Újabb szakaszába lépett a Lánchíd és a hozzá tartozó utak felújítása: helyreállították a Clark Ádám téri körforgalmat, elkészült az aszfalt kopórétege, valamint a forgalomtechnikai felfestések is helyükre kerültek. 2021 májusában alakították ki az ideiglenes szűkebb körforgalmat, amit az előző hétvégén martak fel és a mostanin aszfaltoztak újra.

Múlt hétvégén (november 26–27.) az aszfaltozáson és a burkolati jelek felfestésén túl a forgalomelválasztó szigetek és szegélyeik is a helyükre kerültek. A hűvös idő ellenére a növényzet visszatelepítéséhez elengedhetetlen humuszt is beleforgatták az ágyásba, így jöhet a hideget is jól bíró téli növényzet telepítése és a füvesítés

A Lánchíd megszépülése is az ütemterv szerint halad, immár a budai pilon állványzatát és az út fölötti részt is elbontották, ezzel befejezték a magasban történő kőmunkálatokat. Ezen a területen befejeződött már az acélszerkezet korrózióvédelme, de például szerelik a merevítőtartót fedő, az útpálya és a járdák közötti recés lemezeket is. 
 

A tervek szerint 2023 őszén adják majd át a hidat, de addig még a járdákon, a hídfőkben és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódnak a munkálatok.

Örül a város, mert mint ismeretes, december közepétől a buszok, taxik és kerékpárosok forgalma megindulhat a szépülő, a terheléses próbán megfelelt hídon.

Forrás: BKK 

Címkék