Vége a fagyoskodásnak, és a szemünknek sem kell már a szürke árnyalataival megelégednie. Ennek tökéletes megéléséhez ajánlunk rózsakerteket, botanikus kerteket és japánkerteket Budapesten és a város környékén.

1/22

Zuglói Japánkert

Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnáziumot különböző gyűjtemények, üvegházak, ágyások, szőlőtőkék veszik körbe. Az iskola ékessége Budapest első japánkertje, amelynek gondozásában a tanulók is részt vesznek. A majd százéves kertnek a 30-as években olyan híres látogatói is voltak, mint a japán császári család hercegi tagjai. Csodás kis épületeket, gyönyörűen tervezett növénycsoportokat, csobogókat pedig szép számmal találunk itt egy romantikus sétához.

2/22

Margitszigeti japánkert

Tegye föl a kezét, aki nem randevúzott itt életének valamelyik szakaszában. A 2014-ben felújított park látogatása ingyenes, a hely igazi meseország a sziget Árpád híd felőli csücskében, csobogókkal, vízbe hajló különleges növényekkel, hidacskákkal, ösvényekkel, és a Marosvásárhely főterén álló Bodor-kút másolatának, a zenélő kútnak a csodás dallamait is meghallgathatjuk egy-egy kellemes séta során. 

3/22

Szentendrei japánkert

A japánkert éppen annyira érvényes szimbólumok tárháza, mint a festői tájak természetbe való adaptálása. Utóbbinak lehetünk szemtanúi a még gyerekkorú, mindössze 6 éves szentendrei japánkertben, aminek még bő évtizede van hátra addig, míg a növények megnőnek és tökéletes esztétikai élményt nyújtanak. A park központjában teapavilon áll, amely mintha lebegne a vízen, a növényzetet pedig úgy alakították ki, hogy a festők városában minden évszakban festői hatást keltsen.

4/22

f

Kevesen tudják, hogy az állatkert több mint nyolcszáz állatfaj mellett több ezer növénynek is otthont ad. Az egyik legszebb része a japánkert, ami rendezettségével, minden évszakban különleges színeivel ragadja meg a látogatók képzeletét. Egy újabb csodás helyszín, ha cseresznyevirágzást, vízen remegő rózsaszín szirmokat szeretnénk látni. Az állatkertnek amúgy nem csak japánkert része van, hanem számos szépen elrendezett területtel, üvegházzal is találkozhatunk, a belépővel mindent megnézhetünk. 

5/22

Gül Baba

A titkos randihelyből az elmúlt évek felújítási munkáinak köszönhetően lett nagyszabású turistalátványosság, ahol a csodás virágok mellé még szebb kilátást is kapunk. A grandiózus épületegyüttes egyelőre még kissé kopár, de bízunk benne, hogy a növények hamarosan újra birtokba veszik a falakat, addig is élvezhetjük a bódító virágillatot és a pazar panorámát. 

6/22

Budatété

Jóllehet a kert elsősorban a szakmai közösség számára készült, azért a 2 hektáron 1200 rózsafaj illatát és szépségét mi is megkapónak fogjuk találni. A rozárium felbecsülhetetlen értékű génbank, aminek a kártevők elleni küzdelemben is nagy szerepe van. A legtöbb faj május környékén virágzik, és azt is érdemes figyelembe venni, hogy az ágyások a napon találhatók, de a hatalmas fák árnyékában, a klasszicista szobrok tekintetétől kísérve számos padon pihenhetünk és romantikázhatunk. 

7/22

Jókai Mór svábhegyi rózsakertje

A híres író regényeiből, csodás tájleírásaiból is képet kaphatunk természetszeretetéről. Azt azonban kevesen tudják, hogy annyira rajongott a természetért, hogy 1853-ban, első sikereinek bevételeiből egyből egy svábhegyi telket vásárolt magának, ezt a csodás kertet pedig még most is láthatjuk. Jóllehet a terület eredetileg nagyobb volt, azért még most is jut elég hely az illatos rózsáknak, a hatalmas fáknak és némi szőlőnek is. A belépésről részletes infókat Facebook-oldalukon olvashatunk. 

Arborétum vagy botanikus kert?


Fontos, hogy a két, sokszor rokonértelemben használt fogalom nem ugyanazt a kerttípust tükrözi. A botanikus kert vagy füvészkert oktatási, tudományos céllal létrehozott, valamilyen szempont alapján csoportosított növények gyűjteménye, amelynek általában üvegházas és vízparti része is van, míg az arborétum kifejezetten fás szárú növények, tehát cserjék, bokrok, fák bemutatására törekszik. Ha pongyola, de hangzatos újságírói sziporkákat szeretnénk elszórni, akkor úgy fogalmaznánk, hogy az arborétum olyan botanikus kert, amiben szemmagasságtól kezdődnek a zöld színű látványosságok. A természetben szerencsére mindenütt csodák várnak, így a gyakorlat azért másképp működik. 

8/22

elte

Már A Pál utcai fiúk óta ismerjük a Füvészkert tavát, a tavaszi cseresznyevirágzás, az üvegházak és a parkocskák pedig számtalan csodás meglepetést tartogatnak a háromhektáros, mintegy 8000 növényfajjal büszkélkedő területen. A hely nagyon kedvelt a fővárosban élők körében, így elképzelhető, hogy a kívántnál több látogatóba botlunk például hétvégenként. Több mint kétszáz éves páfrányfenyők, üvegházak, bambuszrengeteg, virágzó narancsfák és az ezernyi árnyalatban pompázó növények teszik igazán különlegessé a több mint 250 éves Füvészkertet. 

9/22

Budai arborétu

Az Agrártudományi Egyetem egyik campusának is helyet adó intézmény elődjét, egy kertészeti iskolát a Bach-korszak idején hozták létre. Az arborétum a csodás növények mellett több érdekes és megosztó modernista épületnek is helyet ad. A kert közel 7 hektáros, a Gellért-hegy meredek oldalában helyezkedik el, és két részre oszlik, hiszen keresztülszeli a Ménesi út. A felsőbb terület békebeli hangulatot áraszt, míg az alsó, Feneketlen-tó felőli oldal jól hozza az egyetemek modern világát.

10/22

Mőcsényi Mihály botanikus kert

A Liget eredetileg 1967-ben alapított, de később nagyon leromlott állapotú botanikus kertjének felújítása két éve fejeződött be. A tájépítészet nemzetközileg is elismert tudósáról elnevezett botanikus kertben mintegy 335 különböző növényfajt ültettek el, több mint 35 000 példányban, ezenkívül rengeteg madáretetőt, fészeknek való odút is látunk, és kifejezetten sok tábla segít fölismerni, hogy milyen növényeket is látunk. A névadó, Mőcsényi Mihály kertészmérnök egyébként a Városligetet megújító tájépítészeti pályázat megfogalmazásában, kiírásában, illetve a zsűri társelnökeként a pályaművek elbírálásában is részt vett. 

11/22

soroksári B

A belvárostól olyan 20 kilométerre, 60 hektárnyi vadregényes területen találjuk a Soroksári Botanikus Kertet. A terep maga az anyatermészet, de a burjánzó növényzet közé tájékoztató táblákat is rejtettek, melyek egy kijelölt túraútvonalat sejtetnek. Lehet ezt követve haladni, lehet túravezetést kérni, és lehet bolyongani is – utóbbi esetben érdemes a tó mellett letelepedni, júniusban pedig szentjánosbogár-túrára is benevezhetünk. 

12/22

Gödi Huzella Kert

Számunkra ez a tavasz egyik legkedvesebb meglepetése, ugyanis a 22 évig tetszhalott állapotban lévő kertet nemrég felújították. A park korábban Arany Jánosé volt, fia adta el a Huzella családnak. Arborétumában csodás örökzöldek vannak, dísze a lépcsőzetesen kialakított tórendszer. Szorosan kötődik az ártérhez, úgynevezett galériaerdő része is van, számos védett növényfajjal. 

13/22

Gödöllői Erdészeti Arborétum, MATE Botanikus Kert

Ha tiszteletre méltó óriás fákat szeretnénk látni, kétségtelen, hogy Gödöllő felé kell vennünk az irányt. Az erdészeti arborétum 1902-es létesítésének célja a hazánkban állományt nem alkotó fafajok, leginkább fenyőfélék telepítése volt. A terület a háború után, a 60-as évektől kezdte elnyerni mai formáját. Jelenleg 154 erdőtípust, fafajokat és hozzájuk kapcsolódó társulásokat figyelhetünk itt meg. A területtől kocsival bő negyedóra alatt jutunk a Szent István Egyetem gödöllői campusán található botanikus kertbe. Az 50-es évek óta működő terület legszebb ékessége a közepén található, közel 20 méteres, mintegy kétszázszáznyolcvan éves matuzsálem, egy vadkörtefa, a 2014-es európai Év Fája verseny ezüstérmese. 

14/22

Budakeszi Arborétum

Az ismert vadasparktól rövid autóútnyira csodás arborétum is vár minket Budakeszin. Az 1959-ben alapított társulás még most is bővül, tavaszi hagymásokkal, gyöngyvirággal, peóniákkal és egy-egy fafajjal is gyarapszik az élővilága. Madárház, állatsimogató, játszótér és fedett tűzrakó is várja a látogatókat, a helyszín pedig kiváló rendezvényekre, születésnapokra is. Nem bírjuk megállni – mert annyira várjuk a májusra ígért nyitást –, és megemlítjük, hogy az arborétum közelében hamarosan látogatásra alkalmassá válik a Budakeszi Herbárium is, amelynek területén betekintést nyerhetünk majd a növényekkel való tudományos munkába, és végigsétálhatunk a dendrológiai, vagyis a fás növényekkel foglalkozó tanösvényen is.

15/22

A Kertész Kertje

Szomoru Miklós kertészmérnök csodás, eldugott, 800 négyzetméteres oázist varázsolt a Pilis közepére, ami tavaly bizonyos napokon látogatható volt, reméljük, hogy idén is mehetünk majd gyönyörködni. A kisebb alapterületű kert különböző tájépítészeti megoldások segítségével egészen tágasnak tűnik, az egymás mögötti növények sorai a környező hegyek vonalaihoz illeszkednek. Madárraj, angol-, olasz- és zöldségeskert, pillangóhadsereg és olyan zöld gyep, ami itthon szinte egyedülálló. A látogatás szerintünk a rengeteg virág miatt inkább felnőttprogram, de az állandóan repdeső lepkék miatt különösen csodálatos élmény. 

16/22

Budakalászi Kemotaxonómiai Botanikus Kert

A Gyógynövénykutató Intézet botanikus kertjében különleges módon, a bennük található kémiai anyagok szerint csoportosították a növényeket. Az itt található 900 taxon (faj, alfaj) a Rolf Dahlgren svéd botanikus zárvatermő növényeket magában foglaló és a növényekben található másodlagos kémiai anyagokat alapul vevő fejlődéstörténeti rendszerének megfelelően rendeződik el. A kertet üvegház egészíti ki, a látogatás pedig előre bejelentett csoportok számára lehetséges, a helyszínre autóval a legkényelmesebb ellátogatni. 

17/22

Alcsúti Arborétum – Alcsútdoboz

Bár a hóvirágok már elnyílófélben vannak, a 40 hektáros Alcsúti Arborétum így is csodás meglepetéseket tartogat (képünkön például a szentjánosbogarak rajzását látjuk). A babaház és egy költői hangulatú rom árnyékában pihenhetünk, eligazodásunkat pedig táblák segítik. Gyerekekkel érdemes a Vál-völgyi kisvasutat is kipróbálva érkezni a helyszínhez, amely babakocsival is kiválóan látogatható. Érdemes azonban hét közben jönni, hétvégén ugyanis rengeteg a látogató. 

18/22

Nemzeti Botaniku

A picike, 27 hektáros terület tele van felfedezésre váró növényekkel, üvegházakkal, szigetecskékkel és ösvényekkel, még saját kis vízimalma is van. A kert nagy előnye, hogy nyári hőségben, mikor mindenki a strandon hűsölne, is sok látnivalót kínál, a szilfák, kőrisek árnyékában csodás a hűsölés, miközben jól látjuk a tavat és az azt beborító gyönyörű, rózsaszín lótuszokat

19/22

Pákozdi Pagony

Szerintünk az egyik legjobb hely a Velencei-tónál, ahol tűlevelűek, erdő, hatalmas rét, vadaspark és egy csodás kilátó is segíti a kikapcsolódást. A közelben lévő szúnyog-szigeti Halászcsárdában séta után kiadósat ebédelhetünk, a környéken csónakkikötő található, a bicikliút pedig a park mellett halad el. Érdemes tehát a látogatásunkat egy jó kis tókörrel vagy hűsítő csobbanással összekötni. 

20/22

Bertényi Miklós Füvészkert

A Pesthez képest általában jóval hűvösebb visegrádi erdőben csodálatosan esik a kirándulás, mégis kevesen tudják, hogy a hétvégente családokkal túlzsúfolt Apátkúti-völgyben, az Ördögmalom Étterem mögött igazi meseország, egy arborétum rejtőzik. A területre sokfajta fenyő mellett több egzotikus, ázsiai növényfajt is betelepítettek. Emellett törekedtek a jó állapotban lévő őshonos tanúfák megőrzésére is, így jó néhány több száz éves monstrum vigyáz a tövében megbújó, színes eredetű társaságra. 

21/22

Martonvásári Kastélypark

Nemcsak a park közepén álló, a hosszabb ideig itt élt Beethovenről nevezetes kastély kelt angolos hatást, de a körülötte lévő park hazánk egyik legszebb angolkertje. A romantikus ösvények, a hatalmas fák, a tágas mezők, a tó és a csobogók mintha egy Jane Austen-regény díszletei lennének, Mr. Darcyért kiáltanak. A kert csak 1954 óta természetvédelmi terület, de már a kastélyt több mint 200 éve alapító Brunszvik Antal is nagy gondot fordított a rendezésére, kialakítására, és ez látszik is rajta. A folyamatos karbantartás és a csodás épülettel együtt fejlődő növényzet összhangja igazán különleges, a park egyik legszebb ékessége egy mintegy 200 éves mocsári ciprus

22/22

Agostyáni Arborétum

A Tatától 7-8 kilométerre található, 30 hektáros arborétumban jó levegő, madárcsicsergés és csodás, hatalmas fák fogadnak bennünket. A területen közel 300 fajjal találkozhatunk, az 50-es, 60-as években ültetett fák mára impozáns méreteket értek el, és csodás esztétikai élményt nyújtanak. 

Címkék