A megújult hajó május 1-jén mutatkozik be újra a nagyközönségnek.

Javították a villamos hálózatát, és új festést is kapott a Jókai hajó – számolt be a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) sajtóközleményében, amely a felújításon kívül arról számol be, hogy a hajó megvásárlását követően a BAHART flotta része lett.

A korábbi éveknek megfelelően Balatonfüreden találkozhatunk majd a hajóval legelőször május 1-jén, ahol sétahajózáson is részt vehetünk.

A Jókai hajó

A 32 méter hosszú, 5 méter széles egykori gőzhajót legelőször 1913. júniusában bocsátották vízre – miután az Óbudai Hajógyárban elkészült, innen alkatrészenként elszállították Siófokra, ahol összeszerelték. A második világháború idején túlélt egy felrobbantást is (néhány évig nem volt forgalomban), 1963-ban motorhajóvá építették át, 1980-ban átkerült a Tiszára. Többszörös felújítást követően végül csak 2002-ben érkezett vissza a Balatonra.

„Terveink szerint a későbbiekben folytatódnak majd a mosdók, burkolatok, farészek esztétikai, állagmegóvási munkálatai, valamint tervezzük a hajó műszaki felújítását is. Várhatóan a következő években kiépül az orrsugár kormány, sor kerül a segédgép, a tartályok, csővezetékek cseréjére és megújul majd a hajtás és kormányrendszer is” – emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója.

Tipp: A Balaton négy új hajóját is érdemes kipróbálnotok, az egyik kompról ebben a cikkben, a katamaránról pedig itt írtunk.

(Borítókép: BAHART)

Címkék