Az újbudai ellenzék nem kér a 2010 előtti világból

DSC2307
2022.11.30. 09:13
Feszültség bontakozott ki az ellenzéki vezetésű Újbudán, képbe került Molnár Gyula.

Kiverte a biztosítékot Újbuda ellenzéki politikusainak körében, hogy

László Imre, a kerület Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP által közösen delegált polgármester Molnár Gyulát nevezte ki kabinetvezetőnek, Lakos Imrét pedig kabinetvezető-helyettesnek.

„Mi, Újbuda önkormányzati képviselői, alpolgármesterei és országgyűlési képviselői elfogadhatatlannak tartjuk ezt a lépésedet és a leghatározottabban tiltakozunk ellene” – írják László Imrének címzett nyílt levelükben a politikusok.

Szerintük László ezzel a lépéssel nem veszi figyelembe „a kerületet vezető pártok többségének véleményét és akaratát, ezáltal olyan helyzetet idéztél elő, ami az érdemi városvezetői munkát alapjaiban hátráltatja, az együttműködést roncsolja”.

Megjegyezték, hogy

az ellenzéki szavazók nem a 2010 előtti világ visszaállításával bíztak meg bennünket.

László Imre Facebook-posztban jelentette be, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon újraindul Újbuda polgármesteri székéért, ehhez „felkértem barátomat, Molnár Gyulát, hogy vezényelje ezt a folyamatot”.

(Borítókép: László Imre. Fotó: Kaszás Tamás / Index)