gyula, Rátkai László, Varga Zoltán, Vilezsál Oszkár. Vezetőedző: Mészáros József

Dinamo Kijev-Ferencváros 3:0 1975. KEK döntő

Tíz évvel a VVK győzelem után, 1975-ben a Ferencváros újabb szép sikert ért el, ezúttal a Kupagyőztesek Európa-kupájában, a KEK-ben. Nem ez volt az első döntő 1965 óta, hiszen 1968-ben is fináléba jutottak a VVK-ban, ott azonban, az egyetlen kétmeccses fináléjukban kikaptak a Leedstől. 1972-ben pedig, az akkor először UEFA kupa néven kiírt sorozatban egészen az elődöntőig meneteltek.

Dalnoki Jenő még játékosként volt részese a VVK diadalnak, bár a döntőben nem játszott. Visszavonulása után edzőként helyezkedett el kedvenc csapatánál, először az utánpótlásban, 1970-ben egy mérkőzés erejéig a felnőtt csapatot is irányította, 1973-tól pedig ő volt az első csapat mestere, ahol erőteljes fiatalításba kezdett. A KEK döntős csapatot, átlagéletkora miatt szokás csikócsapatként is emlegetni. Bár hírondónak az Dalnoki mellett két játékos is megmaradt az 1965-ös keretből Géczi István, és Juhász István. Dalnoki segítője pedig Novák Dezső volt.

Az előző szezon végén a bajnokság 2. helyén végeztek, a ’70-es évek legendás, tízenegy év alatt kilenc bajoki címet szerző Újpesti Dózsája mögött. Az MNK-t azonban sikerült megnyerni, ennek köszönhetően indulhattak az KEK 1974/75-ös kiírásában.

Az első körben az akkor éppen az angol másodosztályban vitézkedő, onnan a szezon végén ki is pottyanó Cardiff City került az FTC útjába, akik mint Wales-i kupagyőztes képviselték a bárdok országát a sorozatban. Az előző szezon végén adták át az új Üllői úti stadiont, így az odavágó volt az első nemzetközi kupatalálkozó amit itt rendeztek. Az 1965-ös csapatban több világsztár is játszott (pl. Novák, Mátrai, Varga), de a legismertebb név egyértelműen Albert Flóriáné volt. 1974/75-ben már nem állt ilyen jól világsztárokkal a Fradi. Bálint László, vagy Ebedli Zoltán neve arany betűkkel van ugyan beírva a klub történelemkönyvébe, de az igazi klasszis mégiscsak a szezon elején még csak 19 éves Nyilasi Tibor volt. Ő szerezte az első kupatalálatot az új stadionban. Ezt Szabó még megfejelte eggyel, így egy magabiztos előnnyel utazhatott a csapat Nagy-Britanniába. Itt aztán egy jóval könnyebb diadal született, 4:1-re sikerült győzniük a zöldeknek.

A következő körben egy újabb brit csapat, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb hal akadt a frazstadti hálóba, a Liverpool alakjában. Bill Shankly Mersey-parti menedzserkedésének második felében vagyunk, az igazi liverpooli sikercsapat kibontakozásakor. Harmadik évében vagyunk annak a tizenkilencnek, amiben csak egyszer végeztek a második helynél hátrébb (de abban az évben megnyerték a BEK-et), ebből tizenegyszer bajnokok lettek. Az előző szezon azon ritka idények egyike volt, amikor bajnokságot nem, de FA Kupát viszont nyertek. Így kerültek ők is a KEK sorozatba. Ha az 1965-ös elődöntőben kiejtett Manchester Uniteddel kapcsoltban megemlítettük, hogy két év múlva megnyerték a BEK-et, itt se feledkezzünk meg arról, a Liverpool két évvel korábban, és a következő szezonban UEFA Kupát nyert, két év múlva pedig megszerezte első BEK trófeáját, amit aztán meg is tudott védeni. Tehát hat év alatt négy nemzetközi kupát zsebeltek be. Az 1974/75-ös szezonban a Ferencváros akadályozta meg őket ebben. 

1968-ban a Fradi volt az első európai csapat, amelyik kupameccsen győzni tudott az Anfield Roadon. Akkor a kettős győzelem utáni továbbjutást követően a zöld-fehérek meg sem álltak a VVK döntőjéig. Két évvel később viszont összesítésben egy góllal a vörösök bizonyultak jobbnak, amikor már rögtön az első fordulóban összekerült egymással a két csapat. Ezután a Pool menetelt egyészen az elődöntőig. A liverpooli mérkőzés előtti banketten Kökény István viccelődöt is vele, hogy:

Az eddigi találkozók folyamán egyszer a Ferencváros, egyszer pedig a Liverpool jutott tovább a kupaküzdelmekben. S ez így szép, így sportszerű, egyszer egyik csapat, máskor a másik. Tehát, most a Ferencvároson a sor...

A liverpooli vezetők jót nevettek a tréfán, de nem lelkesedtek a sorrendért.

A másnapi mérkőzés főhőse a Fradi kapusa Géczi volt, aki Keegen gólját leszámítva minden lövést hárított, hiába rohamozott 90 percen keresztül az angol csapat. A 90. percben már minden ferencvárosi reménykedett, hogy sikerül kihúzni egy gólos vereséggel, de szerencsére nem sikerült. A ráadásban ugyanis Máté egy kengurucselt követően, az egész liverpooli védelmet kicselezte, és kiegyenlített. Ezt a találatot később Angliában a hónap góljának választották. Ha valaki ismer felvételt a kengurucselről és a gólról, ne féljen megosztani. Szerencsére ekkor már létezett az idegenben lőtt gól szabálya, így az Üllői úti 0:0 után nem kellett harmadik mérkőzést rendezni.

A következő ellenfél a svéd Malmö volt, akit idegenben sikerült meglepően simán, 3:1-re legyőzni. A mérkőzés után jelent meg Nyilasiról a következő dicséret a svéd sajtóban:

Nagy játékos született Malmőben - de sajnos nem az FFM-ben futballozik.

A visszavágón egy lagymatag 1:1-es döntetlen született.

Az elődöntőben az előző körben a Real Madridot búcsúztató Crvena Zvezda következett. A mérkőzés rangjának megfelelően ezt a találkozót a Népstadionban rendezték, ahol 55 000 néző láthatta a Fradi 2:1-es győzelmét. A visszavágón még ennél is sokkal többen, 110 000-en várták a magyar kupagyőztest a belgrádi "Marakana" stadion poklában. Pusztait azonban nem zavarta ez a hatalmas tömeg, már a 7. percben vezetéshez juttatta az FTC-t. A magyar blog és Facebook felületeken mostanában sajnos nagyon gyakran, az angol nevén Red Starként emlegetett Zvezda azonban nem adta fel a küzdelmet. Az 50. percben kiegyenlítettek, majd 5 perccel azután, hogy Bálintot a 70. percben kiállították, meg is fordították az állást, kiegyenlítve ezzel az összesített eredményt. Újra jött azonban a Fradi. Nem telt el újabb öt perc, amikor egy Máté buktatásáért megítélt büntetőt Megyesi gólra váltott, döntőbe juttatva ezzel a zöldeket. Eredetileg Bálint volt kijelölve tizenegyes lövőnek, de az ő kiállítása után Megyesi bátran vállalta a büntetőt.

Az 1975-ös Ferencváros (nem a döntős csapat). forrás: Tempó, Fradi

A bázeli döntőben a Dinamo Kijev következett. Velük tétmeccsen sem előtte, sem azóta nem találkozott a Ferencváros. Amíg 1964/65-ben, a megismételt mérkőzések miatt 13 mérkőzést kellett játszani a döntőbe kerüléshez, most a kisebb mezőny, és az idegenben szerzet gólok miatt 8 meccs is elég volt ehhez, melyeket ráadásul veretlenül sikerült abszolválni

A szocialista időkben ismert volt Alexandr Popov igaz története, aki Marconit évekkel megelőzve feltalálta a vezeték nélküli adatátvitelt, csak éppen az imperialista nyugatiak ármánykodás miatt, nem az orosz tudós találmány lett világhírű. A totális futballal kapcsolatban nem terjedt ilyen legenda, pedig ebben az esetben is megállta volna a helyét. A totális futballt mindenki Rinus Michels nevéhez, és az ő Ajaxához köti. Pedig vele párhuzamosan, tőle függetlenül keleten, a Szovjetunióban, egy bizonyos Viktor Maszlov is feltalált egy letámadásra épülő játékrendszert, ahol az egész csapat együtt védekezik, és támad. Mivel ekkor még a labdarúgás, de az egész világ, különösen a szocialista és a nyugati világ között nem volt olyan globális kapcsolat, mint manapság, nagyon könnyen előfordulhatott, hogy két ennyire hasonló játékstílus fejlődjön ki a világ két különböző pontján, egymástól függetlenül. Maszlov a Dinamo Kijev edzője volt, ő alapozta meg az ukránok sikereit, amivel a legnagyobb szovjet csapattá váltak. Valerij Lobanovszkíj az ő játékosa volt, de mivel játékstílusa nem illett bele Maszlov rendszerébe, el kellett hagynia a Dinamot. Később azonban visszatért szeretett klubjához, és edzőként már tökéletesen azonosulni tudott a Maszlov által kitaláltakhoz. Sőt tovább is fejlesztette azt.

Dalnokihoz hasonlóan, Lobanovszkij is 1973 óta vezette a Dinamót, ami gyakorlatilag megegyezett az 1972. évi EB döntős szovjet válogatottal (az 1974-es VB-n csak azért nem vettek részt, mert a szovjet vezetés nem engedte a válogattnak, hogy a Salvador Allendét kivégző Pinochet-rezsim állttal vezetett Chilével lejátssza a selejtező mérkőzést). Lobanonovszkíj (aki később Rebrov mestere is volt Kijevben) volt az, aki először tudományos alapon kezdett gondolkozni a labdarúgásról. Behozta az elemzésekhez a számítógépet, és kitalálta milyen számok alapján lehet értékelni a játékosok teljesítményét. Ami a hetvenes évek elején az Ajax és a holland válogatott volt a világnak, az volt 1975-ben Lobanovszkij Dinamo Kijevje. Nem véletlenül nevezte őket a holland sajtó is új Ajaxnak, miután az elődöntőben legyőzték a szezon végén holland bajnoki címet szerzett PSV Eindhovent. Ezzel a csúcson levő gépezettel találkozott össze a Ferencváros tartalékos csikócsapata a bázeli fináléban.

Tartalékos, mert míg a szovjetek elhalasztották az utolsó bajoki mérkőzésüket, és már a döntő előtt 10 nappal a helyszínen készültek, a Fradinak a mérkőzés előtti hétvégén el kellett utaznia Békéscsabára, és egy szikrázóan kemény, durvának is minősíthető meccset játszania, ahol Pusztai is súlyosan megsérült. Bálint eleve nem játszhatott az elődöntőbeli kiállítása miatt, de Branikovits sem lépett pályára. Allítólag sérült volt, de ő később azt nyilatkozta nem volt semmi baja, csak 25 évesen már túl öreg volt a csikócsapatba kerüléshez. Ez ezért furcsa, mert a kezdőcsapatból Géczi és Juhász is idősebb volt nála, valamit Bálint is, aki csak az eltiltása miatt nem játszott. Bálint László helyett az a dr. Pataki Miklós került a védelem tengelyébe, aki összesen háromszor szerepelt a zöld-fehéreknél, ebből az egyik a KEK-döntő volt. Hiba lenne a nyakába varrni a vereséget, de tény, hogy végül két gól szerzett róla a Dinamo, akik az eltiltott Vcremejev kivételével a legjobb összeállításban állhattak ki a döntőre.

A két Kelet-európai csapat döntője nem annyira mozgatta meg a helyiek fantáziáját, ők a Real Maridot várták volna. A városban épp szovjet hetet tartottak, de még így sem jutottak el odáig a szervezők, hogy reklámozni kellene az eseményt, így egy kongó St. Jakob stadionban, 13 000 néző előtt kezdődött a mérkőzés. Bár a meteorológusok esőt jósoltak, Bázelben szép idő volt 1975. május 14. este. A mérkőzést 30 országban közvetítette a televízió.  A két csapat összeállítása:

Ferencváros: Géczi - Martos, Pataki dr., Rab, Megyesi  - Juhász, Nyilasi (Onhausz a 60.), Mucha - Szabó, Máté, Magyar. Vezetőedző: Dalnoki Jenő.

Dinamo Kijev: Rudakov - Troskin, Fomenko, Resko, Matvijenko - Muntyan, Kolotov, Konykov, Burjak - Onyiscsenko, Blohin. Vezetőedző: Valeríj Lobanovszkij

Játékvezető: Davidson (skót)

A Dinamo Kijev edzője, a legendás Valerij Lobanovszkij. forrás: Getty Images

Az első 5-10 percben a Ferencváros még egyenlő ellenfélnek tűnt, de a Kijev korszerű játékával, hamar a magyar ellenfele fölé kerekedett. Különösen a jobbhátvéd Troskin gyakori előretörése okozott komoly fejtörést a Fradi védelmének. A 18. percben Blohin indította Onyiscsenkót, aki kicselezte Pataky dr-t és 11 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtt. A Fradi ezután is csak kereste önmagát, míg a szovjet csapat egymás után vezette a támadásokat, elsősorban Troskin és Blohin révén. 40. percben siker koronázta a próbálkozásaikat. Ismét Onyiscsenko talált a hibázó Géczi kapujába. 25 méterről ível kapura, a magyar csapat kapitánya úgy látta fölé megy a labda, de az hirtelen lefelé vágódott, és behullott a hálóba. A félidő végéig kellett várni arra, hogy Rudakov kapusnak védenie kelljen. Máté küldött veszélyes lövést az ukrán kapura.

Szünet után a Dinamo kicsit visszavett a tempóból, de a Fradi így sem igazán találta rajtuk a fogást. Ráadásul a baj nem járt egyedül. Nyilasi az 55. percben megsérült, helyette Onhausz állt be. A 67. percben újra kiderült, mennyire hiányzik Bálint. Blohin is gólt szerzett, akit Pataki képtelen volt szerelni, a szovjet gólkirály elment mellette, és Géczit is becsapva, kisodródva, 4 m-ről lőtt. A lövésbe Martos még beleért, de ez csak arra volt elég, hogy az ő lábáról kerüljön a hálóba a labda. Ezzel eldőlt a mérkőzés.

Ez volt a szovjet labdarúgás első nemzetközi kupagyőzelme, a magyarnak az ötödik döntője. Az öt döntős szerepesből egy évtized alatt hármat a Ferencváros harcolt ki magának. Ezután újabb 10 évet kellett várni a következő, ezidáig utolsó magyar kupadöntősre, a Videoton UEFA Kupa menetelésére. 1975 nyarán Dalnokinak egy MLSZ által szervezett edző továbbképzésen be kellett számolnia, ahogy ők fogalmaztak, a kudarc okairól. Pedig a ’70-es években már messze nem volt olyan sikeres a magyar labdarúgás, mint a korábbi évtizedekben. Az 1970-es VB volt az első, amire nem sikerült kvalifikálni magát a magyar válogatottnak, annak ellenére, hogy nevezett rá (az 1930-as, és az 1950-es VB-re nem is neveztünk). És bár 1972-ben sikerült bekerülni az EB négyes döntőjébe, és az olimpia döntőjébe, az 1974-es VB-re ismét nem jutottunk ki. Klubsikerként a Fradi 1972-es UEFA kupa, és a Dózsa 1974-es BEK elődöntőtőjét tudjuk elkönyvelni, és ezt a KEK döntőt, ami az MLSZ szerint mégis kudarcként kellett kezelni. Bár volt olyan hang is a mérkőzés után, hogy a magyar labdarúgás megújhodásához újabb lökést adhat, hogy a csapat bekerült a KEK döntőjébe. Bizonyították ugyanis, hogy a kemény és következetes edzésmunka, a fiatalítás, a lelkesedés meghozza a kívánt gyümölcsöt. Innen azonban már csak lefelé volt út, annak ellenére is, hogy a következő három világbajnokságon ismét ott voltunk.

Később Dalnoki Jenő többször elmesélte a következő történetet, amikor a döntőn történtekről kérdezték:

A döntő napján odajött hozzám egy korábbi francia válogatott kapus, aki akkor az Adidas képviselője volt, és szép pénzt ígért nekem, ha a futballcipőkre felfestjük a három csíkot. Látszanak úgy a csukák, mintha az Adidastól származnának... Nem mentem bele, de nem sokkal később azt láttam az öltözőben, hogy a játékosok festik a csíkokat. Mi folyik itt? - dühöngtem, mire mindenki úgy felelt, hogy ez szövetségi parancs. Valaki járt már előttem az öltözőben... Na most, a futballisták azzal viccelődtek, hogy „én vagyok a Picasso”, „én meg a Munkácsy”, ahelyett, hogy a meccsre összpontosítottak volna. Még szép, hogy kikaptunk...

Bár a két csapat tétmérkőzésem a mostani BL meccsek előtt csak a bázeli döntőben találkozott egymással, a következő nyáron egy spanyolországi négyes tornán - amelyen a Barcelona, a Sevilla, a Kijev és a Ferencváros vett részt – igaz, csak barátságos mérkőzésen, de lejátszatták a visszavágót, és ezúttal 2-1-re az FTC győzött. A Dinamo erejét jól mutatja, hogy sokan a világ legjobb csapatának tartották a KEK győzelem után. A szezon végén Blohin kapta az Aranylabdát. Két évvel később, amikor a Liverpool az első BEK győzelmét aratta, a Kijev az elődöntőig jutott a legrangosabb kupasorozatban. A következő nagy kijevi generációra egy évtizedet kellett várni, amikor Lobanovszkij csapata az Atletico Madridot verte 3:0-ra, szintén a KEK döntőjében, 1986-ban. Blohin ekkor is feliratkozott a góllövőlistára. Ennek az erődemonstrációnak nem mi voltunk az elszenvedői, de ezen a nyáron sajnos mi is ízelítőt kaphattunk a szovjet űrfociól Iraputoban. Ez a szovjet generáció is EB döntős volt, 1988-ban.

A Fradi ennek a szezonnak a végén az NBI harmadik helyén végzett. Egy évvel később azonban megnyerte a bajnokságot, és a kupát is. A ’70-es években ezen kívül csak egy olyan bajnoki szezon volt, aminek a végén nem az Újpesti Dózsát koronázták meg.

A KEK döntős FTC kerete: Bálint László, Branikovits László, Ebedli Ferenc, Ebedli Zoltán, Eipel Ferenc, Géczi István, Juhász István, Kelemen Gusztáv, Magyar István, Martos Győző, Máté János, Megyesi István, Mucha József, Nyilasi Tibor, Onhausz Tibor, Pataki Miklós, Pusztai László, Rab Tibor, Szabó Ferenc, Takács László, Viczkó Tamás. Vezetőedző: Dalnoki Jenő

...na és a Barca?

Kocsis, Kubala, Czibor Barcelona mezben

És, hogy mi újság a Barcelonával? Furcsa, de tétmérkőzésen még sosem találkoztak a Ferencvárossal. 1922-ben két nap alatt kétszer játszottak egymással barátságos mérkőzést a katalán fővárosban, mindkétszer a házigazdák győztek 2:0-ra. 1933 karácsonyán, szintén két nap alatt lejátszott két mérkőzésen pedig Barcelona válogatottjától szenvedtek előbb 4:0-s vereséget, majd másnap 3:3 döntetlen született. 1972-ben ugyanitt, szintén tét nélküli összecsapáson 2:2-es döntetlen született. Legutóbb 1977-ben Badajozban, az Iberico kupán szintén a katalánok győztek, ezúttal 3:0-ra. Legyőzni tehát még egyszer sem sikerült a katalán sztár gárdát, de nem csak a Fradinak, más magyar csapatnak sem. 1969-ben a Rába ETO-t, 1975-ben a Vasast búcsúztattak kettős győzelemmel.

A Fradi és a Barca között a játékosok miatt van említésre való kapcsolat. Hiszen az ’50-es, ’60-as évek Barcelonájában három legendás ex-Ferencváros csatár is megfordult, Kubala László, Kocsis Sándor, és Czibor Zoltán személyében. A ma sztárja már nem magyar, hanem egy zseniális argentin.

Borítókép: az 1965-ös VVK győztes FTC