„Te egy mocskos munkaholista vagy!” Hogy mi?

munkaalkoholistak
2023.03.26. 13:08
Azért élünk, hogy dolgozzunk, vagy azért dolgozunk, hogy éljünk? Azért szeretnek minket, mert produktívak vagyunk, vagy azért, mert másokra is odafigyelünk? Mi a hasznosság mértékegysége, ha nem a pénz? – többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az Anonim Munkaholisták gyűlésén, ahova exkluzív bejárást kaptunk. Ezzel folytatjuk a 12 lépéses önsegítő közösségek bemutatását, a minisorozat negyedik része következik.

Stílusosan egy fárasztó munkanap után rohanok az Anonim Munkaholisták gyűlésére. Igen, ilyen is létezik Magyarországon! Az Egyesült Államokban már nagy múltra visszatekintő Workaholics Anonymous (WA) csoport kilenc évvel ezelőtt alakult meg itthon, felépülési lehetőséget kínálva azoknak, akik úgy érzik, hogy egyedül nem tudnak felhagyni a kényszeres munkával.

Az I. kerületi helyszínre sietve felhívom a közösség egy tagját, hogy jelezzem: úton vagyok, de lehet, kések egy picit.

„Ne viccelj, én már annak örülök, ha a gyűlés egy részére odaérek” – vágja rá, és közben hallom, hogy épp elképesztő tempót diktál.

Betegre dolgozzák magukat

Végül negyedóra csúszással, de elkezdjük a foglalkozást, igaz, némiképp megcsappant létszámmal, az öt főből ugyanis kettő távozott, amikor megtudta, hogy a mai egy nyitott gyűlés, így azon bárki ott lehet, még én is.

„Nincs ezzel semmi gond, van, aki csak akkor tud megnyílni, ha kizárólag érintettek veszik körül, de akadnak olyanok is, akik még a zárt foglalkozásokon is csak hetek, hónapok elteltével szólalnak fel” – vigasztal az egyik résztvevő, majd tényleg belevágunk a gyűlésbe.

A hagyományoknak megfelelően felolvasásokkal kezdünk, a csoport irodalma azokat az alapelveket, igazságokat tartalmazza, amelyeket mindig jó átismételni.

Fontos tudni, hogy a közösség tagjai a munkaholizmust betegségnek tartják. Úgy vélik, hogy ez egy kettős addikció, amelynek az adrenalin- és stresszhormon révén van egy fizikai aspektusa, de mivel az érintettek a kényszeres tevékenykedésről sem tudnak lemondani, viselkedési függőségről is beszélhetünk.

A jelenlévők rögtön a foglalkozás elején leszögezik, hogy a függőknél nagyon gyakori a szerváltás. Előfordul, hogy valaki felhagy a munkamániával, de pótcselekvésképp elkezd inni, kábítószert fogyasztani. Ugyanez igaz fordítva is. Egy olyan személy, aki búcsút int az alkoholnak vagy a drognak, könnyen a munkába menekülhet. Utóbbi persze nem tűnik olyan tragikusnak, sőt a társadalom nemcsak hogy elfogadja, de még üdvözli is, ha valaki keményen dolgozik, bármennyi feladattal megbirkózik.

Látni kell ugyanakkor, hogy a heti akár 80 óra munka az egészséges működéstől nagyon messze van, még akkor is, ha az orvosi kockázatok kevésbé egyértelműek, mint az alkoholizmus okozta májcirrózis vagy a dohányzás következtében kialakult tüdőrák.

Cég = élőhalottak gyülekezete

A felolvasások után a foglalkozás két napirendi ponttal folytatódik. Az első részben a jelenlévők megosztják a közösséggel aktuális örömüket és bánatukat, majd a gyűlés második felében a résztvevők felidézik a felépülés első lépését, amikor hosszú idő után végre beismerték önmaguknak, hogy az életük irányíthatatlanná vált, segítségre van szükségük.

Először egy harmincas éveiben járó nő szólal fel, és elmondja: nagyon örül, hogy újra itt lehet, szüksége van erre az egy órára, különösen az olyan napokon, mint a mai.

Már reggel pattanásig feszültek az idegeim, azon gondolkodtam, hogy miért nincs a fejemen egy szelep, ahol kiengedhetem a fáradt gőzt

– kezdi, majd elmeséli, hogy jelenleg nemcsak munkahelyváltásban van, de új albérletbe is kell mennie, emiatt úgy érzi, az élete kezd szétesni, tehetetlenségben topog.

„Ha bemegyek dolgozni, az is csak lehoz az életről, a kollégáim szét vannak csúszva, senkit nem érdekel semmi, mindenki dob le magáról mindent, konkrétan az egész cég olyan, mint az élőhalottak gyülekezete. Próbálom én is lazábban kezelni a benti dolgokat, de aztán mindig bűntudatom lesz, aminek újra az a vége, hogy belevetem magam a teendőkbe. Most megint azzal küzdök, hogy nem tudok nemet mondani, határokat húzni. Ehelyett túlvállalom magam, és azt képzelem, hogy egy-egy feladatra elég lesz X óra, pedig valójában az X + 3 is kevés” – mondta Szandra, aki, mint kiderül, rendezvényszervező, de szeretne váltani. Az elmúlt hetekben több interjúra is elment, volt, ahol próbafeladatot is kapott, és ahelyett, hogy időben elkezdte volna, az utolsó pillanatra hagyta, ami miatt most őrült stresszes.

„Nyilván amiatt is halogattam, mert egy kicsit sem tudtam ráhangolódni a témakörre. De mégis hogyan akarnék főállásban ezzel foglalkozni, ha már a próbafeladathoz sincs kedvem?” – tette fel a kérdést, majd kijelentette, hogy bármerre is sodorja az élet, azt már eldöntötte, hogy többé nem akar megszállottan éjszakázni, hajnalozni, hétvégézni, egyszóval a munka rabszolgája lenni.

Ezen a ponton bekapcsolódik a beszélgetésbe Cila is, az időbeosztással kapcsolatban ugyanis neki is van megosztanivalója.

„Ma délután a pótnagyit kellett vizsgálatra vinnem, és bár csinálhattam volna azt, amit korábban mindig, hogy reggelre besűrítek minden feladatot, abban a téves illúzióban élve, hogy ha lendületben vagyok, minden sikerülhet, de ehelyett inkább segítséget kértem a férjemtől, ami, bevallom, nehezemre esett, de örülök, hogy megtettem. Elegem van már az állandó rohanásból, a feszített tempóból” – mondja az édesanya, aki elárulja azt is, hogy számára az egyik leghatékonyabb felépülési eszköz az alászervezés, melynek lényege, hogy több időt szán egy feladatra, mint amennyit alapból gondolna, és ezáltal kényelmes margót hagy arra, hogy alkalmazkodni tudjon a váratlanhoz.

A WA-csoport kézikönyvében egyébként 14 különböző eszköz szerepel. Ezek kivétel nélkül olyan trükkök”, amelyek nagyban segíthetik a munkafüggők mindennapjait. A teljesség igénye nélkül a módszerek az alábbiak:

  • Helyettesítés: Nem veszünk fel új feladatot a listánkra addig, amíg el nem távolítunk róla egy olyat, mely időben és energiában ugyanannyit követel tőlünk.
  • Fontossági sorrend állítása: Eldöntjük, melyek a legfontosabb dolgok, miket kell először megtennünk. Ez néha azt jelenti, hogy semmit nem csinálunk. Igyekszünk az eseményekre rugalmasan reagálni, ha szükséges, újraszervezzük a programot. A félbemaradásokat és a véletlen eseteket fejlődésünk lehetőségeinek tekintjük.
  • Elfogadás: Elfogadjuk erőfeszítéseink eredményét, bármi legyen is az, bármennyi idő alatt is történjen. Tudjuk, hogy a türelmetlenség, a rohanás, a tökéletes eredmény erőltetése csak lassítja a felépülésünket. Gyengéden bánunk magunkkal, mert tudjuk, hogy új életmódunk sok gyakorlást igényel.
  • Egyensúly: Egyensúlyba hozzuk a munkába fektetett erőfeszítéseinket személyes kapcsolataink fejlesztésével, spirituális előrelépésünkkel, kreativitásunkkal és játékos hozzáállásunkkal.
  • Kérés: Beismerjük gyengeségünket és hibáinkat. Felismerjük, nem kell mindent egyedül csinálnunk, és kérjük Felsőbb Erőnket és másokat, hogy segítsenek.

Az első blokk végéhez közeledve még egy idősebb férfi is úgy dönt, megoszt velünk valamit. Sándor arról beszél, hogy hatalmas munkában van, olyan projektek állnak előtte, amelyek szakmailag túlnőttek rajta, beláthatatlanok a számára.

„Ismerős ez a helyzet, számtalanszor előfordult már, hogy valamilyen feladatnak a megoldása lehetetlen küldetésnek tűnt, aztán valahogy mégis sikerült abszolválnom. Biztos, hogy egyszer túl leszek ezen is” – jegyezte meg a férfi, hozzátéve, hogy egyébként meglehetősen bosszantja, hogy a kollégái – és nem csak a huszonévesek – képtelenek arra, hogy egy hosszabb szöveget, például egy terjedelmes e-mailt elolvassanak.

„Szándékosan sportot űzök abból, hogy a harmadik bekezdésben rejtem el a lényeget” – vallotta be nevetve.

Még nem Buddha, de az irány jó

A foglalkozás második felében a jelenlévők a heti témát boncolgatják, ami ezúttal a már említett első lépés, vagyis hogy ki miért került a WA-ba.

A sort ezúttal Cila kezdi, aki felidézi, hogy bár kitűnő tanuló volt, tipikus mindenben első gyerek”, mégis legbelül érezte: valami nem stimmel vele.

„Szerettem volna profi zongorista lenni, de kiderült, hogy ebben az egyben nem vagyok elég jó. Utólag már tudom, hogy gyakorlatilag már kislányként is munkaholista voltam, folyton a tökéletességre törekedtem, ami oda vezetett, hogy a testem, az ízületeim gyakorlatilag teljesen megmerevedtek, pont az a rugalmasság, könnyedség hiányzott belőlem, ami a hangszeres játékhoz elengedhetetlen” – emlékszik vissza, majd rátér arra, hogy később, már egyetemistaként az általa megélt szorongás pánikroham formájában csúcsosodott, de még ekkor sem érezte, hogy változtatnia kellene. Később lett egy párja, aki kerek perec megmondta neki: 

„te egy mocskos munkaholista vagy”.

„Persze nem esett jól, de rájöttem, hogy igaza lehet. Elkezdtem kutatni a témában, akkor itthon még nem volt WA-csoport, de levelezőlistákra már fel tudtam iratkozni, és bizony hamar jött a felismerés, hogy én valóban munkafüggő vagyok, sőt megállapítottam, hogy a szüleim is azok. Világossá vált az is, hogy az érintettek, akik ezzel küzdenek, a folyamatos pörgéssel valójában az általuk átélt traumákat, nehézségeket akarják elfedni, ezekből pedig bőven kijutott a családunknak” – fejti ki, hozzátéve, hogy az édesanyját és az édesapját leszámítva nagyjából minden rokona alkoholista, nagypapái, nagybátyjai, nagynénjei is kivétel nélkül ittak.

Cila a családdal kapcsolatban még azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ateista neveltetést kapott. Bár egyszer gyerekként elmesélte a szüleinek, hogy ő úgy érzi, van Isten, végül jól elmagyarázták neki, hogy ez miért hülyeség, ő pedig ezt tudomásul vette. Később ilyen múlttal a háta mögött érkezett a gyűlésekre, ahol eleinte nagyon furcsa volt neki, hogy a jelenlévők „valamilyen felsőbb erőről hablatyolnak”.

„Mára a foglalkozásokon szerzett pozitív tapasztalatok hatására eljutottam oda, hogy azt hiszem, valóban létezik valami nálam nagyobb erő. Jelenleg egy teljesen új élethelyzetben vagyok, egyetemre járok, és elfogadom, hogy most a férjem tart el bennünket, korábban erre képtelen lettem volna. Emellett újra leültem a zongorához, és megdöbbentem azon, hogy mennyit lazultak az ízületeim. Persze még most sem én vagyok a megtestesült Buddha, de mindenképpen jó úton járok” – zárta sorait az édesanya.

A hosszabb monológ után ismét Szandra következik. Ahogy azt már említette, rendezvényszervezőként dolgozik, így számára gyökeres fordulatot hozott a koronavírus-járvány, amikor tulajdonképpen megszűntek a napi teendői.

Teljesen padlóra kerültem. Elsősorban nem az anyagiak zavartak, hanem az, hogy nem tudtam, ki vagyok én azon az ezer fokon égő rendezvényszervezőn kívül. Egyébként ez is egy tipikus munkaholista vonás, hogy csak és kizárólag a szakmánkkal tudjuk azonosítani magunkat, mintha az énünknek nem is lennének más részei

– magyarázza Szandra, aki ma már több okból is hálás a Covidnak. Egyrészt azért, mert a kényszerpihenő hatására sikerült a fordulatszámból lejjebb adnia, mint mondja: ha ezt nem lépi meg, azt az egészsége bánta volna.

Emellett a pandémia alatt volt ideje arra, hogy szembenézzen önmagával, és felismerje a saját problémáját. Ehhez persze kellett az az extra löket is, hogy a párja – aki egy másik anonim közösségbe jár – közölte vele, hogy a munkafüggőknek is szerveznek gyűléseket, és szerinte neki ott a helye.

„Amellett, hogy én is WA-tag lettem, terapeutához is elmentem, és az az igazság, hogy sokkal jobban vagyok. Természetesen még most is eszembe jut, hogy vajon elég vagyok-e, szükség van-e rám, az emberek szeretnek-e, de már nem ekörül forog az életem” – jelenti ki a nő, akinek a szavai alaposan egybecsengenek mindazzal, amit a világhírű kanadai–magyar orvos, Máté Gábor mondott A trauma bölcsessége című dokumentumfilmben.

Azért lettem munkamániás orvos, mert zsidó gyerekként a második világháborúban a náci megszállás alatt azt az üzenetet kaptam, hogy a világ nem kér belőlem, nem érek semmit. Így az életem további részében kompenzáltam, és túl sokat vállaltam. Mit csinál egy ember, aki azt érzi, nem elég jó, nem elég szerethető? Nélkülözhetetlenné teszi magát, és orvos lesz

– fogalmazott a szakember, aki saját érintettsége okán mélyrehatóan foglalkozott a munkaholizmus témakörével. A pszichoterapeutával tavaly ősszel az Indexen is közöltünk interjút.

A gyűlés utolsó perceiben ismét felolvasunk néhány részletet a felépüléshez tartozó irodalomból, majd röviden azokra az érintettekre gondolunk, akik még nem találtak rá a közösségre. Végül egy imát is elmondunk, zárásképp pedig elhangzik az anonim csoportok népszerű szlogenje: Működik, ha működteted, működtesd, mert megérdemled”.

Ha betelik a pohár

Mivel a munkamánia sokunk életében akár észrevétlenül is jelen lehet, fontosnak tartottuk, hogy a beszélgetések alapján levonjunk néhány olyan tanulságot, ami a rohanó hétköznapokban bárki számára segítséget jelenthet:

  • Könnyen előfordulhat, hogy az egyik percben még egyszerre hat különböző projektben vagyunk, a következőben pedig hirtelen összeomlunk. Ez nem azért van, mert a kiégés egyik pillanatról a másikra történik. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem veszünk tudomást a jelekről, és közben azt mondogatjuk magunknak, hogy bármit kibírunk. De ne feledjük: a pohárból is csak akkor folyik ki a víz, ha már az utolsó utáni csepp is belekerült...
  • Jobban megéri kipihenten dolgozni egy órát, mint fáradtan kettőt. A WA irodalma emellett kimondja azt is: „minél kevesebbet küszködök, annál inkább nyitott vagyok az ihletre. Minél könnyedebben veszem, annál több eredményt érek el”.
  • A hasznosság nem pénzben mérhető. A legtöbb ember nem azért kedvel bennünket, mert a munkánkban produktívak vagyunk. Sokkal fontosabb, hogy miként bánunk másokkal.
  • Az élet nem csak munkából áll, nem véletlen, hogy a névtelen munkafüggők egyik meghatározó mottója így hangzik: „Azért dolgozom, hogy éljek, és nem azért élek, hogy dolgozzak”.

Más függőknek is van segítség

Magyarországon az WA mellett számos egyéb anonim önsegítő csoport működik, többek között a társ- és kapcsolatfüggők, az érzelemfüggők, a szex- és szerelemfüggők, a túlevők és a dohányosok is látogatják a nekik szóló tematikus gyűléseket. A részvétel nincs konkrét összeghez kötve, mindenki annyit tesz bele a perselybe adományként, amennyit tud, vagy amennyit neki a foglalkozás megért.

Az Index korábban az Anonim Szerencsejátékosok, az Anonim Drogfüggők és az Anonim Alkoholisták gyűlésére is ellátogatott. Mentális egészség témakörben írt cikkeinket itt tekintheti meg.

(Borítókép: Index)