Mintha a sárkányok földjén járnánk – Kirándulás a Rám-szakadékhoz

Na jó, egyből valljunk színt: azért olyan nagy erőt nem kell gyűjteni, a dömösi körtúra nem túlélőjáték, inkább csak a megszokott kirándulóhelyek közül lóg ki kicsit, de csak azért, mert a Rám-szakadék kanyonjában meredek sziklákon és közöttük kell mászni felfelé viszonylag hosszan, miközben talpunk alatt kanyarog a patak vize, útközben pedig még belefutunk pár vízesésbe is. Ez a rész végülis nem sétagalopp, de nem is ajánlott mindenkinek, még úgysem, hogy létrák és védőkorlátok segítik utunkat. 

A Rám-szakadékban könnyen lehet rosszul lépni vagy elcsúszni, és aztán nagyot és csúnyát esni, úgyhogy itt fokozottabban kell figyelnünk a lábunk elé és alá, meg egymásra is. 

Ha autóval, ha Újpest-Városkaputól távolsági busszal, ha a Nyugatiból vonattal érkezik ide az ember, a körtúra nevéből kikövetkeztetheti, hogy a cél Dömös. Innen indulunk, és majd a végén ugyanide érkezünk vissza. Dömösön – talán mert tudják az itt élők, hogy sűrűn jönnek errefelé a városi népek kirándulni – simán lehet parkolni, leginkább a községházánál vagy a posta mellett, esetleg a kikötőnél. Mivel táblák jelzik, merre kell menni, induljunk el a megadott irányba. Egy darabig házak között visz az utunk, de csak röviden, mert lassan elmaradoznak mellőlünk, és már ott is állunk a körtúra elején. 

Van egy vélemény a Rám-szakadékkal kapcsolatban, mely szerint ide nem érdemes kirándulást szervezni, mert olyan sokan vannak mindig, hogy az elrontja az élményt. Nem kételkedünk abban, hogy ez előfordul, talán még gyakran is, mégiscsak a legnépszerűbb Budapest környéki kirándulóhelyeink egyikéről van szó, mégis amikor mi itt jártunk, 16 fokban és napsütésben, elég kevesen voltak rajtunk kívül. Nem kellett sorban állni a létrák mellett, sem megállni útközben, csak mert valaki lassabban halad és nem lehet épp megelőzni. A kaland minden pillanatát kiélveztük. És tartunk tőle, ez máskor is így lehet, szóval egyáltalán nem biztos, hogy mindig tömegek várnak ránk a Rám-szakadéknál. 

A haladást nagyban megkönnyíti, hogy az ösvények kitaposottak, és az egész úton minden ki van táblázva, így eltévedni sem lehet, mert mindig pontosan tudod, hogy mi felé haladsz.

Ahova annyian járnak, mint a negatív vélemények szerinti hatalmas tömeg, azt a helyszínt nem lehet magára hagyni, oda kellenek a határozott iránymutatások. Aki itt eltéved, az talán meg is érdemli. 

A könnyed kezdeti felfelé menet első megállóját és pihenőjét a Szentfa-kápolnánál tarthatjuk. Vár ott ránk néhány pad, meg a Kaintz György-forrás, amiből a kulacsunkat is megtölthetjük. Innen már nincs messze a Rám-szakadék, ahol aztán elkezdődik a mászás, nagyjából 1 kilométer hosszú szakaszon, de mivel a terep nehéz, ezért jóval többnek tűnik. a 2010-es évekre nagyon lerobbant állapotú és veszélyes hely volt már a Rám-szakadék, így a területre nem is ajánlották senkinek a belépést, ami aztán 2013-ban kapott új és erősebb, biztonságos korlátokat és létrákat. Azóta ismét nagyon felkapott kirándulóhely lett.

Ha valaki gyerekkorában sokat volt a természetben, mászott fára, sziklára, amire csak lehetett, bebújt barlangba és kiszáradt odvas fa belsejébe, abban az emberben ez a gyerek biztosan felébred majd, amikor kőről kőre ugrik vagy mászik a Rám-szakadékban. A kalandélményt pedig még az ember fantáziája is erősítheti. Nem tudom, ki hogy van vele, de amikor ilyen szurdokos, kopasz fás (de nem sokáig lesznek kopaszok), sziklás helyre megyek, ahol ráadásul a fák sűrű és gyakran gigantikus gyökérrendszere sem feltétlenül a föld alatt fut, az ilyen vadregényes és zord tájakról a sárkányok, az orkok meg mindenféle egyéb lények, vagyis a fantasy jut az eszembe. És bár felnőtt fejjel tudom, hogy lehetetlen, de a bennem felébresztett gyerek mégis arra van felkészülve, nem zárja ki, sőt még kicsit várja is, hogy egyszer csak valamelyik említett szerzet felbukkanjon, és talán még meg is küzdhessen vele. De persze fantasy-fantázia nélkül is szórakoztató kirándulás a Rám-szakadék. 

A Rám-szakadék tetejére érve megszűnnek a megerőltető kalandok. Egy kicsit még megyünk felfelé az újabb pihenőhelyig, majd miután kifújtuk magunkat, mehetünk is tovább vissza Dömösre, szépen lassan és hosszan ereszkedve a hegyről, időnként meg felfelé, de csak enyhén felfelé haladva. Itt már igazából nincsenek izgalmak, csak a természet, és a mászás helyét pedig átveszi a hagyományos erdei sétás kirándulás, melynek legérdekesebb pillanatai azok, amikor megpillantunk egyet a már említett gyökéróriások közül. 

Mivel körtúráról van szó, felmerülhet a kirándulóban a kérdés, hogy miért nem a másik irányba megyünk, hosszan felfelé, majd leereszkedve a Rám-szakadékon keresztül vissza Dömösre. Természetesen megtehető így is az út, bár az indulás helyén álló táblák azért mégis arra kérnek, sőt figyelmeztetnek, hogy a preferált haladási irány a lentről felfelé. Ezt pedig érdemes betartani, mert amikor tényleg sokan vannak, akkor végképp veszélyes lehet, ha a Rám-szakadék közepén elakad a menet, mert lentről és fentről is többen jönnek. Akkor is beüthet a krach, ha csak két ember jön szembe egymással. Nem beszélve arról, hogy könnyebb és egyszerűbb is megtenni a távot lentről felfelé, mint fordítva. A Rám-szakadékon óvatos túraduhajként kalandozzunk!