Az első találkozás
Petőfi verseiből és útinaplójából a mindent elsöprő, első látásra szerelem képe rajzolódik ki előttünk, holott az első találkozás (1846. szeptember 8.) még nem keltett figyelemre méltó érzéseket Júliában, aki a későbbi randevúk során sem viszonozta egyértelműen a költő szerelmét. Petőfi 1846. szeptemberi utazásának a kolozsvári országgyűlés volt a fő célja, ám előtte tett egy Szatmár vármegyei kitérőt, és ennek köszönhetjük a magyar irodalom egyik leghíresebb szerelmi történetét.
A két fiatal Nagykárolyban, a frissen főispánhelyettesnek beiktatott Szerdahelyi Pál tiszteletére rendezett megyebálon találkozott először, ám erről egyikőjük sem jegyzett fel akkor semmit. Ahogy Gyimesi Emese is írja Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca című könyvében, csak a külső szemlélőkre lehet hagyatkozni, ők pedig nem érzékeltek köztük heves vonzalmat, hiszen
Julia, mint mindig, külsőleg e társalgás alatt is hideg maradt, Petőfi pedig mint ébren álmodó, keveset beszélt
– írta 1879-es visszaemlékezésében Lauka Gusztáv.
„az a Petőfi gonosz egy fiú”
Amikor a költő kevéssel az első találkozás után, szeptember 19-én ellátogatott az erdődi várba – Szendreyék otthonába –, a fiatal lányban már sok mindent megmozgatott, ám ezt Júlia még magának sem merte bevallani. Hullámzó lelkiállapotát tükrözi legfőbb bizalmasához, Térey Máriához írt levele is:
„(...) furcsán érzem magam – az a Petőfi gonosz egy fiú – olly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, különben annak úgy is tüzes lakosa föllázad ellene, és azt a száraz, hosszú, illy eseteknél tehetetlen házőrt úgy kiveti onnan, hogy idő kell hozzá, mig ismét részt vehet uralkodásban. (...) Igazán, ha nem ösmerném magam jobban, azt hinném, hogy sze-s vagyok!”
Szendrey Júlia ebben a levélben írta le először Petőfi nevét, s bár a költő egy hónapos nagykárolyi tartózkodása alatt a lány még a kedvenc rejtekhelyét is megmutatta neki, sokáig kételkedett Petőfi érzelmeinek mélységében. Petőfi már ekkor arról ábrándozott, sőt, ismerőseinek már ekkor kijelentette, hogy vagy Szendrey Júlia lesz a felesége, vagy senki, de a lány ekkor még rendre kikosarazta.
Nem kellett sok idő viszont ahhoz, hogy Júlia egy levélben megvallja érzelmeit Petőfinek,
sőt, bár árnyaltan, de a jövőbeni házasság lehetőségét is felvázolta neki. Petőfivel szinte madarat lehetett fogadni, csak úgy ontotta magából ebben az időszakban a Júlia utolsó pillanatban érkező szerelmi vallomásáról, az ábrándozásról, a csók hiányáról szóló verseket.
Petőfi feleségül kér egy másik nőt
Nem Júlia volt az egyetlen, akit Petőfi feleségül kért. Sőt, már javában udvarolt neki, amikor hirtelen felindulásból, na meg némi dacból feleségül kérte Prielle Kornéliát. Alig két hónappal Szendrey Júliával való megismerkedése után, 1846 novemberében Petőfi Debrecenben járt, ahol Szigligeti Ede egy darabjában látta játszani a színésznőt. Prielle elszavalta Petőfi A virágnak megtiltani nem lehet című versét, ez pedig úgy megindította a költőt, hogy másnap
megkérte a kezét, ÉS – amire senki nem számított – Kornélia igent mondott.
Petőfi még aznap este szerette volna megtartani az esküvőt, de református lelkész barátja nem volt hajlandó összeadni őket, mondván, háromszor ki kell hirdetni szándékukat. Petőfi másnap már a katolikus prépostnál próbálkozott, és még katolizálni is hajlandó lett volna, ám az esküvőből végül nem lett semmi. A hirtelen házasulás mögött sokan Júlia bizonytalankodását sejtik, míg mások azzal magyarázzák, hogy Petőfi ekkor tudta meg: Júliának korábban egy gróf Lokodetti nevű osztrák dzsidás hadnagy is udvarolt, sőt, viszonyuk is volt, ez pedig felháborította a költőt. Bár mindez csak pletyka volt, Petőfi bosszúból mégis elvett volna egy másik nőt.
Valóban édesek voltak a mézeshetek?
Bár Szendrey Ignác eltiltotta egymástól a fiatalokat, és végig ellenezte szerelmüket (hiszen nem vagyontalan költőt szánt férjül lányának, hanem a királyi tanácsos fiát, Uray Edét), egy évvel megismerkedésük után, 1847. szeptember 8-án Júlia és Sándor mégis összeházasodtak. Az esküvő és az ünnepélyes májusi eljegyzés előtt
Petőfi hősszerelmesként még azt is felajánlotta Júliának, hogy megszökteti, de a lány nemet mondott.
Az esküvőt végül az erdődi vár kápolnájában tartották, ám az édesapa nemcsak a hozományt tagadta meg, de áldását sem adta a párra, ráadásul az esküvőtől is távol maradt.
A mézesheteket Koltón, Teleki Sándor kastélyában töltötték, de nem a gróf vendégeként: Petőfi elkérte maguknak az egész kastélyt, azzal a kikötéssel, hogy amellett, hogy az egész személyzetet elküldi, ő maga is távozzon – csupán a szakács maradt ott, miután Teleki figyelmeztette barátját, hogy
ennetek is csak kell, mert turbékolásból nem éltek meg.
Az ifjú pár a hathetes nászút során ismerte meg egymást igazán, és mivel mindketten erős személyiségek voltak, az idilli napok mellett a feszültség is megjelent közöttük. Erre emlékeztet Petőfi a Szerelem országa című verse, illetve Júlia Koltón írt naplójának néhány részlete, míg Petőfi István felesége, Gaylhoffer Antónia így emlékszik vissza a szeptember végi napokra:
Petőfi valamiért megneheztelt rá (ti. Júliára). Ő akkor elkeseredetten kiült a kastély egyik magas ablakára, s eltökélt szándéka volt, hogy leveti magát onnan, ha Petőfi nem békiti ki. Már-már végre akarta hajtani tettét, mikor Petőfi hirtelen a szobába lép, s meglátva őt, amint himbálódzva kihajlik az ablakon, odarohan: Gyere, ne haragudjunk egymásra! Juliska, az Istenért! – kiáltja Petőfi, görcsösen átkarolva őt – ne tréfálj... És megcsókolva egymást, kibékültek.
A házasság mindkettejükre inspirálóan hatott: létrejött a hitvesi líra, Júlia pedig már nemcsak a levelezéseire és naplóbejegyzéseire koncentrált, de költőként is megismerték a nevét. Irodalmi munkásságának a mai napig kevés olvasója van, holott ő fordította le először magyarra Andersen meséit.
Források:
- Gyimesi Emese: Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca, Szendrey Júlia-kutatás, Budapest, 2024
- Milbacher Róbert: Ködképek az irodalom láthatárán, Magvető, 2024
(Borítókép: Polyák Attila – We Love Budapest)
