Te felismered, hogy egy barátod bántalmazó kapcsolatban él? 6 intő jel, amit sokan figyelmen kívül hagynak

Sokszor a legközelebbi ismerősök és barátok sem ismerik fel, hogy valaki bántalmazás áldozata. Ezekre a jelekre fontos odafigyelni.

bantalmazas 3
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Magyarországon az elérhető statisztikák szerint körülbelül minden héten meghal egy nő a családon belüli erőszak miatt, és havonta legalább három nőt meggyilkol férje, volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja vagy volt barátja, illetve alkalmi partnere. Minden ötödik nő él vagy élt már olyan kapcsolatban, ahol partnere rendszeresen fizikailag vagy szexuálisan bántalmazta.

A bántalmazó kapcsolatokra azonban gyakran nem derül fény, és még az áldozat legközelebbi családtagjai vagy barátai sem veszik észre, hogy az illető veszélyben van a partnere mellett. Valóban nem könnyű felismerni a jeleket, ugyanis még egy tökéletesnek tűnő szerelem is lehet nagyon más a zárt ajtók mögött. Sőt, az abuzív felek sokszor nagyon is kedvesnek, gondoskodónak látszódhatnak egy külső szemlélő szemében.

Van viszont néhány apró, intő jel, amely figyelmeztet a bajra. Ha ezeket tapasztalod, nagy rá az esély, hogy a barátod fizikailag vagy érzelmileg bántalmazó viszonyban él. Fontos, hogy ne hagyd magára, és segíts neki.

Jelek, hogy valaki bántalmazó kapcsolatban él

Mindig lemondja a programokat

A bántalmazó, manipulatív partnerek szeretik kisajátítani párjukat, sokszor szinte egyáltalán nem akarják, hogy a kapcsolaton kívüli életet is éljenek. Éppen ezért nem ritka, hogy megtiltják a másiknak azt, hogy találkozzon a barátaival, családtagjaival.

Ha azt veszed észre, hogy az ismerősöd egyre kevesebbet beszél veled, folyamatosan lemondja a programokat mondvacsinált okok miatt, és ha mégis találkoztok, akkor is szinte mindig a partnerével beszél telefonon, Messengeren, mindig le kell jelentkeznie nála, és időre haza kell érnie, akkor érdemes gyanakodni, és rákérdezni a mögöttes okokra. Azt viszont tudni kell, hogy az áldozatok sokszor még a legjobb barátaiknak sem mernek vagy tudnak beszélni a bántalmazásról.

Teljesen megváltozott az öltözködése

Az erőszakos partnerrel élők öltözködése gyakran megváltozik. Vagy azért, mert a másik mondja meg nekik, hogy mit vehetnek fel, vagy azért, mert boldogtalanná, depresszióssá válnak. De az is előfordulhat, hogy az esetleges zúzódásokat akarják elrejteni. Ha az illetőnek tehát a kapcsolat kezdete után drasztikusan megváltozik a külseje, az is problémát sejtethet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Mindig a másik akaratát helyezi előtérbe

Az teljesen normális egy kapcsolatban, hogy a felek boldoggá akarják tenni egymást, és sok esetben a másik érdekeit, akaratát helyezik előtérbe. De ha ez nem kölcsönös, és az egyik félnek mindig le kell mondania a saját igényeiről, vágyairól, hogy megfeleljen társa elvárásainak, az bántalmazó kapcsolatot is jelezhet. Ha azt veszed észre, hogy akármiről is legyen szó, a barátod mindig azon gondolkodik, vajon elégedett lesz-e vele vagy a döntésével a partnere, és esetleg tart is a reakciójától, az komoly gondra utal. Az abuzív személyek sokszor zsarolják, fenyegetik, sakkban tartják az áldozatot, és megbüntetik, ha nem úgy cselekedett, ahogy ők azt elvárnák.

Kevesebbet mosolyog, sokszor boldogtalan

Sok áldozat nagyon jól el tudja rejteni az érzéseit mások előtt, de a közeli barátok észrevehetik, hogy megváltozott a személyiségük és boldogtalanok. Ha a korábban, vidám, pozitív emberből az új kapcsolatot követően egy szomorú, visszahúzódó személyiség válik, az szintén utalhat arra, hogy az illető bántalmazó partnerrel él.

Furcsán viselkedik vele a partnere

Az erőszakos partnerek általában eljátsszák mások előtt, hogy kedvesek, gondoskodóak a társukkal, és szeretik őt, néha azonban megesik, hogy előbújik a valódi személyiségük. Ha azt veszed észre, hogy lekezelően beszél a barátoddal a párja, viccet csinál belőle, kínos helyzetbe hozza vagy kritizálja őt, felülírja a döntéseit, leszólja a véleményét, akkor érdemes gyanakodnod.

Gyakran látsz rajta zúzódásokat, sebeket

Az áldozatok általában megpróbálják ruha vagy smink alá rejteni a sérüléseiket, ez viszont nem mindig lehetséges. Ha valakin folyton újabb és újabb zúzódások vannak, amit sem a munkaköre, sem bármi betegség nem indokol, az szintén bántalmazó kapcsolatot jelezhet. Jellemző, hogy ha rákérdezel a nyomokra, zavarba jön, magyarázkodásba kezd, nem néz a szemedbe, mert próbálja leplezni a valóságot.

Azt tudni kell, hogy az áldozatok nagyon nehezen nyílnak meg mások előtt, és általában nem hajlandóak beszélni arról, ami a kapcsolatukban zajlik. Sokszor félnek, tagadásban élnek, védik a partnerüket, és nem engedik, hogy bárki segítsen nekik. Persze, ez teljesen érthető viselkedés, és nem is szabad őket hibáztatni érte. Borzasztóan nehéz helyzet az, ha valaki úgy látja, hogy egy környezetében élő személy erőszak áldozata.

Ilyenkor nem szabad hirtelen felindulásból tanácsokat adni, nem szabad tolakodónak lenni, hanem tájékozódni kell a témában például a NANE segélyvonalán, amit nemcsak az érintettek, hanem a segítők is hívhatnak a 06 80 505 101-es számon. Azok, akik nem szeretnének, vagy nincs lehetőségük telefonálni, e-mailben a segelylevel@nane.hu címre is írhatnak levelet. A NANE honlapján pedig sok hasznos anyag található.

Havonta három nő hal bele Magyarországon

A nők elleni erőszak súlyos problémát jelent az egész világon, így Magyarországon is. A bűncselekményekről és az áldozatok számairól szóló statisztikák elkeserítőek, a hasonló ügyeket sokan, köztük a hatóságok sem veszik elég komolyan, az erőszakot és a bántalmazást szenvedők pedig gyakran nem mernek felszólalni. Ha mégis megteszik, számtalanszor zárt ajtókba ütköznek, és áldozathibáztatással szembesülnek. 

Havonta 3 nő hal bele Magyarországon, mégsem veszik elég komolyan a problémát

A nők elleni erőszak súlyos problémát jelent Magyarországon.

Elolvasom
Ezt is szeretjük