„Más embertől lopni bűncselekmény, az államtól dicsőség” – Megnéztük a Kék Pelikant

Mivel a 90-es években én még javában barbie-ztam, és a kisiskolások mindennapi „problémáival” voltam elfoglalva, a vonatjegy-hamisítás biznisze teljesen ismeretlen volt számomra. Úgyhogy a Kék Pelikan nekem nemcsak az egyszerre furcsa és otthonos korszakot hozta vissza, de végre azt is megértettem, miért tudták a fiatalok abban a korban bejárni egész Európát.

Persze van ebben az egészben valami sajátosan magyar, megoldjuk okosba’ mentalitás, s bár a hamisítás alapvetően bűntény, a filmet nézve egy percig sem tudtam haragudni a jegyhamisítókra, jegydílerekre és az utazó fiatalokra. Nagyon úgy tűnik, hogy a MÁV is hasonlóan volt velük, nem indított utánuk elfogató hadjáratot, így vagy jó tíz évig, a rendszerváltástól egészen a kétezres évek elejéig működött a dolog. És tudjuk, hogy a MÁV-hoz türelem kell – a mondat a filmben is elhangzik –, de azért az egészen hihetetlen lenne, hogy a fiatalok tömeges nyugati utazásai nem tűntek fel nekik.

Az alapsztori, hogy három jóbarát, Ákos, Laci és Petya annyira vágynak Nyugatra, hogy belevágnak a jegyhamisításba, eleinte szigorúan csak maguknak, de az utazni és a világot felfedezni vágyó fiatalság köreiben persze nem maradhatott sokáig titokban ez a módszer, úgyhogy a magánügyből elég szépen jövedelmező seftelés lett. A három srác egyébként bele sem kezdett volna az egészbe, ha nem vágják át őket egy ócska indigós jeggyel, amiről még az is messziről megmondta volna, hogy hamis, aki életében nem látott még vonatjegyet. Ekkor jött az ötlet, hogy erre ők hárman is képesek, csak kell hozzá némi kreativitás meg kémiatudás, hogy az eredeti jegyről leszedjék az írást.

Eszembe nem jutott volna, hogy az akkor újdonságnak számító Domestos volt a kulcsa a nyugati utaknak, de úgy látszik, itt jött a képbe a magyar gógyi meg az a mérhetetlen szabadságvágy, amit a megnyitott határ adott a fiataloknak. A sok humorral, összekacsintással és korabeli zenékkel teli film úgy átadja ezt a felszabadult életérzést, hogy végig szurkoltam a srácoknak, hogy ne bukjanak le, vagy ha mégis, akkor is ússzák meg, úgyhogy a nosztalgiafaktor valójában elfeledteti azt a tényt, hogy itt bűncselekményről van szó.

Legalábbis ezzel a mondattal – is – nyugtatták magukat, meg azzal, hogy végül is ők csak utazni szeretnének, ahogy a többi fiatal is, akiknek a jegyekkel segítettek. Annak ellenére, hogy tisztában voltak azzal, hogy okirat-hamisítást követnek el, a korukból fakadva valahogy mégsem izgatta őket a lebukás gondolata. Az átírt jegyek és a pénz pedig miben másban, mint a korszak kedvenc műsorújságjában, a Pesti Estben cserélt gazdát, de az üzletnek persze szigorú szabályai voltak. Aztán amikor hosszú évek múltán tényleg lebuktak – legalábbis az egyik –, az ügyészség pénzbírsággal letudta az egészet, a nyomozók pedig lezárták az ügyet, mert valójában nem az volt akkoriban a legnagyobb problémájuk, hogy háztartási szerekkel nemzetközi vonatjegyet hamisító fiatalokat zárjanak börtönbe.

A Kék Pelikan nem egyszerűen egy felnőtteknek szóló animációs film, hanem dokumentumfilm is, amiben a történet valós szereplői is megszólalnak. Évekkel később egy bisztróban, diktafon felett emlékeznek vissza a jegyhamisításra, ami egyben utalás is arra, hogy a rendező Csáki László éveket töltött azzal, hogy interjúzzon a hamisítókkal és a jegyhasználókkal egyaránt. És hogy mégis mi a csuda az a kék Pelikan? A kék indigó, ami a 90-es évek fiataljainak sorsfordító nemzetközi utazásait tette lehetővé.

KÉK PELIKAN

magyar animációs dokumentumfilm, 79 perc
Rendező: Csáki László
Hangok: Lévai Norman, Kenéz Ágoston, Tegyi Kornél, Rujder Vivien, Thuróczy Szabolcs, Olasz Renátó
Forgalmazó: JUNO11 Pictures