Bármennyire is az online világban élünk, és a jegyzeteinket is gyakrabban írjuk a telefonunkba, kézzel írni nemcsak menő, de felüdülés is lehet. Főleg akkor, ha a megszokott vonalas füzet helyett valami izgalmasabbat választunk, sőt, különféle matricákkal és kapcsokkal díszítjük. Egy csodás mintás noteszbe sokkal szívesebben jegyzeteljük le a gondolatainkat, mint hogy újabb fájlt nyissunk a gépen vagy a mobilon, ráadásul ha mindehhez álmaink töltőtollát is megtaláljuk, akkor biztosan egy regényt írunk. Összefogtunk a Fiókkal, és összegyűjtöttünk nektek 13 noteszt, írószereket és egyéb kellékeket, hogy igazi felüdülés legyen az írás.

1/13

NUUNA notesz

Ha valami igazán különlegesre vágytok, és az írást egy egészen más dimenzióba helyeznétek, akkor a NUUNA noteszek közül szerezzetek be egyet, mert tele vannak titkos, szépséges részlettel és ötlettel. A noteszek tervezésénél egyrészt gondoltak a környezetbarát megoldásokra, így környezetkímélő technológiák és anyagok felhasználásával készültek, másrészt mindegyik már önmagában is egy dizájntárgy – 2016-ban Red Dot Design Awardot is nyertek. Van közöttük pontozott, milliméterbeosztású és felhőmintás papírral ellátott füzet is. A mi kedvenceink között a Milky Way- és a Not White-kollekció szerepel, utóbbi színes papírjaira szerintünk nagyon inspiráló jegyzetelni vagy rajzolni.

Webshop

2/13

Papierniczeni notesz

A minimalizmus hívei szeretni fognak ebbe a puha borítós, cérnával fűzött, sima lapos noteszbe irkálni, ugyanis csak egy-két vonal díszíti az egyes emberi érzelmek inspirálta füzeteket. A lengyel manufaktúra termékeire jellemző a letisztult megjelenés és színhasználat, és a Lico noteszeknél sincs ez másként.

Webshop 

3/13

Leuchtturm1917 Notebook

1917-ben alapították a Leuchtturm gyárát, úgyhogy a márka neve is ennek állít emléket. A német származású, prémiumminőségű, síkra nyitható noteszek sokak kedvencei között szerepelnek, ugyanis az egyszerű megjelenés és a különböző színek mellett itt mindenki eldöntheti, hogy puha vagy kemény fedeles füzetbe írna-e szívesebben. Mi nagyon szeretjük a puha borítós verziót, ami jegyzeteléshez, skicceléshez, naplóíráshoz ideális, ráadásul a számozott oldalak kicsit olyanná teszik, mintha egy könyvet írnánk.
 

Webshop
 

4/13

Traveler’s Company Notebook

Egészen más világba csöppenünk, ha egy bőrkötéses noteszbe jegyzetelhetünk. A japán Travelers Company Notebookok utazónoteszeinek kialakítását személyre szabhatjuk a különböző utántölthető lapokkal, zsebekkel és mappákkal, sőt még vízálló lapokat is tudunk beletenni. Ez a márka különös figyelmet fordít a felhasznált anyagokra, amik között újrahasznosított papírt is találhattok. Ha egy ilyen füzetbe írtok, biztosan egy század eleji írónak fogjátok érezni magatokat.

Webshop 

5/13

Leuchtturm1917 Bullet Journal notesz

Ha ti is imádtok rendszerezni, akkor biztosan találkoztatok már a Bullet Journal kifejezéssel, amelynek segítségével egyetlen füzetben átláthatjátok a napotokat. A német Leuchtturm1917 márka a kézírás fontosságára hívja fel a figyelmet, és különösen nagy gondot fordítanak az egyszerű, minimálmegjelenésre és az apró részletekre meg persze a magas minőségre. Nemcsak egyszerű füzeteket, de Bullet Journal-vezetésre alkalmas pontozott noteszeket is készítenek, amiket érdemes beszereznetek.

Webshop 

6/13

Suatelier design határidőnapló

A dél-koreai Suatelier design határidőnaplója azért is olyan nagyszerű, mert az év bármely napján beszerezhetjük és elkezdhetjük, ugyanis dátumozatlan. A tervezőben 48 heti bontás és 14 jegyzetoldal várja, hogy teleírjuk.

Webshop 

7/13

Malinovka To Do notepad

Ha már beszereztétek a noteszeket, érdemes egy asztali heti tervezőre is lecsapni a Fiókban, nekünk a Malinovka termékek nagy kedvenceink, már csak azért is, mert a megvásárlásával egy magyar tervezőt támogathatunk. A márka mögött Szolnoki-Szendrődi Judit formatervező áll, az általa tervezett, fekete-fehér színekben megjelenő kollekció egyedisége, hogy a szabad festés és a tintafoltok szabálytalan tökéletessége inspirálta.

Webshop 

8/13

Kaweco tollak

A jellegzetes, nyolcszögletű tollak Sport-szériája az 1972-es müncheni olimpiai játékok idején robbant be újra a köztudatba, pedig a Kawecót 1883-ban alapították. Az írószerrajongók nagy örömére az elmúlt években ezt a sorozatot újrakezdték gyártani, változatlan formavilággal, különleges anyagok, sárgaréz, alumínium és műanyag használatával. Nagyon szeretjük ezeket a klasszikusokat, amik között van golyóstoll, rollertoll, töltőtoll és még nyomósirón is.

Webshop 

9/13

Kalligráfiaeszközök

Ha a sima írás helyett néhány címet cirkalmasan írnátok, akkor érdemes a kalligráfiával próbálkozni, ehhez pedig célszerű beszerezni a Rico kalligráfiakészletet, amiben van mártogatós toll, tinta és kezdőknek való tollhegyek is, hogy mindenki kipróbálhassa, milyen a vágott és a ponthegy közötti különbség.

Webshop 

10/13

Suatelier matricák

A Suatelier márka nemcsak füzetek, de matricák gyártásával is foglalkozik, úgyhogy ha már beszereztétek álmaitok noteszét, akkor érdemes körülnézni a matricáik között is. Ahhoz, hogy igazán egyedivé varázsoljátok a jegyzeteiteket, különféle figurás matricák közül válogathattok.

Webshop 

11/13

Midori gémkapcsok

A japán Midori termékeivel még egyedibbé tehetitek a noteszeket és a papírokat, mi a különböző figurás, állatos gémkapcsokat ajánljuk, mint a pingvin, a kacsa, a kutya, a cica vagy az elefánt, így akár egy egész állatkert lehet a füzeteitekben.

Webshop 

12/13

Notabag bevásárlótáska

Ha már elmentek egy papír-írószer-bevásárlókörútra a Fiókba, akkor érdemes beruháznotok egy Notabag átalakítható táskába is, hogy a sok noteszt, írószert és gémkapcsot haza is tudjátok vinni. Ez egy olyan szatyor-táska, ami még a kerékpáron is használható, mert egyetlen pánt meghúzásával átalakítható és hátitáskaként viselhető. A táska belsejében egy pluszzseb is van, ebben elférnek a kulcsok és az apróságok, de ha épp nem használjuk, akkor ebbe hajtogathatjuk az egészet.

Webshop 

13/13

24Bottles

Ha különféle feljegyzéseinket nem otthon, hanem valahol a természetben vagy egy budapesti parkban készítenénk, akkor jó ötlet, ha magunkkal viszünk egy palackot is, hogy meglegyen a hidratációnk. A 24Bottles rozsdamentes acél palackjait előszeretettel ajánljuk, hiszen sokkal jobb újratölthető kulacsokat használni, mintsem folyamatosan vásárolni az egyszer használatos PET-palackokat. Az Urban-széria a hétköznapokra jó választás, míg a Clima termoszok hosszabb kirándulásokhoz vagy városi bóklászásokhoz is jók. 

Webshop 

Címkék