A március 22-e már 1993 óta minden évben a Víz Világnapja; ezt 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és először egy évvel később tartották meg.
A 2025-ös Víz Világnap fő témája: „Őrizzük meg gleccsereinket!”
Az ENSZ Közgyűlése 2022. decemberében fogadta el azt a határozatot, amely 2025-öt a Gleccserek Megőrzésének Nemzetközi Évévé nyilvánítja, valamint kihirdette, hogy
2025-től kezdődően minden év március 21-e a Gleccserek Világnapja lesz.
Mi indokolja az új világnap meghirdetését?
A gleccserekről sokaknak lehet valamilyen elképzelése, akkor is, ha közelről nem is láttak ilyet. Ezért csak egy egész rövid definíció a Wikipédia cikke alapján:
A gleccser olyan jégtömeg, amely hóból alakul ki a hegységekben, ami a saját súlya hatására összepréselődik, és a gravitáció hatására lassan csúszik lefelé a jellegzetesen U keresztmetszetű gleccservölgyekben. Gleccserek a hóhatár feletti csapadékos területeken alakulnak ki.
Nagy Aletsch gleccser, a svájci Wallis kantonban
Szerző: Dirk Beyer - saját fotó , CC BY-SA 3.0,
A Föld felületének mintegy 10 %-át fedi jég gleccserek és az ún. jégpajzsok formájában.
Gleccserek Ausztráliát kivéve minden kontinensen, tehát az Antarktiszon is előfordulnak, számukat 200 ezerre becsülik. A gleccserek jelentőségét a bennük jég formájában tárolt édesvíz adja, mely a jégpajzsok jegével együtt Föld édesvíz-készletének kb. 70 %-át teszi ki. Ezért kell mindent megtenni a védelmük / megőrzésük érdekében.
A hegyekben a gleccserek jelenleg rekordsebességgel zsugorodnak, és már valamennyi gleccser erősen visszahúzódott; évente mintegy 100 köbkilométer jeget veszítenek, ezzel reagálnak a klíma impulzusaira, az egyre magasabb hőmérsékletekre. A klímánk folyamatban lévő felmelegedése mellett nem is remélhető, hogy a jég tartósan megmarad.
Az, hogy a gleccserek jege olvad, nem szokatlan, hanem tulajdonképpen teljesen természetes jelenség, különösen nyáron; úgy is lehet mondani, hogy ez hozzátartozik a gleccserek életéhez. Fontos azonban, hogy több jégnek nem lenne szabad elolvadnia, mint amennyi a télen keletkezik. A gleccserek túlélési képlete tehát: az olvadás, a víz és az új hó egyensúlya. Ha a gleccserek nagyobb tömeget veszítenek, mint amennyi pótlódik, akkor felbillen az egyensúly, és a gleccser idővel zsugorodni kezd.
Az olvadást Grönlandon vagy az Antarktiszon vizsgálva megállapítható, hogy az utóbbi évtizedekben, tehát 2010 óta a gleccserek tömegvesztesége nem lineárisan változott, hanem az azt megelőző évtizedekhez képest felgyorsult. A legdöntőbb tényező, hogy ennek a gleccserolvadásnak az oka az utóbbi 150 évben nagyon erősen megváltozott. Először ez egy reakció volt a klíma természetes változására. Aztán az ún. kis jégkorszaknak a végén bekövetkező felmelegedés vezetett oda, hogy a gleccserek visszahúzódnak.
Az olvadás mértéke és sebessége érthető módon elsősorban a hőmérséklet függvénye, de szoros összefüggésben áll a napsugárzás mértékével és a besugárzott felület minőségével. Egy felület fényvisszaverő képességét az albedó értékkel lehet jellemezni.
Általános értelemben az albedó egy adott felületre érkező elektromágneses sugarak visszaverődési képességének mérőszáma. Az albedót legtöbbször a látható hullámhossztartományban vizsgáljuk, azaz a tárgyra érkező látható fény mennyiségének a tárgy által visszavert (százalékos) arányát értjük rajta. A 100% albedójú test a rá eső fényt teljes egészében visszaveri, a 0%-os albedójú pedig minden fényt elnyelő abszolút fekete test.
A friss hófelszín albedója 80–90%. Ha azt valamilyen szennyezés éri, tehát már nem hófehér, akkor a felületet érő napsugárzás visszaverődése már kisebb mértékű lesz, és a gleccser ilyen módon több energiát vesz fel, és fel is melegszik. Pl. ha a gleccserre por és szikladarabok kerülnek, vagy esetleg vulkáni hamu, vagy szaharai por borítja, a felület jobban elnyeli a napsugarakat, ami felmelegedést okoz, és ezzel meggyorsítja a gleccser olvadását.
A Grönlandi jégpajzs ezért is veszít el évente egyre nagyobb jégtömeget, egyedül 2019-ben annyit, mint a világ összes gleccsere együttvéve.
Védekezés az olvadás ellen
De ha a sötét felület problémát jelent, nem lehetne ezen valahogy segíteni? A gleccser olvadását tényleg le lehet lassítani, ha a felületet fóliával takarják le; helyileg ez tényleg működik. A módszer azonban csak kis méretekben alkalmazható, nagyon drága, és csak ott éri meg, ahol az infrastruktúra igényli, és segít annak megvédésében: például a síliftek megközelítési útvonalán. Ezek a felületek azonban olyan kicsik, hogy lényegében nem sok hasznot hajtanak.
A dolog másik oldala pedig, hogy a módszerrel sok olyan műanyagot használnának fel a környezetben, amiből idővel úgynevezett mikroplasztik keletkezik, így végül ennek az eljárásnak is megvannak a negatív következményei. Olyan helyeken, mint pl. Grönland, amúgy sem lenne alkalmazható, mert a felület hatalmas kiterjedésű, vagy pl. a Himalájában sem, mert hogy is lehetne egy óriási hegységet fóliába csomagolni?
Ettől eltekintve van még egy tényező, amit sokkal nehezebb lenne ellenőrizni, és ami ellen a fólia amúgy sem segítene. A jeget mint anyagot két tulajdonság jellemzi: egyrészt nagyon lassan és sűrűn folyósan mozog, és mozgása így hosszú időtartamú skálán, azaz napokban, hetekben akár években mérhető. Rövid időskálát tekintve azonban a jég elasztikus, és így hajlamos arra, hogy rajta repedések keletkezzenek. Ezeknek a repedéseknek Grönlandon különleges szerepe van, mert a jég felületen keletkező olvadékvíz számára szabaddá teszik az utat, hogy az a gleccser talpáig lefolyhasson, és ott kenőanyagként működhessen.
És minél több kenőanyag van a gleccser alatt, annál gyorsabban csúszik lefelé, és annál kevesebb idő marad az anyagának újratermelésére. Ez azt jelenti, hogy a jégpajzs elvékonyodik, és a völgy végén darabokra szakadva az óceánba kerül, azaz borjadzik. Ahogy az olvadás, ez is természetes folyamat, ha egyensúlyban van a felülről bekövetkező növekedéssel. Grönland jelenlegi jégveszteségének kb. 60 %-a borjadzás, 40 %-a pedig az olvadás eredménye.
A Perito-Moreno-Gletscher borjadzása a Lago Argentino-ba
Szerző: Marianocecowski saját fotója
Lehetséges következmények
Tegyük fel, hogy az olvadás tovább folytatódik, és valamikor elfogy a jég. De mi történik a területtel, amit korábban jég borított? El lehet képzelni, hogy ha egy gleccser kitölti a völgyet, és meredek sziklafalak határolják, akkor ez a gleccser bizonyos mértékben meg is támasztja a sziklafalat. Ha azonban a gleccser hiányzik, akkor a megtámasztó erő is hiányzik, ami azt jelenti, hogy az ilyen sziklafalak leomolhatnak. És ehhez nem csak a gleccser megtámasztó hatása, hanem a sziklákat stabilizáló permafrost (állandó fagy) megszűnése is hozzájárul.
A gleccser visszahúzódása után egy teljesen laza kőzettörmelék, ún. moréna marad vissza, tehát megszűnik a környezet egyensúlya, mert könnyebben mozgásba jön. Hogy meddig tarthat, amíg ezen a területen újra egyensúly alakul ki, egyelőre nem ismert, mert hiányoznak a példaként szolgáló gyakorlati esetek. Ott, ahol évezredekig jégtakaró volt, először egy sivár holdbéli táj marad vissza. Csak később derül ki, hogy a természet mit tud vele kezdeni, és az mennyi ideig fog tartani. Az újabb tájforma kialakulásához a régi maradékainak el kell tűnnie. És ez is problémás lehet, mert a jég nem mindig csak lassan és csendesen olvadozik. A leomló sziklafalak és a törmelék mellett az összegyűlő víz is veszélyessé válhat, akár több millió köbméter víz kiáradásával. Az ilyen veszély mintegy 15 millió embert fenyeget a világon, különösen az ázsiai magashegységekben és az Andokban. Egy olasz gleccser szolgáltatott példát arra, hogy ez milyen gyorsan bekövetkezhet: 2022-ben egy leszakadó gleccser és egy gleccsertóban összegyűlt olvadékvíz 11 embert ragadott magával.
Ami az embereket a leginkább és legtovább fogja foglalkoztatni, az a tengerszint emelkedése. És ezt az emberi tevékenység által okozott változást évszázadok alatt sem tudjuk megfékezni. A tengerszint emelkedése már folyamatban van, évente 3,5 milliméter. Ennek elsődleges oka most még a víz felmelegedés okozta hőtágulása.
Ami azonban az olvadékvíz forrását illeti, ebben már ma is Grönland játssza a legnagyobb szerepet, világszerte az összes térfogat mintegy kétharmadát adja. Az Antarktisz szerepe ennél azonban jóval nagyobb lehet. Jégtömege a Föld legnagyobb édesvíz-tartalékát képezi. Az Antarktiszon nagy jégáramlatokat lehet találni, melyek akár 20-30 km szélesek is lehetnek, és az óceán partjától több száz kilométerre is benyúlhatnak a szárazföld belsejébe. Sebességük pár száz méter is lehet évente, és tipikusan a selfjeget táplálják. Az Antarktiszon olyan hideg van, hogy nem az olvadás a fő probléma. De Grönlandhoz hasonlóan a gleccserek olvadásának sebessége az Antarktiszon is növekszik.
A gleccserekben tárolt jég teljes olvadása a tengerszint mintegy 30 cm-es emelkedéséhez vezetne. Grönland jégpajzsának olvadása mintegy 6 méteres emelkedést okozna. Az Antarktisz jóval nagyobb, ha tehát annak minden jege az óceánba olvadna, a tengerszint akár 60 méterrel is megemelkedhetne. 60 méteres emelkedés esetén nagy európai városok - London, Párizs, Berlin, Oslo - is víz alá kerülhetnének.
A jégből származó víz elsősorban az óceánba kerül. Ez azonban nem csak azt jelenti, hogy több tengervizünk van, hanem valami mást is: a gleccserek vize édesvíz, ami ha sós vízzel elegyedik, akkor maga is sóssá válik. És ezzel elvész a Föld legnagyobb édesvíz-készlete, mely kereken másfél milliárd ember napi életében döntő szerepet játszik.
A gleccserek a víz rendelkezésre állása miatt elsősorban a világ azon régióiban fontosak, ahol a jégolvadás kifejezetten száraz időszakban megy végbe. A keleti Himalájában vannak olyan térségek, ahol a jégolvadás erős csapadékkal (a monszunnal) együtt következik be. Ilyenkor aztán már nem nagyon számít, hogy a gleccser most egy kicsivel több vizet juttat a folyókba. Vannak azonban más régiók is, elsősorban Közép-Ázsia egyes részein, ahol a nyarakon kifejezett szárazság uralkodik, és nyáron aztán a gleccserek is a folyókba juttatják olvadékvizüket.
Ennek megfelelően aztán az olvadékvíztől való függőség nagyon nagy. A Himalája gleccserei az utóbbi évszázadokban már felületük egyharmadát elvesztették. A hatalmas folyókat azonban, mint a Gangesz, Indus és Mekong, vízzel kell ellátniuk. Ha a gleccserek olvadásnak indulnak, akkor a folyókban először megnövekszik az olvadékvíz mennyisége. Ha azonban a gleccser egyre kisebb lesz, akkor az olvadékvíz aránya megint csökkenni fog, és ha a gleccser végleg eltűnik, akkor egyáltalán nem kerül olvadékvíz a folyókba. És ez az állapot közvetve vagy közvetlenül a világ lakosságának negyedét érinti. Egy részük számára a vízellátás akár össze is omolhat, ami a teljes régió stabilitására is hatással lenne.
Gleccserek nélkül
Akkor tehát mi is történhet, ha már nem jön a víz? Fennáll a lehetőség, hogy a gleccsert völgyzáró gátakkal helyettesítsék. Ilyen esetben a csapadékvizet olyan időszakban gyűjtik össze, amikor elegendő van belőle, és olyankor eresztik le, amikor szükség van rá – ezzel bizonyos mértékben teljesül a gleccserek funkciója.
Az ilyen intézkedések azonban nagy beavatkozást jelentenek a természetbe, abba az ökológiai rendszerbe, amit mindenek felett meg kívánunk védeni. Lehet, hogy odáig jutunk, hogy a túléléshez tönkre kell tennünk a természetet? Az ilyen döntés azonban, ha a gleccserek elolvadásnak indultak, talán már el is késett, hiszen a folyamatot már aligha lehet megállítani. A nagy infrastrukturális projektek, pl. új völgyzárógátak, vagy partvédelem amúgy sok időt igényelnek, mert létesítésük 5, vagy akár 10 éven belül sem megoldható.
